Szüzek árverésen

Érintetlen, szűzlányokat keres egy ausztrál rendező, aki arról forgatna dokumentumfilmet, hogyan veszítik el szereplői az érintetlenségüket. Justin Sisely nem kényszeríti szereplőit arra, hogy kamerák előtt szexeljenek, csak ahhoz kellett hozzájárulniuk, hogy a nyilvánosság előtt árverezzék el érintetlenségüket. Épp emiatt a fő jelenetet nem otthon, hanem az Egyesült Államokban veszik majd fel, mert a korábbi helyszínen a rendezőt letartóztathatnák prostitúcióért. A női főszereplő már megvan, a férfit még keresik, mert az előző jelölt megfutamodott. At elárverezettek közel 11 millió forintnak megfelelő összegre számíthatnak, bár ez az aukció után akár meg is többszöröződhet.
Több mint egy éven át kereste szereplőit egy Szűz Mária-képpel illusztrált „szüzek kerestetnek” hirdetésben az ausztrál rendező, Justin Sisely, aki úgy döntött, dokumentumfilmet készít arról, hogyan árverezteti el szüzességét két eltérő nemű kiválasztottja. A Fame and Fortune című doku a kezdetektől – azaz szülőkkel való közléstől – mutatja majd be két szereplője életét, akiknek érintetlenségére végül egy aukción lehet majd licitálni. A licit két tárgyát – azaz a film két főszereplőjét – a jelentkezőkből online szavazással választják ki a weboldalon, a két nyertes minimum 20 ezer ausztrál dollárt már mindenképp kap, de a végösszeg az alapár többszöröse is lehet.
Nem kötelesek dugni a licitálóval: A rendező nem kötelezi a főszereplőket arra, hogy valóban odaadják testüket a legmagasabb összeget ajánlónak, szerződésük csak annyit ír elő, hogy személyesen részt kell venniük az árverésen. A végső aukció előtt a dokumentumfilm honlapján már online is licitálhatnak a szűz testre vágyók – írja a news.com.au.

A két szűz fiktív néven szerepel majd a filmben, Ben Smith és Veronica Peach egyaránt 20.000 ausztrál dollárt (3,8 millió forintot) kap a vállalt feladatért, valamint további 90%-ot a szüzességük licitjén elért árból. Később, amikor a dokumentumfilm megjelenik, a két szereplő további 40.000 ausztrál dollárral (7,6 millió forinttal) lesz gazdagabb. A licitből fennmaradó 10%-ot sem a rendező teszi el, az a bordélyház kapja majd, amely helyet biztosít az árverésnek. A gáláns anyagiak ellenére azonban Sisely nem túl népszerű az ötlettel: „Az egészben az a legnehezebb, amikor közlöd a szülőkkel. Mind utálnak engem” – nyilatkozta a lapnak elkeseredve a meg nem értett filmes, aki már halálos fenyegetést is kapott ötlete miatt, az ausztrál Family First párt szenátora, Steve Fielding pedig „abszurdnak, nevetségesnek és undorítónak” nevezte a tervezett filmet.
Anyagilag is megéri: Nem érti a nagy ellenkezést a film női főszereplője sem – a férfit még castingolják, jelentkezni itt lehet -, aki sajátja helyett álnéven nyilatkozott a lapnak. „Külvárosi lány vagyok, az az igazi ‘szomszédlány’ típus, sohasem történt velem semmi izgalmas. Két pasim volt eddig, de a legtöbb srác csak haverként tekint rám. Nem tudom, hogy az expasijaimmal miért nem jutottunk el a következő szintre, talán még nem voltam rá kész” – árulta el motivációját.
Az interjúhoz filmbeli nevét használó, de fotóját vállaló 21 éves felszolgáló még tinédzserkorában sem lázadozott, így nem csoda, hogy szüleit erősen meglepte, amikor bejelentette, el akarja árvereztetni a szüzességét. „Teljesen kiakadtak, ki akarták nyírni a rendezőt, ezért néhány napra elköltöztem otthonról. Végül sikerült megbeszélnünk, de persze még mindig nem túl boldogok tőle”. A főszereplő hozzátette, szüzessége elárvereztetését nem tartja olyan súlyos döntésnek, főleg úgy, hogy jelenleg nincs senkije. “Hallottam az ismerőseim beszámolóit, hogy ment ez náluk, úgyhogy nem tudom, miért akkora dolog ez. Ezzel a lehetőséggel legalább profitálhatok belőle anyagilag. Nem ez volt a fő oka, hogy vállaltam, de most már jobban bánnám, ha kiszállnék”.
„Ez egy jó lehetőség, anyagilag is, igaz, nem ez volt a fő ok, amiért elvállaltam. Sokkal inkább a kihívás dominált, szeretném elérni, hogy másképp vélekedjenek az emberek a szexről” – tette hozzá Peach, megjegyezve, nem hiszi, hogy ettől prostituált lenne belőle, hisz nem tervezi, hogy ezentúl is rendszeresen pénzben mért szexuális ajánlatokat várjon.
Miután az előző férfi főszereplő visszalépett a forgatástól, Siselynek újabb versenyzőket kell castingolnia. Egyikük, a 20 éves Alex csak az ismerkedés miatt vállalná az árverést, míg a Ronanként bemutatkozó fiúnak már elege van abból, hogy mindig a tökéletes nőre vár. A szintén főszerepért versengő Johnnak mindegy, hogy férfi vagy nő fizeti érte a legmagasabb árat, ő mindkét nemmel szívesen kipróbálná a szexet, mivel – mint mondja – a pénz neki sem számít.
Bár a – szigorúan 18 éven felüli – versenyzőknek nem kötelező lefeküdniük a legmagasabb ajánlatot adóval, Victoria állam hatóságai már előre figyelmeztették Siselyt, hogy egy ilyen árverés futtatásnak, prostitúciónak minősül, amiért börtönbe is kerülhet. Az élő aukcióra ezért – a korábbi tervekkel ellentétben – nem Ausztráliában, hanem az USA-ban, a Las Vegasnak is otthont adó Nevada államban kerül majd sor.
A szüzesség szerződés szerinti definíciója
– A női jelentkezőknek szüzeknek kell lenniük. Akkor jelenthető ki egy nőről, hogy szűz, ha a hüvelyébe vagy ánuszába sohasem hatolt pénisz, tekintet nélkül arra, hogy került-e bele sperma vagy sem.
– A férfi jelentkezőknek szüzeknek kell lenniük. Akkor jelenthető ki egy férfiról, hogy szűz, ha péniszével sohasem hatolt be egy másik személy hüvelyébe vagy ánuszába, tekintet nélkül arra, hogy történt-e ejakuláció vagy sem.
– Ezen felül a szűz férfiak ánuszának is érintetlennek kell lennie. A jelentkezők kijelentik, hogy ánuszukba sem segédeszköz, sem egy másik férfi nemi szerve nem hatolt be. Amennyiben mégis, akkor az csak és kizárólag helyénvaló és általánosan elfogadott, orvosi vagy higiéniai folyamat során történt.
[Bulvár Videók] Tinilány megbaszva deflorationSzüzek vagy defloráltak 2 – A szűz lányok szeretete – Szüzesség elvesztése – Szüzesség és tinik – Szüzesség linkek – Szűz lány


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Sexshop Budapest, Károly krt-i üzlet és online webáruház ajánlója

Sexshop Budapesti üzlet Intim Center Astoria és online webáruház ajánlója. Régen az volt a közfelfogás, hogy akiknek [...]

Dildó, műfarok szex Krisztin Laura és Alács Veronika leszbikus lányokkal

A Szexplázában dildó szex szép leszbikus lányokkal. A Szexpláza online szexshop változatos dildó műpénisz választékából [...]

A nagy dildót szereti Mazurek Melinda, szenvedélye a méretes műfasz

Mazurek Melinda nagy dildós leszbi maszturbálós jelenetét egy másik magyar lánnyal csinálta.  producer a SZEXPLÁZA SZEXSHOP [...]

Potencianövelővel dugta a csajokat a kanos sztár

Az aktuális kan, Tiger Woods élete minden téren összeomlott, szexbotránya után elhagyta a neje, és [...]