Alapból nem csípem a túlsúlyos csajokat, de a ziccereket egyszerűen nem tudom kihagyni, ha egy nő érezteti, hogy hajlandó egy kis szexre akkor képes vagyok félre tenni az előítéleteimet.
Egészségügyben dolgozott, nem volt túl magas ellenben terebélyes.
Olyan magas labdás szóösszetételeket használt, hogy felvetettem: mi lenne ha egyik délután találkoznánk és beszélgetnénk. Belement.
Nyár volt, dögmeleg. A nő szinte bűzlött a parfümtől. Nem volt ínyemre a dolog, ezért gondoltam gyorsan vigyük dűlőre a dolgot: ha lesz sex rendben, ha nem akkor meg húzzunk el a gyíkba mihamarabb. Mondtam menjünk ki a Duna partra. Beült az autóba.
Megsimogattam a lábát, hagyta. Az első piros lámpánál megpusziltam, rögtön visszacsókolt. Nyelvszopósan. A farkam erre már megmozdult, gondoltam mielőbb csendes helyre kellene érnünk. Egy bokros résznél parkoltam le. Rövid csókolózás után elővettem a farkam. Nem kellett rábeszélni. Olyat szopott, hogy csoda. Cuppogott neki.
A nő rettenet volt, de egy hét után már feledtem a parfüm bűzt, és amikor már második napja nem volt semmi extra akcióm kikerestem a telefonszámát és felhívtam. Kicsit hőbörgött, hogy ő mást is szeretne szopáson kívül, de nem volt más választása. Megint istenit szopott amíg én markolásztam az óriási dudáit.
Gondoltam: többet soha, de valami ínséges napok jöhettek, én barom megint felhívtam.
Megint belement. A Dunaparti bokros rész már ismerős volt, én már vettem is elő a brét, a csaj erre baromi fürgén felhúzta a szoknyáját, ledobta a bugyit, és mire kettőt szóltam volna rámkuporodott és ügyesen ráült az álló farkamra. Csak a nagy csöcsök himbálóztak, a nagy pina szinte teljesen elnyelte a szerszámom.
Becsületére legyen mondva: a végén azért leszopott. Azóta sem kerestem. Forrás: Testimese
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Potencia és libidó vágyfokozók segítségével férfiaknak, nőknek
Fokozatosan kezdjük felismerni, hogy a férfiak és nők szexuális vágyának mechanizmusai sokkal kisebb mértékben eltérhetnek, [...]
A hét végén helyezd új síkra az erotikát
A hosszú távú kapcsolatok és a közös élet sok mindennapi szokást hoz az életünkbe, a [...]
Növelhető a potencia, hogy mindig felálljon amikor csak kell
A felálló pénisz, a hímvessző erekciója a férfi szexuális öröm egyik kulcsa… Hogyan kell aktiválni? [...]
Minőségi vibrátorok a belvárosi Szexshopban, rendelj vagy vásárolj egyet személyesen
Új termékek jelentek meg az Intim Center polcain vagy a webshopjában több minőségi vibrátorokat készítő cégtől. Mind kialakításban, [...]