Rágalmazással vádolják az olasz hatóságok a szobatársát egy elfajuló szexjáték során két társával meggyilkoló 23 éves amerikai nőt. Azzal vádolta ugyanis az olasz rendőröket, hogy megütötték őt a vallatás során.
Az ítélet szerint a 23 éves Amanda Knox két társával, köztük volt barátjával egy fajuló orgia során megölt egy 21 éves diáklányt, Meredith Kerchert, állítólag azért, mert túl prűd volt és kritizálta lakótársai szexuális szokásait. A tárgyalások során bemutatott animációk szerint Knox volt barátja egy harmadik társukkal lefogták a diáklányt, Knox pedig elvágta a torkát. Előtte pedig megerőszakolták.
Knox most azért állít a bíróság előtt, mert azt állította, hogy az őrizetbe vétele után a vallatás során a rendőrök megütötték őt. Azt is mondta egyébként, hogy „hülye hazudozónak” nevezték. A vádakat a családtagjai is többször megismételték, és a Sunday Times nevű brit napilap is írt rúluk. A hatóságok rágalmazással vádolják Knox-ot. A nő meghallgatása zártkörű volt, a tárgyalóterembe nem engedték be a kamerákat és az újságírókat.
Meredith Kercher 21 évesen ment Angliából Olaszországba egy évre tanulni. Néhány hónapja volt ott, amikor holtan találták a lakásban, ahol egy diáktársával lakott. Elvágott torokkal, félmeztelenül feküdt, egy paplannal félig betakarva.
Mindhárom gyanúsítottat elítélték, Knoxot 26, volt barátját 25, bűntársukat, aki azt állította, hogy a fürdőszobában volt, amíg a gyilkosság történt, de később bocsánatot kért Kercher családjától, másodfokon 16 évre, de újra fellebbezett. Ahogy Knox is az elsőfokú ítélet ellen, neki november végén lesz a tárgyalása.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A potencia fokozásához így növelhető a vágy és az erekció
Korral is jár a nemi vágy és tesztoszteronszint csökkenése. A libidó, a tesztoszteron többségében fiatal [...]
Szexshopból az erotikus ajándékok mindkét fél örömére szolgálnak
Ha szexi ajándékot szeretnél, gyere el az Intim Center szexshopba. Sose tudhatok, hogy mivel állsz [...]
Vibrátor, szexi fehérnemű és körömcipő a csábításért
Online szexbolt és szexshop üzlet az Intim Center. A szexuális élet diverzifikálásához és fűszer hozzáadásához [...]
A sexshop vásárlás már életünk mindennapi része lett, íme a legjobb szexshop
Fedezze fel a legújabb felnőtt játékokat, fehérneműket és újdonságokat felnőtt boltunkban. Prémium termékválasztékunk biztosan örömet [...]