Újra börtön fenyegeti Keleti Györgyit

Az olasz hatóságok tovább vadásznak a prostituáltak futtatásával vádolt egykori modellre. Itthon ugyan már jogerősen húsz hónap felfüggesztettet kapott, de csak akkor lehet nyugodt, ha kint is lezárják ellene az eljárást.
Mindenki azt hihette – még Keleti Györgyi is –, hogy itthoni ítéletével, a felfüggesztett börtönbüntetéssel örökre lezárult az ügye, megszabadult a kellemetlen történet következményeitől, ám ez nem így van. A Bors megtudta, hogy az olasz hatóságok továbbra is hajtóvadászatot rendeznek a volt honvédelmi miniszter lánya ellen. Két napja a római bíróság folytatta a büntetőügyét, prostitúció elősegítésével vádolják. A tárgyalást novemberre napolták, és megeshet, hogy még idén ítéletet hoznak. A Keleti lány továbbra sem aludhat nyugodtan, ezért a bűncselekményért ugyanis háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. Lapunk megkereste ügyvédjét, aki megerősítette információinkat.
– Mi bizakodóak vagyunk. Olasz kollégám tájékoztatása szerint van esély arra, hogy megszüntessék Györgyi büntetőügyét. A bíró azért napolta el a tárgyalást, mert tájékozódni szeretne a nemzetközi és az európai uniós jogról, ezután hozza majd meg a döntését – mondta lapunknak dr. Gerencsér András, Keleti Györgyi ügyvédje.
– Várom a novemberi tárgyalást, ennél többet nem kívánok mondani – tette hozzá az egykori modell, aki hasonló bűncselekmények miatt itthon egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ahogy a magyar bíróságon elhangzott: a prostituáltak között közismert volt, hogy Keleti Györgyi olaszországi ismeretségei alapján tud segíteni azoknak a lányoknak, akik kint szándékoznak dolgozni. Kézről kézre adták a telefonszámát, ő pedig pénzt fogadott el tőlük, és kitartatta magát velük. Györgyi „munkanaponként” 100-150 euró (25-40 ezer forint) közötti összegeket kért és fogadott el a kint dolgozó magyar prostiktól.
Ugyanebben az ügyben nyomoztak az olasz hatóságok is, az általuk kiadott elfogatóparancs alapján kapcsolták le Németországban, ahonnan egy római büntetés- végrehajtási intézetbe vitték. Bár egy jogi hiba miatt hatvan nap után kiszabadulhatott, az olaszok láthatóan nem mondtak le arról, hogy a bűncselekményt tüzetesen kivizsgálják. Bár az elfogatóparancsot megszüntették ellene, és az útlevelét sem vonták be, Keleti Györgyi csak akkor nyugodhat meg, ha végre kint is lezárják ellene az eljárást. Forrás: Borsonline.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A potencia fokozásához így növelhető a vágy és az erekció

Korral is jár a nemi vágy és tesztoszteronszint csökkenése. A libidó, a tesztoszteron többségében fiatal [...]

Olcsóbb lett az élvezet, jó potencianövelők kaphatók

A Viagra a leggyakrabban hamisított gyógyszer a világon a kék tabletta, amihez interneten, utcán, piacon [...]

A Boom Boom potencianövelő táplálékkiegészítő az egyik legjobb a piacon

A Boom Boom potencianövelő már 7 éve az egyik legjobb a piacon. A Boom Boom [...]

Szexuális termékek ajánlója a legjobb szexhoptól, az INTIM CENTER minden nap nyitva!

A N°1 szexshop Budapest belvárosában, minden nap nyitva tart ✓ Nőket, férfiakat és párokat szeretettel [...]