Való Világ casting: Bugyit mutat a picsa

ValóVilág 6 casting. Felhúzott szoknyás bugyivillantás a ValóVilág válogatóján. A VV6, vagyis a hatodik évaddal folytatódik nemsokára a valóságshow, megnéztük, kik próbálkoznak. Baukó Éva is szóba kerül a riportban.

Hamarosan újra nyílik a ValóVilla kapuja. A jelentkezők alig várták, hogy végre megmérettethessék magukat. A ValóVilág hatodik évadának szereplőválogatására 15 ezer ember jelentkezett és egy kutya. A műsor várhatóan az RTL II csatornán fut majd – tudta meg az Origo.
– Közel tizenötezren jelentkeztek, és a visszajelzések alapján rengetegen várják a VV6 indulását. Zömében a húszas éveikben járó fiatalok szeretnének bekerülni, a legidősebb próbálkozó pedig egy hetvenen felüli nyugdíjas hölgy volt, őt is várjuk, hogy érkezzen. Azok vannak itt, akik előzetesen regisztráltak és e-mailben értesítést kaptak. A mostani, első körös válogatón egy adatlapot kell kitölteni, készítünk mindenkiről egy fotót, és van egy kis elbeszélgetés is a kollégáinkkal. Minél érdekesebb és önmagát adja valaki, annál nagyobb esélye van bekerülni – mondta Losonczi László főszerkesztő az első napon.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A potencia a férfi koronája, fontos a szükséges péniszhosszúság és vastagság a szexhez

A merevedési zavar minden életkorban, még fiatalon is megjelenik. Ma ez a probléma minden országban [...]

Bíró Anna és Antal Annamária műpénisz és vibrátor szex

A magyar lányok Bíró Anna és Antal Annamária a forgatáson műpénisz és vibrátor szex jelenetben [...]

Potencia nélkül nem egészséges a férfi

Az orvostudomány már régóta tudja, hogy a tesztoszteron termelés jelentős lassulása figyelhető meg a szervezetben [...]

Erotikus ajándékot Valentinra és alkalmakra rendelj vagy INTIM CENTER üzletünkben vásárolj

Ajándéknak a rutinosabbak inkább a romantikus randira, mozira vagy vacsorára voksolnak, és persze ott van [...]

enhu