ValóVilág: Szandika új orral modellkedik

Fürdőruhában hakniznak országszerte a ValóVilág lányai, akik tegnap álltak kamera elé, hogy elkészülhessen az egyik divatcég nyári katalógusa. A fotóstúdióban reggeltől estig kattogott a fényképezőgép, a lányok pedig egymásnak adták az öltöző kilicsét.
Repkedtek a fehérneműk, köntösök, bikinik. A VV 4 kiesői, Szandika és Zsófi erősítésként érkeztek VV Anett mellé, aki már jó ideje tagja a márka csapatának.
– Turnéra indulunk, és nagyon örülök, hogy Zsófi és Szandi is velünk tart, aranyos lányok – mondta Anett. Zsófinak már nem kell kitömnie a melltartóját, vadonatúj cicijével, büszkén domborított a kamera előtt, Szandi pedig most először jelent meg nyilvánosan átoperált orral.
– Megtisztelő, hogy rám gondoltak, ez azt jelenti, hogy méltónak tartanak a cég képviseletére. A villában is kaptunk ettől a cégtől ruhákat, s állítólag az én kedvenc rózsaszín köntösöm azóta nagyon kelendő portéka.
ValóVilág korábbi cikkek: Jerzy 50 ezerért konzumálódott 2 órára – Iszapbirkózás a villában – Alekosz pinát és kaját bukott a bátorságpróbán – Bukó Éva szexszel keresett pénzt a villa előtt – Börtönt kaphat Gigi apja – Baukó Éva dugna Alekosszal – Szandika részegen nyalogatta Törtető Éva mellbimbóját – A boglyafejű hisztérika kiéhezett palija félrekúr – Gigi 16 évesen szopni akart a pólója szerint az Erotika kiállításon – Szemők Hajnalka nőstényként nyomul Alekoszra – Új bikába szerelmes Szandika – A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci – Szandika kimegy a szemétégetőhöz árulni a testét? – Lilu 2 hónapja egy csizmában vezeti a Való Világot – A pinaszájú plasztikbaba kiesett – Gigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapján – Gigi és Anikó pucsítanak a CKM címlapján – Gigi leszopta a buziknak is rejszoló Jerzyt – VV Gigivel Kovi is forgatna pornót – Forró ölelések, formás popsik a VV4-ben – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – Rácz Ildikó, VV Gigi modell videó – VV4, Gigit megkúrta Jerzy – VV Gigi szexi fotózás – VV4 Gigi korábbi munkája – VV4 Gigi, Rácz Ildikó – VV Gigi eltitkolt véres szexvideója – Győzikével kúrt VV Gigi – VV Gigi, Rácz Ildikó pólóban hirdeti hogy szopna – Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat –  Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától – VV Gigi, Rácz Ildikó szopna – VV Jerzy kiveri a faszát a buziknak – Jerzy farka nem állt fel – VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói – VV4, Gigit megkúrta Jerzy – VV Jerzy-nek faszverő videója is van – Jerzy a villában, ratyi? Nézd meg a segglukát – VV Zsófin javítanak majd a műmellei – Jerzy tényleg megkúrta Gigit – VV Éva gyógyszerre  iszik – Anikó flörtje L. L. Juniorral – VV Anikó frigiditása szexológus szemmel – Védekezés nélkül dugtak Gigiék – Anikó elélveztette Szandikát Anikó elélveztette Szandikát – Gigi és Naomi Cole egy szexuális vadállat – Átverés volna a Való Világ 4? – Való Világ vetkőző csajok, melyiket dugnád? – Lekurvázta, görényezte egymást Éva és Szandika – A VV4 szereplőiről kendőzetlenül ír a Kuruc.infó – Forró ölelések, formás popsik a VV4-ben – Márki Zsuzsi fotózásának videója 2 – Szandika: én szexelni akarok veled – VV3 Béres Anett és VV4 Alekosz – Való Világ – Ki kicsoda – Szandika átverte a VV pszichológusát – Rácz Ildikó, VV Gigi modell videó – VV Gina jó nagy kurva volt – Pszichológus figyeli az őrjöngő Szandikát – Szexmániája miatt utálják ki Alekoszt – VV Alekosz nem bír a nemi vágyával – VV4 Gigit megkúrta Jerzy – Bevadultak a VV4 lányok – Baukó Évi végbélnyílását csípte a szar VV4 – VV Gigi szexi fotózás – Szexpárbaj a villában – VV Ginát le akarták járatni szexképeivel – VV Gina külföldön kurva volt – VV Évát Havas Henrik meg akarta izélni, majd kirúgta – Márki Zsuzsi VV4 – VV4 Gigi korábbi munkája – Szandika mellei miatt Médiahatósági feljelentés – Gina az exkurva feladta, kijött a villából – Sztriptízbár volt az otthona Szandikának vetkőzős fotókkal – VV Gina azt mondja, kurvából lesz a jó feleség – VV4 Gigi Rácz Ildikó – Szandikát megbaszta Alekosz – Még egy kurva a Villában, Gina – Bosszúért liheg a ValóVilág kirúgott bombázója – VV Jerzy-nek faszverő videója is van – Márki Zsuzsit kizárták a Való Világból – VV Zsuzsinak barna a puncija, mert a cigánylányoké olyan Szandika markecolt – Orállecke VV módra – X-Faktor, Megasztár, Való Világ ez kell a magyarnak – Nemi jellegű gombafertőzés a ValóVilág szereplőinél – A mellét tömte Alekosz szájába – mi folyik a Való Világban – Pedofil volt VV Márki Zsuzsi édesapja – Jerzy a villában, ratyi nézd meg a segglukát – Márki Zsuzsi playmate vibrátorral megy a villába – Alekosz dolgait féltékeny nő lesi – VV Szandi szerelme börtönben ül – Márki Zsuzsanna Márki Zsuzsanna – A Való Világ egy nagy átbaszás – VV Gigi eltitkolt véres szexvideója – Lelépett apjától a ValóVilág Szandikája – VV Gigi VV Gigi – Szandika megcsöcsörészve a Villában – Szőke Geronazzó szájú plasztikcica, Szandika a villában – Baukó Éva a pináját simogatja – Playmate-ek és pornósok a Való Világ 4-ben – Egymillióért költöztek a celebek a villába – Havas irodájából a Való Világba – Sztriptíz a Való világ villában – Fasz élőben 12 éven felülieknek a Való Világban – Lilu: Szopjatok le mind Stohl András jó ember – Itt a pénzed a tét, celeb! – Benkő a Való világban, a többiek előtt is kiveri a faszát – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott – Voksán Virág fél Benkő faszverésétől


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Legjobb potencianövelők rendelése, vagy személyes vásárlás szexshopban

Mi az impotencia? Az impotencia vagy potenciaprobléma egy férfi részleges vagy teljes képtelensége kielégítő szexuális [...]

A csiklóizgató vibrátorok a női élvezés kulcsai, a legjobbak az Intim Centerben kaphatók

A csikló a női nemi rendszer része. Valójában közös szerkezete van a férfi taggal, és [...]

A legjobb szexshop cikkek és szexáruk a varázslatos szexhez

A szexboltokban kapható termékek egy része szexuális problémákra adhat megoldást, ám az áruk többsége a [...]

Legyél szuperhős a szexben potencianövelővel! Rendelés vagy vásárlás budapesti szexboltban!

A potencianövelők hasznosak lehetnek számos okból. Először is, segíthetnek a férfiaknak abban, hogy jobban teljesítsenek [...]