Weisz Fanni castingon volt Pierre Woodmannál, aki pornóban szétbassza a csajokat

Az ex szépségkirálynő Weisz Fanni pornó castingon volt Pierre Woodmannál, aki pornófilmekben szétbassza a csajokat. Az análszex jelenetei nagyon durvák. Weisz Ágnes Fanni egyébként hallássérült modell, szépségkirálynő, esélyegyenlőségi aktivista.

2007-ben a megye szép lett Baranyában. A Blikk Év embere-választásán a 2010-es esztendő civil hőse. 2014-ben az év embere volt saját megyéjében.

Weisz Fanni életútja egy sikertörténet. Siketen született, hétéves korában a szegedi klinikán cochleáris implantátum műtétet végeztek rajta. Tízéves koráig a kaposvári Duráczky József siketek és nagyothallók iskolájában tanult, Pécsett az Illyés Gyula Általános Iskolába járt.

Középiskolai tanulmányait a pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskolában kezdte, majd magántanulóként Budapesten folytatta. Update: Partnere Hajmásy Péter kosárlabda-játékos, akivel 2018. augusztus 11-én összeházasodott.

Weisz Fanny munkássága. 2010. decemberében, a Megasztár döntőjében Rúzsa Magdi Gábriel című dalát kísérte jelnyelven. Csend Hangja néven egy nevelési-oktatási és esélyegyenlőségi programot kezdeményezett, amely köré a segíteni szándékozó emberek, civil szervezetek és cégek részvételével egy klaszter szerveződött.

2012-ben a Magyar Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági nagykövete, illetve esélyegyenlőségi aktivistaként támogatta a fogyatékkal élő gyermekek számára megrendezett Danubius Mosoly Olimpiát. Európa első siket sajtószóvivője az Afrikai-Magyar Egyesületnél, amely hátrányos helyzetű embereken segít.

2013-ban a Vodafone főállású angyalaként iskolákban tartott érzékenyítő előadásokat, segítette a Hallatlan alapítvány munkáját. 2011-ben szerepelt a Jóban Rosszban című sorozatban, 2014-ben az M1 csatornán induló Ég, föld, férfi, nő című sorozat műsorvezetője volt. Áder János köztársasági elnök újévi beszédeinek jeltolmácsa 2013-ban, 2014-ben, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben. 2015-ben megjelent Hallatlan vakáció című regénye.

Pierre Woodman castingok
Nos, ezek a castingok legfőképp Kelet-Közép-Európában zajlanak, és Pierre különösen kedveli Magyarországot, ahol a lányok gyönyörűek, de nem mindig olyan anyagi körülmények között élnek, mint amit megérdemelnének. Ezt lovagolja meg a rafinált pornómágus. Ezek a “meghallgatások” nem a megszokott módon zajlanak. Pierre három fórumon keresi a “szereplőket”. Az utcán, plázákban járva szólítja le a csinos 18-22 éves lányokat, majd meghívja őket a hotelszobájába, mondván, modellkarriert ajánl nekik, és egy szebb jövőt. Woodman saját ügynökeiben is megbízik. Ők többnyire pornósok, akiknek van szemük a szép lányokhoz. Az ügynökök ugyanúgy a hotelbe viszik a jelentkezőket. Woodman ügynökségeken keresztül is vadászik, de ez a legritkább eset. Ha mégis megtörténik, akkor sima modellügynökségek legártatlanabb csiszolatlan gyémántjait hajtja fel és hívja őket a mágikus szereposztó hotelszobákba. Ha már becserkészte a pillangókat varázslatos hálójába, indulhat a puszta manipuláció, majd a tesztelés is.

Mi alapján választ?
Nem elég csupán a jó alak és a helyes arc. Pierre egy különleges pluszra utazik, ami jelen esetben nem a “kisugárzás”, hanem az ártatlanság. Sportnak tekinti a folyamatot, amikor egy szűz lányt rá tud beszélni, hogy szabaduljon meg a ruháitól, pózoljon, majd utolsó lépésként feküdjön le vele egy kamera előtt. Persze nem csak érintetlen lányokkal dolgozik, de az a kedvence. Hihetetlen, de nem egy 18 éves, szűz lány ment bele Pierre játékába.

Mi történik a válogatáson? (hogy Weisz Fannival mi történt nem tudni, mert a videót letiltották mindenhol)
A lány megérkezik a szobába, ahol Woodman és egy tolmács fogadja. Először kötetlenül beszélgetnek a modellkedésről, a fotózásról. A legtöbb lány szeretne híres modell lenni, magazinok címlapján szerepelni, de sokuknak még nem sikerült. Majd jönnek a privát témák: Mit csinál? Milyen anyagi körülmények közt él, és kivel? Mik a tervei a jövőre nézve? Szeret-e utazni? A lányok készségesen válaszolnak, majd újabb témakör jön: a szex. Woodman rátér a lényegre: a lányok kezébe ad egy pornómagazint, majd rákérdez, hogy csinálná-e ő is ezt. A legtöbbször elutasító, nemleges választ kap, és ekkor jön a verbális manipuláció.

A manipuláció nagymestere
A férfi egy csillogó, tökéletes világot vázol fel a lányoknak, olyat, amiről még álmodni sem mernének. Ilyenkor általában nem forog a kamera, több óráig is eltarthat a meggyőzési hadjárat. A nem túl fényes anyagi körülmények között élő lányok a kedvenc áldozatai: egy autó, pár tengerentúli utazás, egy lakás, szép új ruhák és a vörös szőnyeg: ha tudják, ez bekövetkezhet, már le is csúszik a bugyi. Woodman azzal fogja meg őket, amit sosem tudnának önerőből elérni. Ezek a lányok tapasztalatlanok, 18-22 évesek, és megszeppenve, pislogva állnak a nagybetűs Élet “é” betűje előtt. Akkor pedig jön egy jómódú,
Párizsban élő férfi, aki elrepítené őket Csodaországba. Nincs apelláta, belevágnak. A statisztikák szerint 10 lányból 9 belemegy. Mibe? Abba, hogy Woodman akkor és ott, a hotelszobában filmre vegye, ahogy szexelnek. Néha igazán keményen, pofonok is csattannak, mindig van orál, és amire a francia a legbüszkébb: egytől egyig mindegyik lányt anális örömökben részesítette. Mert állítólag Pierre Woodman nemcsak remek üzletember, de a világ legjobb numerája is.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop áruválasztékát teszteli a nő, ez a munkája

Az Intim Center szexshop Budapest weblapjának szexkellék blogján olvasni lehet egy szexshop teszter nőről, és [...]

Mindig kemény legyen a farkad, legyél potens férfi a szexben

Hogyan lehet növelni a férfiak hatékonyságát? A potencia az erősebb nem termékenységi időszakában a fő [...]

Mya Diamond sex shop gésagolyóval játszik

A gésák ismerték az összes vágyfokozó fortélyt, a fogamzásgátlás különböző módszereit, és természetesen intim izmaik [...]

A nemi vágy és élvezet iránti sóvárgás legyen kielégítve, tuti tipp egy szexshop

Egyedül vagyok, most nincs barátom, sok a munka, sok a stressz, és sajnos túl kevés [...]