Lévai Adrienn: Imádok meztelenkedni

levai_adrienn_toplessPolgárpukkasztó magatartásával hívja fel magára a figyelmet Lévai Adrienn (24). A címlaplány kijelentette, hogy őt kizárólag a férfimagazin fotózása motiválta a jelentkezésre, na és persze az, hogy imádja mutogatni magát. Azt állítja, hogy most már nyugodtabban viselkedik, de nemrég még a nyílt utcán is megmutatta melleit, mert kíváncsi volt az emberek reakciói­ra, amelyeken ő remekül szórakozott. De nem csak az utca emberét borítja ki napi szinten, szülei is megbotránkoztak, amikor megtudták, hogy lányuk a testéből él.
– Szegény anyukám nem érti, hogy miért lettem ilyen, pedig ő mindent megtett értem. Jó nevelést kaptam, mindig kitűnő tanuló voltam, kilenc évig még zongoráztam is. Anyu Egerben él, ahol én is nevelkedtem, ott pedig mindenki őt bírálja az én viselkedésem miatt, ezért majdnem mindennap sír is. De nem tudok és nem is akarok megváltozni, vállalom önmagam! – mesélte az aktmodellként dolgozó lány, aki imádja sokkolni az embereket, ennek érdekében sok mindent meg is tesz, de mindent azért ő sem vállalt. – Szerepeltem már erotikus filmekben is, de csak egyedül. Amikor rá akartak venni, hogy felnőttfilmeket is vállaljak, nemet mondtam, mert az már nekem is sok. A meztelenkedéssel viszont nincs problémám. Adrienn két éve megnagyobbíttatta a mellét, és ha már úgyis ott volt, az orrát is megműttette, barátja legnagyobb örömére. Most elégedett a testével, már csak a tökéletes hollywoodi mosoly hiányzik az eszköztárából, de később biztosan kés alá fekszik még.
Párja persze mindenben támogatja a nap szépségét, még közös családi vállalkozást is indítottak; Ad­rienn felnőttmagazinok szerkesztésével foglalkozik a fotózások mellett. Ám a tanulmányokról sem feledkezett meg a csinos fiatal lány: szülővárosában, Egerben tanul a főiskolán, kommunikáció szakon – írja a Blikk.
További cikkek a témában: Okosakat mondanak a modell csajok Okosakat mondanak a modell csajok – Lévai Adrienn és Darabos Ivett: Mindkettő megvolt! – Playboy: lett már pornós, akit fotóztam! – Paul Miller a Playboy fotósa magyar csajokra vadászik – 1 milliót ígértek egy éjszakáért – Lévai Adrienn pornót rendezne


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Minőségi vibrátorok a belvárosi Szexshopban, rendelj vagy vásárolj egyet személyesen

Új termékek jelentek meg az Intim Center polcain vagy a webshopjában több minőségi vibrátorokat készítő cégtől. Mind kialakításban, [...]

Potencianövelő krém péniszre Taurix Extra Strong

Eropharm potencianövelő krém péniszre Taurix Extra Strong itt rendelhető meg. Bőrgyógyászatilag és klinikailag tesztelt, erekciósegítő [...]

Potencianövelőért nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, az INTIM CENTER szexshopban van!

A legjobb potencianövelők az INTIM CENTER szexshopból! Nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, itt [...]

A pornós férfiak ezekkel a potencianövelőkkel szexelnek órákig

Senki se gondolja, hogy a pornószínészek is képesek órákig szexelni. A nézők nem látják, de [...]