Kötözős, elfenekelős extrém szexet kért, cserébe ajándékokkal, külföldi utazásokkal jutalmazta tinédzser áldozatait egy komlói férfi. Sz. Attila az egyik fiú édesanyjára is kivetette hálóját.
Análgolyó, ostor, vibrátor, korbács, nádpálca, kötél, nadrágszíj – csak néhány kellék azok közül, amelyeket egy komlói pedofilnál foglalt le a rendőrség. A 30 éves Sz. Attila számítástechnikai vállalkozó két fiút rontott meg garázsában rendszeresen 2005 és 2008 között.
A Pécsi Városi Bíróságon az utolsó tárgyalási napon az ügyész fegyházbüntetést indítványozott megrontás, szemérem elleni erőszak és kiskorú veszélyeztetése miatt. Attila életfogytig tartó fegyházbüntetést is kaphat.
Az első fiút 13 évesen vezette be a bizarr szexualitás rejtelmeibe. Kötözős, verős szexet játszatott vele, ahogy pár évvel később egy másik, 16 éves fiúval is, aki végül megelégelte a heti rendszerességgel elszenvedett nádpálcás elfenekeléseket. Sz. Attila mindent videóra vett, és képeket is készített, amelyeket a rendőrök meg is találtak számítógépén. A beteg örömökért cserébe ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek, akiket jutalomként Tunéziába és Törökországba is magával vitt.
Az esetben talán az a legfurcsább körülmény, hogy Sz. Attila összejött második áldozata édesanyjával is, akitől egy kislánya született. A férfi szinte mindent beismert, de azzal védekezik, hogy a gyerekek önszántukból játszadoztak vele. A pszichológus szakértő szerint azonban a gyerekek azért viselték el a megaláztatásokat, mert az ajándékok értéke kárpótolta őket. A tárgyalás végén Attila egy kérvényt nyújtott be, hogy kapcsolatot tarthasson legjobb barátjával, aki nem más, mint a szintén börtönben lévő A. István, aki 2008-ban agyonverte, majd bebetonozta a Provident pénzbehajtóját.
További szexuális bűncselekmények: 12 évesre izgult a kisvárdai férfi – Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott – Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat – Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda – Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski – Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak – Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr – 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő – Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában – Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián – Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Vibrátort kaptam ajándékba, hogy használjam?
A vibrátor használata egyre elfogadottabb a köztudatban, így egyre több nőnek van vibrátora. A csiklóizgatós [...]
A legjobb szexshop cikkek és szexáruk a varázslatos szexhez
A szexboltokban kapható termékek egy része szexuális problémákra adhat megoldást, ám az áruk többsége a [...]
Erotikus segédeszköz ajánló, webáruház és szexshop bolt Budapest, Károly krt. 14.
Önnek rendben van a szexuális élete? Ez a kérdés folyik a csapból is. Viszont van [...]
Top10 potencianövelő amitől kőkemény merevedésed lesz
A legjobb gyógyszerek a potencia növelésére férfiaknál! Az erekciós diszfunkció (rövidítve ED, korábban impotencia) azon [...]