Cicciolina még mindig pezseg az életben

cicciolina-husika-staller-ilonaA magyar Staller Ilonát igaz inkább Cicciolina néven szinte az egész világ ismeri. Pornós munkái is elég bevállalósak, egyik filmjáben állatszex is van, egy ló hatalmas fasza is címszerepet kap. Most Michael Jackson egykori ügyvédje képviseli Husikát a hosszan húzódó gyermektartási perben. A sztárügyvéd pedig történetesen Staller Ilona vőlegénye, Luca di Carlo, akit másfél évvel ezelőtt ismert meg a felnőttfilmek sztárja.
A pereskedés lezárása nemcsak azért fontos Luca számára, hogy megbízója elégedett legyen, hanem saját boldogsága is függ tőle. Annál is inkább, mert a pár úgy döntött, csak akkor kelnek egybe, ha pontot tesznek ennek az ügynek a végére. „Tizenhét éve húzódik, hogy megkapjuk, ami a fiamnak jár. Most már várunk az esküvővel, amíg le nem zárul a per”– mesélte Cicciolina, aki reménykedik, hogy januárban utoljára kell elmennie a bíróságra. Férje ugyanis eddig egyszer sem jelent meg a tárgyaláson, és ha a következő időponton sem lesz ott, akkor végre Ilonáé a győzelem.
„Két vagy három alkalommal találkozott a saját fiával, és még gyerektartást sem fizet rendesen. Hát milyen apa az ilyen?” – kérdezte elkeseredetten Cicciolina, aki Jeff Koons híres amerikai képzőművésszel való házasságából ma már csak egy jó dolgot tud említeni, hogy megszületett fia, Ludwig. A tinédzser úgy döntött, ha apja nem vesz róla tudomást, ő sem foglalkozik vele, számára nem létezik Jeff Koons. Cicciolina nagyon büszke egyetlen gyermekére, aki most magyarul tanul, hogy a későbbiekben nagybátyjával, Ilona testvérével közösen vállalkozzanak Magyarországon.
További Cicciolina szex, bulvár, pornó: Avenue Q  Cicciolinán röhögnek majd az olaszok? – Cicciolina döbbenetes titkok: AIDS, leszbikus szex – Cicciolina (Staller Ilona): A pornószakmának becsülete volt! – Cicciolina állatszexes múltja – Cicciolina Staller Ilona fiatalon


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Döngesd meg a nődet rendesen, a legjobb potencianövelők segítenek

Már régóta csak könnyű kis szex van? Olyan pózban csinálod, hogy figyelni tudj az erekciódra. [...]

A legjobb szexshop a budapesti Intim Center, ez az első az országban

Első szexbolt Budapesten az INIM CENTER. Ha az első számú szexuális boltot keres Magyarországon, akkor [...]

Akár több nőt is kielégítő szexisten így lehetsz

Jó lenne két nővel együtt lenni, vagy akár gruppenszex partiban szexelni? Vállalati szexbuli ahol több [...]

Sexshop centrum Budapest, INTIM CENTER üzlet és webáruház a vágyak kielégítője

Az INTIM CENTER webáruház és bolt, szexshop centrum Budapest a legjobb budapesti szexshop, az első [...]