Cicciolina döbbenetes titkok: AIDS, leszbikus szex

Lehet szégyellni, lehet elítélni, de lehet elfogadni is. Staller Ilona, vagy ahogyan megismerte a világ, Ciccolina, nem szégyelli pornós múltját, nem akar másnak látszani, mint aki. Sorozatunkban Husika csak a Bors olvasóival oszt meg új, és soha nem hallott részleteket az életéből. Ciccolina felkapott és gazdag pornócsillag lett Olaszországban a hetvenes években. Népszerűségének titka abban is rejlett, hogy mindent bevállalt. Első pornófilmjét 1975-ben forgatta, a neves színésznő Gloria Guida leszbikus szeretőjét alakította. Történelmet is írt, hiszen 1978-ban az ő mellei voltak elsők az olasz tévében, amelyeket élőben, pucéran megmutattak. – Én nem csupán egy pornószínésznő voltam, hanem sztár, csillag, és úgy is kezeltek. Akkoriban más volt a pornószakma, mint most. Nem volt konkurencia, néhány neves színész volt, akit foglalkoztattak. Nem bántottak, semmi olyan nem történt velem, amibe én bele ne egyeztem volna.
Fiúkkal és lányokkal is szerettem forgatni, nekem nem csak munka volt ez, hanem élvezet is. Ám tudtán kívül Ciccolina az életével játszott. 1987-es filmje ugyanis kis híján tragédiával ért véget. Ciccolina az amerikai pornócsillaggal, John Holmes-szal forgatta a Római birodalom tündöklése és bukása című, igen durva filmet. A produkció később egy emberi dráma színtere lett, hiszen kiderült, hogy Holmes AIDS-es. A film összes szereplőjét azonnal AIDS-tesztre kötelezték.
– Holmes pontosan tudta, hogy fertőzött, de ennek ellenére tovább filmezett, hiszen a kokainadagját fedezte a pénzzel. Súlyos kokainfüggő volt– írták Holmesról az újságok.
A pornószínész egy meleg férfitől kapta el a halálos kórt, amely később el is vitte őt. Ciccolina azonban szerencsére megúszta, nem fertőződött meg.
– Azért a HIV- vírust nem olyan egyszerű elkapni, mint azt gondolják. Tény, hogy a filmekben soha nem használtunk óvszert, de én nem is az AIDS-től féltem elsősorban, hanem a különböző nemi betegségektől. Bár továbbra is csak azt tudom mondani, hogy akkoriban jobb világ volt a pornószakma, mint most. Ciccolina a pornózás mellett a politikában teljesedett ki.
A nyolcvanas években kezdett politizálni, 1987-ben húszezer szavazattal a radikális párt színeiben az olasz parlamentbe is bekerült Róma Lazio kerületének képviselőjeként. Magas körökben szerzett „barátokat”, saját bevallása szerint Berlusconival is közeli kapcsolatba került: négy napot együtt töltött a politikussal és néhány barátjukkal egy görög szigeten.
“Berlusconi magánrepülőgépén utaztunk. Ő akkor csak egy vállalkozó volt. Fantasztikus házban laktunk. Silvio fiatal volt és rendkívül kedves. Még minden haja megvolt!” – mesélte Ciccolina. Cicciolina pornó videó itt!  Forrás: Borsonline


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Dildóval és vibrátorral szexel Bíró Anna és Antal Annamária

Vibrátorokkal szexel a Szexpláza pornófim forgatáson Bíró Anna és Antal Annamária. Egy kétvégű dildó, és csiklóizgató [...]

Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt

A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]

Potencianövelő TOP 10 lista a vásárlók és fórumozók szerint

Az iNTIM CENTER szexshop  potencianövelő infók cikkekben folyamatosan közöljük a friss infókat, A vevők véleménye, [...]

Szuperhős potencianövelő rendelés vagy vásárlás budapesti szexboltban

Szuperhős potencianövelő kapszula rendelés online webáruházban, vagy személyes vásárlás az INTIM CENTER szexshop üzletben. Szuperhős [...]

One thought on “Cicciolina döbbenetes titkok: AIDS, leszbikus szex

  1. Pingback: Avenue Q – Cicciolinán röhögnek majd az olaszok? | Olimpiq.com szex innováció

Hozzászólások lezárva.