Dundika pucér és egy másik celeb teste a médiában

Dundika és Tóth Gabi szerepel a Szombat Esti lázban. Majka (Majoros Péter) gyerekének anyja Hornyák Hajnalka, újabban Majoros Hajnalka ismét a médiában. Dundika szerint a tánc egyszerre erotikus és művészi. Majkával közös gyermekükre bébicsősz fog felügyelni, amíg az édesanyja táncra perdül. Március 9-től újra felragyognak a fények és kezdődik a tánc!

Már jópár éve véget ért egy álomházasság! Dundika, azaz Szentiványi Hajnalka és férje, Szentiványi László már régen beadta a válókeresetet, mesebeli körülmények között tartott frigyük nem érte meg harmadik évfordulóját.
Pedig mennyien irigyelték a boldog párt és főleg Lacit, akinek sikerült elnyernie az ország egyik legszexisebb lányának szerelmét! Most Majka, Majoros Péter kurogatja a csajt.

Dundit, Majoros Hajnalkát nem motiválja annyira az újabb esküvő. Az egykori playmate tudta, hogy Majka az elfoglaltságai miatt nem tud majd annyi időt tölteni a családdal, mint amennyit szeretne.

– Sok édesanyához képest nekem még így is könnyebb valamilyen szinten, mert nem kell dolgoznom, hiszen Peti mindent előteremt számunkra. És van egy bébiszitterünk is, aki egy héten kétszer-háromszor átjön, és amíg ő vigyáz a gyerekre, én ki tudom pihenni magam – meséli a hot! magazinnak Dundika, aki elismeri: a terhessége elején nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz majd édesanyának lenni.
– Le a kalappal édesanyám előtt! Nem is értem, annak idején, hogy bírt el egyszerre két gyerekkel.

dundika-pinaja

Szerintem nagyon nehéz édesanyának lenni, de ezt nem panaszként mondom. Bár a kisfiunk még csak tizenkilenc hónapos, már most nagyon akaratos: tudja, hogy mit szeretne – nekem viszont olykor meg kell szabnom a határokat – magyarázza Dundika.

Dundika szex, erotika, bulvár

– Dundika, Hornyák Hajni fénykorában
– Hornyák Hajnalka képek – Dundika Hornyák Hajnalka
– Dundika is nyomul a VB kapcsán
– Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen
– Dundika pénzért szexelne
– Dundika és a kéjlepedő
– Dundika vajon elélvezett a lovon?
– Dundika és huga a pinák retusálva
– Benkő farka megmoccant Dundikára
– CKM naptáron meztelenkednek a magyar lányok
– Dundikátt dugnád 100 ezerért.

A cikkben említett személyek: Angyal András, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Dundika szex, erotika, bulvár: Dundika lemezlovas karrierje nem sokáig tartott – Dundika és Majka a tévéforgatáson melegedtek össze – Baszdmeg, hogy kit dugnának a magyarok, megtudhatod itt – Magyar playmate lányok meztelenek és a mellüket meg pinájukat mutogatják a világnak.

                           


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátor vásárlás, tippek és használat, nagy vibri tanácsadó

Nem minden lány, még akkor sem, ha tökéletesen ismeri a testét, és világosan érti, mire [...]

Az Intim Center a legjobb budapesti szexbolt és online szexshop

Ha intim shopot keresel, akkor a legjobbat megtaláltad. Az Intim Center szex shop a legjobb [...]

Olcsó potencianövelő kapszulák, rendelés vagy bolti eladás

Az online szexshop és szexbolt potenicanövelő kínálatából potencianövelő bolti vagy webshop eladás, vágyfokozó vásárlás vagy [...]

Péniszpumpa férfiaknak, vákuumpumpa pénisznövelésre és maszturbálásra

Mi az a péniszpumpa? A péniszpumpa egy olyan eszköz, amelyet a pénisz növelésére használnak. A [...]