A pedofília Hollywood legnagyobb problémája

Corey Feldman, a 80-as évek népszerű gyereksztárja az ABC News Nightline című műsorában adott interjújában azt a sarkos kijelentést tette, hogy “Hollywood első számú problémája mindig is a pedofília volt. Most is az, és mindig is az lesz. Ez jelenti a legnagyobb problémát a gyerekeknek a filmiparban.”
Feldmant a Kincsvadászok és az Állj mellém! című filmben ismerte meg a közönség, aztán a tavaly drogtúladagolásban meghalt Corey Haimmel együtt szerepelt olyan filmekben, mint az Elveszett fiúk, A mazsola és az Álom, édes álom. A sajtó a 80-as években rendszeresen “A két Corey”-ként utalt rájuk. Feldman egy korábbi interjúban már elmondta, hogy egykori asszisztense molesztálta őt, most pedig kijelentette, hogy Haim halálában is szerepet játszott a szexuális bántalmazás. “Egy ember tehet Corey Haim haláláról, és az az ember egy hollywoodi mogul. Azt az embert le kell leplezni, de ezt én sajnos nem tehetem meg” – mondta. Szerinte Haim függősége a “démonjaival való birkózás” következménye és az egykori traumák tünete volt.
A színész elmondta, hogy a “szereposztó dívány” a gyerekszínészeknél is létezett, és hogy “tizennégy éves koromban pedofilok vettek körül, és nem is tudtam róla. Csak később lettem elég idős hozzá, hogy rájöjjek, mik ezek az emberek, és mit akarnak.” Feldman szerint “sok nagyon-nagyon beteg ember” van a filmiparban, akik “olyan régóta megússzák ezeket a dolgokat, hogy azt hiszik magukról, a törvény felett állnak. Ennek meg kell változnia.”
Feldman és Haim főszereplésével, A két Corey címmel 2007-ben valóságshow indult, amely azonban a második évaddal véget ért, mert Feldman nem volt hajlandó együtt dolgozni a drogfüggő Haimmel. A bántalmazás témája a műsorban is előkerült: Haim felelősségre vonta Feldmant, amiért “engedte”, hogy Haimet tizennégy éves korában megerőszakolják, mire Feldman azzal vágott vissza, hogy Haim se tett semmit, amikor őt molesztálták. Forrás: Origo.hu


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vibrátor használatára pózok, így masztizz és szexelj vibrivel

A szexjátékok élénk és emlékezetessé tehetik a szokásos pozíciókat. De milyen intim dolgokat kell használni [...]

Mű végbélnyílás és valósághű popsi, mindkettőt megkaphatod

Análszex kedvelő vagy, de nem tudod kiélni vágyadat? Kellene egy egy mű végbélnyílás vagy egy igazi [...]

Valentin napi ajándéknak szexet kérek meg egy vibrátort

Valentin napi ajándéknak szexet kér a lány, meg egy vibrátort. A vibrátor vásárlás megoldásában tudunk [...]

Vibrátorokkal szeretkezik Ziegler Nikoletta és Nagy Eliza

Az is érdekes eset volt, amikor egyik leszbijelenet után, a lányok mondták, hagyjuk magukra őket [...]