A romantika jegyében

Nem tudom, hogy én vagyok-e ennyire béna, de a különleges ruhadarabokat megfelelően magamra ölteni elég időigényes. Például a harisnyatartó végét ráilleszteni a combfixre és effélék. Az a nagyon romantikus felvezetés, amikor a nő eltűnik pár pillanatra mondván, hogy “felvesz valami kényelmesebbet”, nem is reális. Bele se merek gondolni, ha igazi fűzős fűzőm lenne, mennyit szenvednék vele…
De szerencsére (valójában sajnos, mert mégis csak az az igazi) nem az van, sima kapcsokkal lehet a helyére illeszteni. És nagyon jó érzés volt felvennem férfi előtt. Örök dilemma, hogy a férfiak tényleg kíváncsiak-e ezekre a holmikra, vagy csak a filmeken és képen tartják érdekes… Persze nem mindennapi viseletként akarom én ezt bevezetni, csak alkalmanként. Mint például az éjféli koccintás szilveszterkor. Lelkesen öltöztem fel hozzá, de tudtam, hogy nem két pillanat lesz, amíg teljes “harci díszbe” borulok, ezért nem is mentem ki a fürdőszobába. Inkább megkértem, hogy válasszon egy hozzáillő combfixet. Amikor korábban elképzeltem, milyen lesz felvenni valakinek, nem így gondoltam el… A klasszikus módon akartam, hogy egyszercsak ott álljak az ajtóban pazar csipkében, de nem így történt. És sokkal jobb volt a valóság. Az egyetlen dolog, ami aggasztott, hogy a technikai intézkedésekkel vajon nem ábrándítom ki őt a fehérneműk misztikumából… De azt hiszem, nem történt ilyesmi. Jó volt megosztani az öltözködést, mert így ő is a részese volt, és együtt teremtettük meg a végeredményt és a vágyat. Merthogy bármennyire is összpontosítottam a harisnyatartó felcsippentésére, egyre kevésbé figyeltem oda és egyre jobban vártam, hogy újra és újra megsimogasson. Megvártuk, hogy minden a helyére kerüljön és így már játszhattunk.
Szeretem átélni a közhelyes-romantikus fantáziaképeket a valóságban. A tűzijáték, a pohár pezsgő, a fűző fekete csipkéje, a combfix elegáns virágmintája és a félhomályban megcsillanó farka… Ahogy a “karosszékben” ült, én pedig elé térdeltem és bár tele volt a szám, végig mosolygott helyettem a szemem. És igen, tudom, hogy a szex nem lehet mindig ilyen, ne is legyen mindig. A furcsa pedig az, hogy annyira giccses volt, miközben egyáltalán nem volt az… sőt!

Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexshop kellékek, érdemes benézni egy szexshopba, mindig van újdonság

Szexshop intim üzlet, szexbolt egy online áruház is, amely felnőtt termékek széles választékát kínálja, az [...]

Szex segédeszközöket, érdekes szexkütyüket próbálgat a fiatal lány

Mivel maszturbáljak otthon? Bizony ez egy gyakori kérdés. Vicceskedve szóba jöhet a dezodorosflakon, üveg, banán, [...]

A csiklóizgató vibrátorok a női élvezés kulcsai, a legjobbak az Intim Centerben kaphatók

A csikló a női nemi rendszer része. Valójában közös szerkezete van a férfi taggal, és [...]

A legmerészebb vágyaim szexshop üzletben teljesednek ki

A legmerészebb vágyaim szexshop üzletben teljesednek ki, mert vásárlás, szexkütyü nézegetés közben, úgy beindul a [...]