Az utóbbi időben lecsillapodott a fehérnemű-mániám, aztán az egyik színházi előadáson Udvaros Dorottyát megdugták, vagyis úgy tettek, és eközben a szoknyája alól kivillant a combfix csipkeszegélye. Akkor kezdett duruzsolni bennem a combfixes fiókom gondolata, mint (majdnem)végtelen lehetőségek tárháza. Nem sokkal később újra színházba mentünk és úgy döntöttem, hogy a színházi öltözékem része lesz egy pár harisnya is. Meglepetésünkre a darabban felbukkanó női szereplők 80%-a is combfixben lépett színpadra. KedveSM keze pedig egész idő alatt a combomon volt. (Ami amúgy minden ülös program során így van, de ezúttal külön jelentősége is volt.) Mire intim közegbe kerültünk, sajnos túl fáradtak voltunk már, úgyhogy a tökéletesen előkészített szexnek lőttek. Csütörtök reggel viszont elég hideg volt, és kötelességeim teljesítése után rögtön vonatra szálltam kedveSM felé, gondoltam tehát, hogy miért ne bújnék combfixbe, hiszen melegít is és csábít is. Tökéletes- mondhatni. És az is volt, végre valahára! Fekete melltartó, fekete bugyi, fekete (nagyon különleges mintájú) combfix – és az én hófehér bőröm. Nem is vetkőztem ennél tovább. Mindketten imádjuk a félrehúzottbugyi-megoldást. Csodás volt a szex. Igaz, hogy a ruhának nem sok köze volt hozzá tulajdonképpen, de ezúttal kiöltözni is jólesett. Amikor kicsorgott belőlem, azért ő is kedvesen megsimogatta a még mindig széttárt combjaimon a csipkeszegélyt.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshop áruk férfiaknak, nőknek és pároknak az Intim Center szexshopból
A legjobb magyar szexshop online webáruház termékkínáló! Ha mind a két félnek örömet okoz a [...]
A szexbolt webáruházának árujai azonnal megvásárolhatók az INTIM CENTER sexshop üzletben
Ha a webshopunkban kapható szexkelléket személyesen szeretnéd megvásárolni, akkor a budapesti szexshop üzletünkben megveheted, minden [...]
Szexpláza szexshop kellékekkel játszik Ulakics Krisztina
A nagymellű, és fekete hajú Ulakics Kriszta a Szexpláza online szexshopban kapható szexuális segédeszközöket használt [...]
Dildó és vibrátor – Anális és vaginális izgatás Szabó Ildikóval
A nők és lányok számára nagyon lényeges az előjáték, mivel nem jönnek olyan könnyen izgalomba [...]