Béres Alexandra meztelen, régebben és most is megmutatta, hogyan milyen a teste pucéran és szexi ruhákban. Béres Alexandra azon magyar sztárok közé tartozik, akik nem céltalan magamutogatással próbálják fenntartani maguk iránt az érdeklődést, hanem a munkájukkal egyfajta missziót teljesítenek. A gyönyörű fitneszedző évtizedek óta az egészséges életmód hazai hírnöke, aki botrányoktól mentesen éli az életét.
Az immár 46 éves, kétgyermekes anyuka ritmikus sportgimnasztikával kezdte a pályáját. 1994-ben aztán fitnesz magyar bajnoki címet nyert, majd Európában és a világbajnokságon is feljutott a csúcsra. A 2000-es évek elején még a curlinget is kipróbálta, sőt válogatott szinten űzte azt.
Alexandra döbbenetes formában van, amiről a nyár beköszöntével sűrűbben is megbizonyosodhatunk. A napokban például egy paddleboardon mutatott be olyan produkciót, amitől a lélegzetünk is elállt.
A vastag és merev deszkán cirkuszi mutatványnak is beillő gyakorlatsort prezentált a víz közepén, elképesztő hajlékonyságról és fittségről bizonyosságot téve. A rajongók sorozatban küldték a rengeteg „wow”-t, így fejezve ki elismerésüket.
– Évek óta a családom került előtérbe, a nőies oldalam nem. De jól sikerült, minden percét élveztem, mert sokat nevettünk, őszinte, felszabadult volt a hangulat. Olyan képek készültek, amelyek vállalhatók, ízlésesek. Nemcsak a fehérneműről szól, hanem egy életérzésről is. A másik unokatesóm, Orsi fotózott, vagyis »családi vállalkozásban« születtek a képek, így lett bensőséges, felszabadult. Nem bántam meg, kellemes epizód volt így két gyerek után – nyilatkozta Béres Alexandra.
Sok-sok éven át Szandit a férje, Krisztián fotózta. Meglepő, hogy pont ezeket a dögös, fehérneműs képeket átengedte másnak.
– Felhagyott a fotózással, de a fehérneműs képeimre áldását adta, azt mondta, szépek lettek, mehetnek.
Béres Alexandra fitneszedző, sportoló élete
Született Budapest, 1976. május 7. Szülei: dr. Béres György ortopédsebész és dr. Povárny Magdolna gyógyszerészkutató. 6 éves korától sportolt versenyszerűen. Iskoláit az óbudai Zápor utcai, majd az őrmezei Menyecske utcai Általános Iskolában végezte. A Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett.
A sportot tekintve nem a fitnesz volt az első sportág, amit kipróbált. Korábban élvonalbeli ritmikus sportgimnasztika versenyző volt. Azután az első kiemelkedő eredményt 1994-ben, 18 évesen érte el, amikor elnyerte a fitnesz magyar bajnoki címet. 1995-ben megnyerte az Európa, majd a Fitnesz Világbajnokságot is.
Bár ez a sportág nálunk ekkor még csecsemő korát élte, a magyar sajtó és a magyar nagyközönség is felfigyelt a fiatal sportolónőre, aki szép és mindenekelőtt egészséget sugárzó külsejével sokakat elbűvölt és sokakat meggyőzött arról, hogy érdemes több időt és figyelmet szentelni az egészségre.
Béres Alexandra pornó nincs a neten, szexi fotók annál inkább. A Playboy is készített róla erotikus fotókat. A CKM és FHM magazinban szexi képek jelentek meg róla.
– Nagyon izgultam a fotózás előtt. Azon kattogtam, hogy nekem ezt lehet-e két gyermek után, és hogy olyan lesz-e a kép, amit én is szívesen vállalok. Végül nagyon jól sikerült a fotózás – mondta Mokkában Béres Alexa, aki a munkálatok előtt természetesen egyeztetett a férjével is.
– Megkérdeztem előre a férjemet, hogy mit szólna egy ilyen jellegű fotózáshoz. Ő azt mondta, nyugodtan csináljam. Természetesen az elkészült képeket is megmutattam neki, és nagyon tetszett, ami külön öröm, hiszen ő is fotós – árulta el Béres Alexandra.
Kiderült az igazság a Béres Alexandra – Schobert Norbi-ügyben: a bíróság ítéletet hozott
Jogerős ítélet született a tavaly nyáron kirobbant Béres Alexandra – Schobert Norbert-ügyben. Lezárult a büntetőjogi per, jogerős ítélet született, a bíróság kimondta egy személy bűnösségét. Ítélet a Béres Alexandra – Schobert Norbert-ügybenSchobert Norbi 2022 júliusának végén árulta el, hogy megtették a szükséges jogi lépéseket, miután üzletileg is annyira kikezdték őket, hogy ennek szükségét érezték. A nagy Norbiréka biznisz nevű, mostanra már majdnem 50 ezer fős követőtábort számláló Facebook-oldalon ekkor már nyolc éve támadták a Schobert családot.
A tiktoker Király Dávid Izmael állította, konkrét bizonyítékokkal tudja alátámasztani, hogy a csoport mögött Béres Alexandra, illetve annak férje, Barna Krisztián áll. A rágalmazást követően Béres Alexandra is feljelentést tett, azt nyilatkozta, bízik benne, hogy kiderítik, ki akarta bemocskolni a nevét, és fény derül az igazságra. Augusztus elején arról szóltak a hírek, hogy mentő szállította kórházba Király Dávid Izmaelt, aki szintén a rendőrséghez fordult, mert állítása szerint az említett csoport tagjai fenyegetni kezdték, ellehetetlenítették a munkáját, anyagi kárt is okoztak neki. Béres Alexandra friss posztjában arról számolt be, hogy lezárult a büntetőjogi per, jogerős ítélet született, melyben K. Dávid I.-t bűnösnek mondták ki. Az ítélet indoklásában kiemelték, hogy a vádlott semmilyen bizonyítékot nem mutatott be, ilyet a bíróság többszöri felhívására sem csatolt. „A bíróság a vádlottat három rendbeli nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek és ezért 120 óra közérdekű munkára ítélte. Az ítéletet a vádlott is tudomásul vette, így az jogerős” – olvasható abban a szövegben, amit Béres Alexandra a Facebook-oldalán tett közzé.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
INTIM CENTER Szexshop Budapest szexuális segédeszköz ajánló
Vásárlásnál amikor belépünk egy szexshop üzletbe, vagy egy webáruházba annyi féle szexuális segédeszközzel találkozunk, hogy [...]
Sexshop INTIM CENTER és szalonzene Budapesten, a Károly krt. 14-ben
Sexshop és szalonzene a budapesti történelmi Károly krt. 14-ben. Szexshop 25 éve nyitott Magyarországon először. [...]
A szexuális játékok férfiaknak segítenek, hogy szexistenek lehessenek
A férfiak öröme az intimitásban nagyon fontos dolog mind neki, mind neki. Ez segít megerősíteni [...]
Dildóval és vibrátorral szexel Bíró Anna és Antal Annamária
Vibrátorokkal szexel a Szexpláza pornófim forgatáson Bíró Anna és Antal Annamária. Egy kétvégű dildó, és csiklóizgató [...]