Bőrbe vésve

A stigmákat évezredek óta isteni jelnek tekintik, viselőjében pedig olyan embert tisztelnek, akivel csoda történt. De ateista világunkban már nem űzzük Isten mindenható mítoszát és a kisebb csodákkal is beérjük. A történelem úgy hozta, hogy megjelölve lenni szégyen, főleg most, amikor az “egyéniségek” korában vagyunk, a legfőbb érték pedig a függtelenség, amiért foggal- körömmel küzdünk.
De mindeközben néha találkozom valakivel, aki nyomot hagy rajtam és bennem. Nem is tudom, miért fontos ez. Ha látom a harapása helyét a nyakamon, a gyűrűje által bőrömbe vájt jelet, akkor jobban akarom, hogy hozzátartozzak. Vagy épp fordítva, vágyom, hogy megjelöljön, mert az övé akarok lenni. Természetesen a kollektív tudattalanunk mindent megmagyaráz, és nem is kelt meglepetést bennem, hogy büszkévé tesz egy esetleges “stigma” viselése és megmutatása. Azt hiszem, a sze(x)relem nyomai nem kevésbé szakrálisak, mint a krisztusi áldozatot jelentő testi jelek.
Talán az illúzió, hogy rajtam hagyta nyomát, ad jelentést, az amúgy akár brutalitásra is utaló sérüléseknek, és gondolom a szexuálpszichológusok már ebből a megközlítésből is megviszgálták a nőverés jelenségét. De akkor mégis hozzá tartozom, ha csak egyetlen percig is. Mert ezek a nyomok tényleg csak szimbolikusak, csak a “hecc kedvéért”- mondhatnám. Mégis értetlenül és nedves pinával álltam az először piros, aztán lassan liluló foltot simogatva a kézfejemen, felidézve a keze szorítását és azt, ahogy a gyűrűje a bőrőmbe vájódott. És ez azóta is újra és újra megismétlődik, és mindig boldoggá tesz, és mindig büszkévé tesz. Hogy aztán megint akarjam.

Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szex shop ❤️ INTIM CENTER a legjobb szexbolt férfiaknak, nőknek, pároknak

Több mint 30 éve működünk együtt népszerű és megbízható gyártókkal és beszállítókkal, hogy mindig hozzánk [...]

Így növelhető a férfi erekció, tartósan merev lesz a pénisz szex közben végig

A modern ember nagy jelentőséget tulajdonít a harmonikus intim életnek. Ez az alapja egy erős [...]

Hatékony merevedéshez potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás itt

Egyik napról a másikra a szexuális élete katasztrofálissá vált? Csalódottságot érez csökkent teljesítőképessége miatt? Önbizalma [...]

Itt az új kúraszerű potencianövelő az Alpha Man a király

Alpha Man potencianövelő és immunerősítő, rendelés vagy személyes vásárlás. A sikeres Boom Boom alkalmi szedésű [...]