Elkészült az első szakértői vélemény, az aktákat kedden kapták kézhez a nyomozók, a pszichológus három megvizsgált kisgyermek közül kettő esetében igazolta a szörnyű gyanút: megbecstelenítette őket a bébiszitterük. A gyerekek felügyeletét vállaló K. László ugyan makacsul tagad, de szorul körülötte a hurok: immár 42 család tett bejelentést ellene. Bár az őt bizalmukba fogadó családok csupa jóra emlékeznek a magát Lacónak nevező férfival kapcsolatban, a rendőrséget nem téveszti meg a férfi simulékony modora.
Egyre több bizonyítékot gyűjtenek be a szolgálatait főként az interneten hirdető K. László beteges szenvedélyéről. Mint arról lapunk beszámolt: a 32 éves bébiszitter legkisebb áldozata kilenc hónapos, a legidősebb hétéves. A gyanú szerint Lacó csókolgatta a gyerekek nemi szervét, majd rávette a piciket, hogy ők is harapdálják az övét.
Még most sem lehet tudni, hogy összesen hány gyereket becstelenített meg, mindenesetre már negyvenkét család tett bejelentést a rendőrségen. Baranyi József, Újpest rendőrkapitánya a Borssal közölte: elkészült az első szakértői vélemény, kedden kapták kézhez a nyomozók.
– Eddig három gyermeket hallgatott meg a pszichológus, a szakember szerint közülük kettőnél – egy két- és egy ötévesnél – igazolható a gyanú – mondta az alezredes.
– A harmadik gyermeknél a pszichológus nem igazolta, de nem is zárta ki egyértelműen a szemérem elleni erőszak lehetőségét. Igyekszünk a lehető legnagyobb tapintattal, odafigyeléssel meghallgatni a gyerekeket, nem akarunk további kárt okozni a lelki világukban. K. László továbbra sem tett beismerő vallomást.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Ezek a potencianövelők természetes anyagokkal jó segítség a szexben
A potencianövelő tabletták és potencianövelő kapszulák és krémek hatóanyagai kifejezetten a merevedésre hatnak, így önbizalmat [...]
Potencia gondjaid vannak? Jó tanácsok, potencianövelők erekciós gondokra
A fiatalabb férfiaknál a stressz és pszichés zavarok okoznak leginkább potencia problémákat. A potenciazavar az [...]
Dildó, műfarok szex Krisztin Laura és Alács Veronika leszbikus lányokkal
A Szexplázában dildó szex szép leszbikus lányokkal. A Szexpláza online szexshop változatos dildó műpénisz választékából [...]
Hosszú idejű Maratoni szex Maraton potencianövelővel! Rendelés bolti eladás itt!
A férfiaknak a szexuális funkciózavarok közül a leggyakoribb a merevedési probléma okozta problémák. Míg a [...]