Ötödszörre sem jelent meg Csisztu Zsuzsa a Kaszala Claudia és férje, Andreas gitárművész által indított perek tárgyalásán. Az egykori gyorskorcsolyázó, aki hosszú éveken át a legjobb barátnője volt Csisztunak, három éve harcol közel kétmillió forintért, hiába. Érdemben sem nagyon történhet semmi, hiszen a volt tornász sorra nem jelenik meg a tárgyalásokon, miközben a bíró már személyes megjelenéssel idézte.
– Két per folyik ellene, az egyik ez, amelyben szeretnénk elérni, hogy fizesse ki azokat a számlákat, amelyeket ő maga le is könyvelt. Ezen eddig háromszor kellett volna megjelennie, de egyszer az ügyvédje volt beteg, aztán ő maga másodszorra sem jelent meg, most meg a kisfia betegségére hivatkozva nem jött el. A másik pert a személyhez fűződő jog megsértése miatt indítottam, miután nyilvánosan többször lehazugozott, de azokon a tárgyalásokon sem volt ott. Az ügyek már több mint három éve húzódnak – mesélte felháborodva Kaszala Claudia.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Férfi maszturbáció, punci vagy végbélnyílás szexjátékok jók, mint az igaziak
A férfiaknak szánt szexuális játékok nagyszerű módja a pihenésnek, a szexuális feszültség enyhítésének és a [...]
Potencianövelés, a leghatékonyabb tabletták és szerek az erekció érdekében
Potenciazavarról erektilis diszfunkcióról, röviden ED akkor beszélünk, ha a férfi nem tud olyan erekciót elérni [...]
Szexshopból az erotikus ajándékok mindkét fél örömére szolgálnak
Ha szexi ajándékot szeretnél, gyere el az Intim Center szexshopba. Sose tudhatok, hogy mivel állsz [...]
A csiklóizgató vibrátorok a női élvezés kulcsai, a legjobbak az Intim Centerben kaphatók
A csikló a női nemi rendszer része. Valójában közös szerkezete van a férfi taggal, és [...]