Dundika meztelen lemezlovas akart lenni, de Majka anyává tette

Kiverte a biztosítékot a szakmai körökben, hogy a válófélben levő egykori Szentiványi Hajnalka, Hornyák Hajnalka vagyis Dundika már nemcsak énekel, hanem lemezlovasként is próbálkozik, hogy meg tudjon élni – értesült a Velvet.

Információink szerint a szintén zenészként dolgozó explaymate-eknél, Metzker Viktóriánál és Voksán Virágnál is Dundikával telt be a pohár, ezért úgy döntöttek, sajtótájékoztatót szerveznek a szakma felhígulása ellen.

Azt, hogy Szentiványi Hajnalka verte ki náluk a biztosítékot, sem Voksán Virág, Niki Belucci, sem Metzker Viktória nem erősítette meg, azt azonban elmondták, valóban szerveznek egy beszélgetést, amit előreláthatólag pénteken fognak megtartani.

“Van, aki a szakma szeretete miatt lesz lemezlovas, van, aki azért, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Az utóbbi időben egyre többen választják a lemezlovasságot, mondhatni, hogy már divatszakma lett, pedig ezt csak úgy szabad csinálni, ha ez benne van az ember vérében” – mondta Metzker Viktória.

“Sokan azért választják ezt a szakmát, mert azt remélik, hogy ezáltal könnyebb pénzhez juthatnak. Ezzel elveszik a munkát a kitűnő lemezlovasok elől, és azoknak a női DJ-knek is lejáratják a nevét, akik tényleg kitanulták ezt a szakmát, és sikereket értek el. Elgagyisítják, felhígítják a szakmát” – vélekedett Voksán.

Dundika pornó nincs az interneten. További cikkek Majoros Hajnalka meztelen témában:
– Majoros Hajnalka, Dundika, Hornyák Hajni fénykorában
– Hornyák Hajnalka képek
– Dundika Hornyák Hajnalka
– Dundika Majoros Hajni is nyomul a VB kapcsán
– Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen
– Dundika pénzért szexelne
– Dundika és a kéjlepedő
– Dundika vajon elélvezett a lovon?
– Dundika és huga a pinák retusálva
– Benkő farka megmoccant Dundikára
– Dundika Hornyák hajni pináját mikor látjuk újra.

Előkerestük Dundika, azaz Majoros Hajnalka Playboy fotóit, amitől még most is eláll a lélegzetünk.

Dundika egy ideje már teljesen hátat fordított a meztelenkedésnek, de annak idején levetkőzött egy férfimagazinnak. Ezek a pikáns felvételek még ma is elérhetők az interneten, amiken nemcsak a méretes, fedetlen keblei, de a szentély is jól látszódik.

Bizonyára sokan úgy vélik, hogy Majka megfogta az Isten lábát Dundikával, de ez fordítva is igaz. A házaspár már 2006-os megismerkedésük óta boldog egymás mellett, napokig tartó lagzijuk pedig a 2022-es év egyik legnagyobb celebeseménye volt.

enhu