Gazdag urakat szopott pénzért Kelemen Anna, meg persze pornózott is

A szépségkirálynő versenyek guruja Répás Lajos állítólag hatszor közvetítette ki Kelemen Annát gazdag urakhoz, de azt nem tudja, hogy aztán mi történt.  Kiderült, hogy Kelemen Anna – aki állítása szerint nem prosti, csak szereti a szexet – mások mellett az elmúlt évek legnagyobb hazai szexbotrányának főszereplőjén, Répás Lajoson keresztül is közel került gazdag urakhoz.

– 15 év alatt több ezer lány volt regisztrálva modellként vagy szépségversenyre az ügynökségbe. Ezek közül csupán kétszáz kérte a segítségemet abban, hogy hoszteszmunkát kapjon. Az úgynevezett „bevállalós” lányok között valóban voltak a modellszakmából ismertté vált celebek. A prostituáltakkal ellentétben ezek a lányok nem hirdették magukat sohasem nyilvánosan, nem jártak kocsisorra vagy masszázs­szalonba, nem árulták a testüket interneten.

– Tőlem csak annyit kértek, hogy hozzam össze őket gazdag ismerőseimmel. Hogy azután létesítettek-e szexuális kapcsolatot a megrendelővel, azt maguk döntötték el, ez a magánügyük volt. Kelemen Anna emlékeim szerint öt-hat alkalommal kérte a többi lányhoz hasonlóan a segítségemet, hogy kísérője legyen gazdag férfiaknak, vagy megjelenjen a partijukon, de nem tudom, ott mi történt – mondta a Blikknek Répás Lajos.

kelemen-anna-felmeztelen

A szexguruként elhíresült férfi telefonbeszélgetéseit fél éven keresztül hallgatta le a Nemzeti Nyomozó Iroda. Ezek alapján közel 100 lányt hallgattak ki a rendőrségen, eddig hármat a bíróságon, és tízet idéztek tanúnak a legközelebbi tárgyalásra.

Répás Lajos tárgyalása nyilvános, az eddig meghallgatott lányoknak a sajtó jelenlétében kellett válaszolniuk a szexszel végződő randevúikról, ez Kelemen Annának sem okozhat majd gondot, hiszen a lap információi szerint őt is beidézték, és dalolnia kell a bíróságon.

Másodvirágzását éli Kelemen Anna a pornózásban. Legalábbis ő így gondolja – még úgy is, hogy szemlátomást meghízott. Annácska óriási megdöbbenést váltott ki az internetes fórumozók körében, amikor pár napja felkerült a világhálóra legújabb pornófilmje.
A felvételen szinte rá se lehet ismerni: elhízott, a melle deformálódott. Anna igyekszik apait-anyait beleadni a show-ba: az oldalon megtalálható pornófilmben két fenékriszálás és szájnyalogatás között még be is mutatkozik angolul. „Kelly Lenox a nevem, magyar vagyok, és éhes egy kis élvezetre. Jó lesz majd, ha két pasi segít rajtam” – hallható a videón, majd megkezdi a „melót”.

Annácska még 1999-ben forgatott egy filmet, amelyből partnere ismert Jobbik-képviselő lett. Retteghetnek a politikai pártok, Kelemen Anna készülő könyvében ugyanis állítólag kegyetlen őszinteséggel számol be pornóipari múltjáról, és azokról a férfiakról, akikkel pénzért feküdt le. Korábban már kiszivárgott, hogy Annácska politikusokkal is szexelt pénzért, ám a Bors mai cikkéből kiderül, hogy az Édes élet szereplője 15 éve a kamerák előtt is kalandba keveredett egy férfival, aki ezután jó ideig a Jobbik Magyarországért Mozgalom színeiben politizált.

A lap informátora szerint Anna is csak akkor döbbent rá, hogy milyen illusztris partnere volt hajdan, amikor a férfi a párt egyik ismert alakjává vált. Az 1999-ben készült másfél órás pornófilmben számos csoportos szexjelenet van, a videó az internetre is felkerült. Egy időutazással is felér a megtekintése, hiszen a német cég által gyártott német nyelvű alkotás orosz narrátor közreműködésével látható a világhálón. De a lényeg jól kivehető: a négy-öt, húszas éveinek közepén járó fiatalember között van a későbbi politikus is. A szereplése teljesen biztos, hiszen a film végén feltüntették a művésznevét is, amely alapján egy internetes adatbázisból visszakeresték a polgári nevét – amelyet a Bors bölcsen nem adott közzé.

A napilap Annácskát is kérdezte az esetről, de csak annyit mondott: “csak azért senki nem maradt ki a könyvből, mert tartanék a következményektől”.

Kelemen Anna döbbenetes őszinteséggel vallott sötét múltjáról

Ezért vállalt felnőttfilmezést, de mesélt a súlyos, drogos időszakáról is. Kelemen Anna mostanában eltűnt a médiából, csak a közösségi oldalán ad hírt magáról néha. Egy őszinte beszélgetésben azonban most elárulta, hogy mi ennek az oka, sőt, soha nem hallott információkat is megosztott a nyilvánossággal.
Kelemen Annát senkinek nem kell bemutatni, hiszen az egykori playmate botrányairól volt egykor hangos a sajtó. Manapság viszont egyre kevesebbet hallat magáról, aminek nyomós oka van.

– Szerintem akkor más időket éltünk, ugyanis a mai világban a közösségi média átvette a televízió szerepét. Én is sokat változtam, és a korral átértékeltem bizonyos dolgokat. Ez egyáltalán nem volt tudatos döntés. Én ma Magyarországon nem vagyok egy könnyen eladható termék, hiszen a személyiségem nem olyan, hogy számokat hozzak a közösségi oldalakon, hiszen nem vagyok anya, nincs 600 ezres követőtáborom. Úgy gondolom, hogy kitűzőnek vagyok jó, ami számomra azt jelenti, hogy egy szellemiséget lehet velem eladni – kezdte Anna, aki azt is elmesélte, hogy nem tudja eldönteni, hogy jelenleg jó-e vagy sem, hogy nincs családja.

Kelemen Annát sokan csak Annácskaként ismerték meg, mikor berobbant a neve a köztudatba, mostanra pedig ez mára már egybeforrt a személyével.

– Megnyertem annak idején egy nyuszis versenyt, és közel álltam ehhez a karakterhez. Akkor irányítottan voltak vágva rólam a felvételek, illetve, azt is megmondták, hogy mibe öltözzek. Az, hogy hogyan kommunikáljak az magától jött, mint az affektálás, és ahogyan éltem az életem is. Nem volt rájátszva semmi sem. Mikor jelentkeztem a versenyre úgy éreztem, hogy itt valaminek történnie kell. Mindig is vágytam és szerettem a figyelmet és úgy éreztem, hogy el kell indulom ezen a megmérettetésen. Az egész életem arról szól, hogy ne legyen unalmas a mindennapom – osztotta meg Anna.

Anna a felnőtt filmekben is kipróbálta magát, de ahogy ő mondta nem a pénzért csinálta, hanem profi módon el akarta sajátítani az erotika világát.

– Meg akartam tanulni rendesen az orális műfajt. A szexre engem soha nem a pénz motivált. Szerintem inkább a pozitív visszajelzések, a szabadság, de az is lehet, hogy valami menekülés, de erről egy pszichológus lehet mást is mondana. Lehet, hogy drogfüggő vagyok, és a szex a drog. Összesen csináltam 5-6 filmet, ez pedig mindig a hangulatomtól függött, hogy elvállaltam-e vagy sem. Úgy voltam vele, hogy majd feldobja a holnapomat, mert nem gondoltam a holnap utánra. Érzékeny vagyok a környezetemre, és sokat vagyok befordulva – mesélte a Levente Klubja legújabb részében, majd elárulta, hogy az instagramon közzétett szexis képeivel is szórakoztatni akar és felhívni magára a figyelmet, bár a közösségi média jelenléte zavarja őt.

A botrányhősnő soha nem tagadta, hogy voltak sötét korszakai, mikor szerves része volt az életének a kábítószer, amit csak nehezen tudott hátra hagyni.

– Sokszor túl mélyre mentem. Soha nem kértem segítséget. Kitől? Szüleimtől? Nem hittem a munkaterápiában. Nálam el kellett jönnie annak a pontnak, hogy most meghalok. Mikor a csapból is én folytam, akkor masszívan kokainoztam. Egyedül is. Mindig depresszív ember voltam szerintem, amire jött még a drog is. Ha én elkezdtem egy napot, akkor addig ment, amíg be nem vettem az altatóimat. Két nap alatt elment 7-8 gramm is, ami már mennyiség. Mostanra kizáró ok nálam. Ha meglátom valakin, hogy csinálják, akkor nem leszek jól, nem tudok vele egy szobában lenni. A vége felé már paranoid érzéseim voltak, nem tudtam egyedül lenni és féltem – vallotta be.

Anna őszintén megosztotta Lakatos Leventével, hogy ma már hallgat másokra és megbecsüli, ha valaki egyáltalán szóba áll vele. A pszichológusa szerint hiányzik neki a szereplés, ugyanis, ha az aktív lenne, akkor nem áhítozna ennyire a figyelemért.

A pornó egyenlő a prostitúcióval?

Lehet-e a pornót a prostitúcióval azonosnak tekinteni? “Mindkét irányban van kapcsolat” – mondja Földi Ágnes, a Magyar Prostituáltak Egyesületének elnöke Kovi irodájához közeli lakásán. “A producerek prostituáltakat keresnek filmjeikhez, a színésznők pedig extra pénzt keresnek ezzel a tevékenységgel.”

A prostitúció Magyarországon is nemzetközivé válik. “Nagyon sokan látogatnak Magyarországra a szexturizmus miatt, és még a nemzetiségek valóságos naptára is van a különböző évszakokban. Karácsonykor például beáramlanak az olaszok. A Forma-1 sok németet vonz, ezért a közgyűlésünket úgy szervezzük meg, hogy egybeessen a versenyekkel” – mondja tényszerűen Ágnes. A prostituáltak általában rövid ideig külföldön dolgoznak Olaszországban, Görögországban vagy Angliában, és jogi okok miatt gyorsabban kell továbblépniük.

Ágnes aktivista, aki a prostituáltak jogaiért küzd Magyarországon. A gazdasági tényezőt említi az egyik fő okként, amely arra készteti a fiatal nőket, hogy a prostitúciós üzletben dolgozzanak. Az utcán dolgozó női prostituáltak általában a legszegényebbek, még azok is, akik “a hierarchia csúcsán” vannak, olyan modellek, akik nagy ügyfeleknek, például politikusoknak dolgoznak.

A prostitúciós törvény Magyarországon zavaros. Ez egy legális tevékenység, annak ellenére, hogy a korlátozások szigorítják a gyakorlatát. Például a bordélyházak tilosak, de elszaporodnak azok a lakások, ahol prostitúciót gyakorolnak. 1999-ben csak három ilyen létesítmény létezett. Ma csak Budapesten közel 150 van. Eközben Ágnes szerint a prostituáltak száma csak Budapesten valahol 7 000 és 9 000 között van, és egyre több férfi dolgozik ebben a szakmában.

Az emberkereskedelem a szexbiznisz sötétebb oldala. Az esetek 90 százaléka prostitúcióhoz köthető Pöltl József, a magyar rendőrség emberkereskedelmi osztályának vezetője szerint. Véleménye szerint a pornó nem generál emberkereskedelmet, bár hozzájárul a fejlődéséhez. “Nincs több »fehér kereskedelem« a pornó miatt, bár van kapcsolat” – mondja, példaként az R. Tamás esetet hozva fel. “R. Tamás újsághirdetést adott fel, amelyben pornófilm-producernek adta ki magát, aki nőket hallgatott meg. A bökkenő az volt, hogy valahogy kényszerítették őket arra, hogy prostitúcióba keveredjenek” – emlékszik vissza. A folyamatban lévő emberkereskedelmi ügyek száma Magyarországon ma 450 körül van.

Magyarország bevonulásának a Schengeni övezetbe megvannak az előnyei és hátrányai. Egyrészt megerősítik a külső határokat és fokozzák az ellenőrzéseket. A belső határok eltűnésével azonban megszűnik a határellenőrzés, mivel a bűnözők szabadon átléphetik az EU külső határait.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Titan Gel rendelés vagy személyes vásárlás

A Titan Gel egy olyan forradalmi pénisznövelő gél, amely 1 hónap alatt megváltoztatja minden férfi [...]

A szexbolt webáruházának árujai azonnal megvásárolhatók az INTIM CENTER sexshop üzletben

Ha a webshopunkban kapható szexkelléket személyesen szeretnéd megvásárolni, akkor a budapesti szexshop üzletünkben megveheted, minden [...]

Dupla élvezetek kétágú vibrátorokkal vagy dildókkal

A kettős szexjátékok jellemzői. Kétoldalas vibrátorok és dildók. A különbség a kettős és a kétoldalas [...]

Annyi kell a nődnek, hogy merev farokkal dugd amíg el nem élvez

Ha már szexelsz, annyi jár a nődnek, hogy merev pénisszel dugd az élvezésig. Persze, lehet [...]