Gerinctörő szextippek

Magazinok, tanácsadók és internetes portálok tömegei ontják magukból a jobbnál jobb ötleteket arra nézvést, hogy miként legyünk hódító szexistenek/istennők. A fejek elcsavarására azonban olyan tippeket adnak, melyeket nehéz minimum egy végtag eltörése nélkül elképzelni…

Azok a javaslatok, melyek csak arra buzdítanak bennünket, hogy ne csak az éj leple alatt leljük örömünket egymásban, még egész ártatlanok. Egy fokkal tovább merészkednek a “válasszunk az ágy helyett egy más, izgalmasabb helyszínt”- jellegű üzenetek. Általában közparkokat és más romantikus helyszíneket jelölnek meg – csak a lebukás-veszéllyel nem számolnak. Azért az ötletgazdákat igazán elküldhetnénk mondjuk a Városligetbe; ha találnak legalább egy valamirevaló bokrot, abból is előugrik egy-két hajléktalan…

Inkább maradjunk a négy fal közt. Ehhez is vannak tippek, nem is kevés. Az a minimum, hogy végig kell próbálgatni a Káma Szútrát, aztán visszafelé is. A baj csak az, hogy – hajlékonyságtól, kortól és fáradtságtól függően – egy-egy póz komoly károkat okozhat testi épségünkben. Így például az egyik legnépszerűbb, trendi hölgymagazin azt javasolta: üljünk le, tehénfejéshez hasonlatos módon, térdünkkel a férfiú két oldalán. Egyik lábunkat nyújtsuk feje fölé, másik pedig maradjon a térdénél, aztán adjunk az élvezeteknek! Az ötlettel nemcsak az a probléma, hogy a nem vizuális típusú olvasóknak nagyon nehéz lehet elképzelni, pontosan mit és hova kell tenni: ha egyensúlyunkat elveszítjük, zuhantunkban még arra is oda kell figyelni, nehogy maradandó károsodást okozzunk a derék legény péniszében.

De nemcsak a pasas ölében járhatunk táncot: kellő elsötétítés mellett még a félénkebb hölgyek is bepróbálkozhatnak egy zenés-táncos vetkőzéssel. Óvatosan kell bánni azonban a hangulatfokozásra előkészített gyertyákkal – nehogy lerúgjuk őket a vad vonaglás közben. Hogy ne nyúljon túl hosszúra a produkció, érdemes a kedvest az ágy vagy a fürdőszoba felé csalogatni (óvatosan a vizes padlóval!). Oda kell figyelni a zeneválasztásra is: a Tankcsapda és a Prodigy-összest lehet, hogy nem kell ilyenkor erőltetni…

Érdekes ötlet az is – egy másik női magazinban olvashattuk -, hogy a partner legbecsesebb szervét alufóliával kell betekerni. Sajnos nem tudni, hogy az élmény a csörgéstől vagy a fény hatására történő ragyogástól lesz teljes, azonban mindenképp sikeresnek nyilváníthatjuk az akciót, ha kedvesünk a hancúrozás hevében befogja a Kossuth rádiót.

Ártatlanabbnak tűnik egymás bekenése változatos, kellemes termékekkel – bár kolléganőnk szerint a tejszínhab még tripla fürdés után is savanyú ízérzetet kelt -, majd annak lenyalása. Leggyakrabban csokoládé, hígított méz és fagylalt kerül a listára, de lehetünk bátrabbak is; egy púpozott evőkanálnyi Erős Pista például garantáltan forró perceket szerez majd mindkét félnek.

Nemcsak ehető segédeszközöket javasolnak a hozzáértők: ha a tendencia folytatódik, a tükör használata nélküli szexualitás pár hónapon belül már nem lesz jellemző a magyar háztartásokra. Régi trükk, hogy az említett készség előtt – vagy alatt – is élvezhetjük egymás testét, a látvánnyal fokozva gerjedelmünket, de vajon mire gondolhatott az a cikkszerző, aki szerint az úrnak állnia, a hölgynek térdelnie kell, előbbinek pedig egy tükröt tartania az utóbbi feje fölé? A hölgy semmit sem fog látni, mert mással van elfoglalva, az úr pedig pont az eszköz miatt nem élvezheti majd a látványt.

Végül pedig még egy zseniális trükk: állítsuk be óránkat az éjszaka kellős közepére, majd orális örömökkel ébresszük kedvesünket. Ennek főleg akkor fog örülni, ha egész nap keményen dolgozott, másnap pedig döntő tárgyalása lesz, és egyébként is hullafáradt.

Ja, éppen most kezdődik a három napos hosszított hétvége. Tessék szépen gyakorolni, de csak módjával, kedden újra munkanap!


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Potencianövelő budapesti vásárlás minden nap vagy online rendelés

Potencianövelő budapesti vásárlás minden nap vagy online rendelés! Az esemény előtti kapszulákkal 20-30 perc alatt, [...]

Müller Nikolett vibrátoros pornó

Müller Nikolett vibrátoros pornó. A producer az INTIM CENTER szexshop vibrátoraiból most egy egyszerű karos [...]

Sikeres női nemi vágyfokozók

Teljesen természetes, ha valakinek időnként nincs kedve a szexhez. Egy-egy nehéz nap után előfordul, hogy [...]

Legyél laza szex közben, az élvezéssel se lesz gondod

Elsősorban a lelki lazulás a fontosabb. Természetesen minden lány gyönyörűnek és szexinek akar látszani, miközben [...]