Hertelendy Klári oboázni is tanult

Hertelendy Klári modell és üzletasszonynak a Modellvilágon látható volt az adatlapja. A Baby Sisters már az első, Jó estét nyár, jó estét szerelem című lemezzel az élvonalba került, a daloló szépségek egyik pillanatról a másikra körülrajongott sztárokká váltak. Nem lehetett panaszuk, közel száz koncertfelkérést kaptak, a Rád gondolok vagy a Szeresd a testem! című dalokat pedig agyonjátszották a rádiók.

hertelendi_klara_baby_klari

Később a lányok producert váltottak, és Dobrády Ákossal, valamint Erős Attilával dolgoztak tovább. Zenei általános iskolába járt, ahol zongorázni és furulyázni tanult. 1987-ben oboázni kezdett. Ezután a Zeneművészeti Főiskola zenepedagógus szakán diplomázott.
1996-ban Hertelendi Klári alapította a Baby Sisters együttest, amelynek tagja volt annak 2001-es megszűntéig. 1997 óta él Budapesten.

A fülbemászó dalok és az őrülten dögös lányok kombinációja bevált, az énekesnők 2001-ig összesen négy nagylemezt adtak ki, amikor is közös megegyezéssel feloszlottak, és külön utakon folytatták tovább. Szklenár Gabi, Bognár Évi, Hertelendy Klára is többször felfedte bájait a Playboy, a CKM és az FHM fotósorozatának kedvéért
Hertelendy Klári –  A békéscsabai születésű Hertelendy Klára, a Baby Sisters alapítója zenei általánost végzett, zongorázni és oboázni is tanult. A Zeneművészeti Főiskola zenepedagógus szakán diplomázott, így szakmája szerint is zenész. Ám végül mégis úgy döntött, a komolyzenét hátrahagyva a könnyedebb műfajban próbál szerencsét. A szőke szépség remek társra lelt a dögös, vörös Éviben és a kislányos, őzikeszemű Gabiban: a Baby Sisters-csajok a férfiaknak és a tiniknek egyaránt bejöttek, sőt, remekül megértették egymást.

Zenei képzettség és énekesnői ambíció ide vagy oda, Klári a feloszlás után elsőként lépett ki a zenei életből: vállalkozásba kezdett előbb a divat, majd a wellness üzletágában. Mára sikerült biztos jövőt teremtenie, sikeres üzletasszonyként nem is vágyik vissza a popbizniszbe.
Hertelendy Klári – szakított a zenei pályával, ma sikeres üzletasszony. A most 35 éves szőke bombázó két éve adott utoljára interjút, akkor párjáról és a családalapításról is beszélt a Fókusz stábjának.

hertelendi_klara_baby_klara

Egy közösségi portálra feltöltött fotói pedig szenvedélyéről tanúskodnak: mivel Klárinak mindig is nagy vágya volt egy világ körüli út, szabadidejében igyekszik minél egzotikusabb tájakra eljutni.

Teljesen meztelen képek kerültek elő a Baby Sisters sztárjáról

Már jó ideje visszavonult a nyilvánosság elől Bognár Évi, aki a Baby Sisters énekesnőjeként vált ismertté itthon a kilencvenes évek végén, sokak szerint ő volt a formáció legszexibb, legvonzóbb tagja. Nem csak a zenei pályafutása, hanem a teljesen meztelen képei miatt is sokan emlékezhetnek a vörös bombázóra: több férfimagazinnak is teljesen levetkőzött, soha nem volt szégyellős típus.

A nagymellű, vörös bombázó, Bognár Évi a gimnáziumi kórusban szeretett bele az éneklésbe, később óvónőként végzett, a Budapesti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógus szakán szerzett diplomát. Túl sokat nem foglalkozott ezzel a pályával, gyorsan megismerkedett Szklenár Gabival és Hertelendy Klárival, végül megalapították a kilencvenes évek legsikeresebb lánybandáját, a Baby Sisterst.

A tagok közül ő vetkőzött le először. A tagok közül ő szerepelt elsőként meztelen fotókon, de később a többiek is vállaltak hasonló fotózást. Az egyik vetkőzése olyan jól sikerült, hogy azt külföldön is megirigyelték, így a férfimagazin német kiadásába is bekerült.

Hertelendy Klári

A békéscsabai születésű Hertelendy Klára, a Baby Sisters alapítója zenei általánost végzett, zongorázni és oboázni is tanult. A Zeneművészeti Főiskola zenepedagógus szakán diplomázott, így szakmája szerint is zenész. Ám végül mégis úgy döntött, a komolyzenét hátrahagyva a könnyedebb műfajban próbál szerencsét. A szőke szépség remek társra lelt a dögös, vörös Éviben és a kislányos, őzikeszemű Gabiban: a Baby Sisters-csajok a férfiaknak és a tiniknek egyaránt bejöttek, sőt, remekül megértették egymást.

Zenei képzettség és énekesnői ambíció ide vagy oda, Klári a feloszlás után elsőként lépett ki a zenei életből: vállalkozásba kezdett előbb a divat, majd a wellness üzletágában. Mára sikerült biztos jövőt teremtenie, sikeres üzletasszonyként nem is vágyik vissza a popbizniszbe.Hertelendy Klári – szakított a zenei pályával, ma sikeres üzletasszony.

A szőke bombázó két éve adott utoljára interjút, akkor párjáról és a családalapításról is beszélt a Fókusz stábjának. Egy közösségi portálra feltöltött fotói pedig szenvedélyéről tanúskodnak: mivel Klárinak mindig is nagy vágya volt egy világ körüli út, szabadidejében igyekszik minél egzotikusabb tájakra eljutni.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Vaginák szexshopból, vásárolj online vagy személyesen – Melyiket szeretnéd?

Ami a nőknek a vibrátor az a férfiaknak a mszturbátor! Az online shop szexáru kínálatában [...]

A szexuális játékok férfiaknak segítenek, hogy szexistenek lehessenek

A férfiak öröme az intimitásban nagyon fontos dolog mind neki, mind neki. Ez segít megerősíteni [...]

Adult Expo Hong Kong – képek

Már partnerre sincs szükség?! Ilyen élethű pénisz utánzatokkal, dildókkal és vibrátorokkal, valamint szexbabákkal játszadoznak az [...]

Férfi szexbabával és pornós pasival szexel Fülöp Krisztina

Ha azt hitted, hogy a felfújhatós szexbabák csak a legénybúcsúkon vagy a sztriptízbárokba járó férfiak [...]