A japánok és az ázsiai csajok szüzessége: Japán lányok szűzhártyáját az anyjuk szakítja át. Ez kis magyarázatot kíván hogyan is teszik ezt! Először is évszázados szokásról van szó, amit a mai, civilizált Japán már nem követ. Régen azonban a tíz év körüli ázsiai csajoknak az édesanyja szakította fel az éppen kialakuló szűzhártyáját. Erre a célra számára készült vásárolt dildóval (dildó: pénisz formájú eszköz, szobor). A japán gondolkodás szerint az egyetlen célja, hogy jó feleség legyen. A szex terén tudjon mindent ami számára szükséges, és már tizenévesen is olyan profi legyen, mint koraősz európai prosti. Tartsa az urát jól, és szolgálja ki mindig! Ha húsz éves koráig nem mennek férjhez (ez egyébként mind a mai napig így van), akkor már öreglánynak számítanak, és már “csak” külföldön van esélye magának férjet találni. Az ázsiai csajok ezért mennek szívesen külföldre tanulni, hogy közben még férjet is lehalásszanak maguknak. Ugyanez a férfit kiszolgáló szemlélet, a legteljesebb alázatra nevelés jellemzi a thai és ázsiai csajokat is. Számukra az jelenti a totális örömöt, ami európai nő nem mint kapásból megaláztatásnak vél. Már kislány korukban megtanítják, hogy mitől lehetnek világhíres ágyhercegnők. Ráadásul a kéjre nem tartanak igényt, mert egyszerűen nem tartják fontosnak. Így aztán minden ügyetlen európai vagy amerikai turista könnyen lehet császár köztük, amit sok esetben a kedélyes AIDS vírusával hálálnak meg.
Ázsiai erotika, szex, pornó: Szex Japán módra, Japán tinilány szőrös sunával, Pucér kis ázsiai pina, Asian Fucking Nation Tia Tanaka, Asian slave, ázsiai csaj megkínozva
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Dildós szex pornó casting Somogyi Nóra és Stibla Krisztina
Egy kisérletben meleg, leszbikus, és heteró pornót mutattak nőknek és férfiaknak. Az eredmények szerint a [...]
Melyik a tuti szexbolt és online szexshop Magyarországon?
Nem számít, milyen nemű vagy, a szexuális játékok egyre népszerűbb témává válnak – ahogy kell. [...]
Az eladásra kínált szexbabákat ki lehet próbálni
17 ezer forintért bárki kipróbálhatja az eladásra kínált szexbabákat. Mielőtt megvennéd, az eladó próbakettyintésre invitál. [...]
Úristen hogy vegyek szexshopból ajándékot, mit válasszak meglepetésnek?
Úristen! Hogyan vegyek szexis ajándékot? Mit vegyek? Ez a kérdés, amikor erotikus ajándékot szándékozunk adni [...]