A Blikk szerint is Krasznai Tünde, egykoron Kolcsár Tünde és pornós nevén Jenny Noel az X-faktoros énekes. A Szexplázában is nyelte a gecit és baszatta a seggét a pornós lányok között jó pénzért. Nehezen szállt ki a pornóból az x-faktoros lány. Mint a képen látható, nem csak spermát nyelt, hanem vizeletet is, miközben szájba hugyozták.
Kíváncsi volt, hamar elköltözött a szüleitől, és valamiből fenn kellett tartania magát – ezekkel az okokkal magyarázza Krasznai Tünde (25), vagy ahogy bizonyos körökben ismerik, Jenny Noel felnőttfilmes múltját.
Krasznai Tündi erről beszélt a Blikknek az X-Faktor első válogatóján a mentorokat a lábukról levevő tehetséges énekesnő, amikor lapunk arról faggatta, miért próbálta ki magát a pornóiparban.
– Nagyon kíváncsi voltam, és hamar független akartam lenni, így amikor elköltöztem otthonról, ezt az utat választottam – fogalmazott Krasznai Tünde. Krasznai Tündinek a testi örömök és az anyagi javak hajszolása után már fontosabb, hogy a lelke szárnyalhasson.
– A szabadságvágy is vezérelt, és úgy döntöttem, szeretnék az erotikus modellkedésből megélni. Fiatalon persze sok mindent másként csinál az ember. Talán kicsit naiv voltam, felelőtlen, és feszegettem a határaimat. És azt gondolom, ez volt a legeslegtávolabbi határ, amit elértem. Közben azt csináltam, amit akartam, senki sem kényszerített. Ugyanakkor hatalmas tapasztalatot is szereztem az ebben a szakmában eltöltött évek során, megismertem például önmagamat – tette hozzá a fiatal lány, aki múltjának köszönhetően keményen áll a saját lábán… A teljes cikket itt olvashatod el.
Tovább pornós cikkek itt: Pornózó magyar lányok a Szexpláza oldalon – Kolcsár Tünde (Krasznai Tünde) Jenny Noel néven baszik és szopik – Pornóslányok tablója itt – Magyar lányok pornóznak privát castingon Szexpláza plázacicák – Kolcsár Tünde, Krasznai Tünde, Jenny Noel plázacica Szexpláza.hu pornósa – Jenny Noel, Kolcsár Tünde (Krasznai Tünde) a seggébe kapja a faszt – Vajon mit fog csinálni Jenni Noel a fasszal – Jenny Noel, Kolcsár Tünde seggbe kúrva – Szexpláza plázacicák privát castingon, Kolcsár (Krasznai) Tünde bemutatja szextudását.
Ha a csajról elkészült fiús adult anyag, vagy a 25 DVD pornófilm letöltése érdekel, és a Szexpláza hatalmas pornó tartalom, akkor fizetendő díj ellenében tagként nézheted meg itt, ahová jelszót ezen az oldalon vásárolhatsz.
Nehezen szállt ki a pornóból az x-faktoros
Kíváncsi volt, hamar elköltözött a szüleitől, és valamiből fenn kellett tartania magát – ezekkel az okokkal magyarázza Krasznai Tünde, vagy ahogy bizonyos körökben ismerik, Jenny Noel felnőttfilmes múltját.
Erről beszélt a Blikknek az X-Faktor első válogatóján a mentorokat a lábukról levevő tehetséges énekesnő, amikor lapunk arról faggatta, miért próbálta ki magát a pornóiparban.
– Nagyon kíváncsi voltam, és hamar független akartam lenni, így amikor elköltöztem otthonról, ezt az utat választottam – fogalmazott Krasznai Tünde.
– A szabadságvágy is vezérelt, és úgy döntöttem, szeretnék az erotikus modellkedésből megélni. Fiatalon persze sok mindent másként csinál az ember. Talán kicsit naiv voltam, felelőtlen, és feszegettem a határaimat. És azt gondolom, ez volt a legeslegtávolabbi határ, amit elértem. Közben azt csináltam, amit akartam, senki sem kényszerített. Ugyanakkor hatalmas tapasztalatot is szereztem az ebben a szakmában eltöltött évek során, megismertem például önmagamat – tette hozzá a fiatal lány, aki múltjának köszönhetően keményen áll a saját lábán.
– Talán most sem lennék itt, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy. Azt hiszem, a szakmájától függetlenül mindenki kap hideget-meleget az élete során, ez velem is így volt. Mégis szerencsésnek mondhatom magam, hogy most itt vagyok az X-Faktorban.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A celebek is használnak vibrátort, ha szükségük van rá
Kiakadt a ValóVilág plázacicája VV Dya, hogy szexshopban kapták lencsevégre. Nemrégiben került napvilágra az a fotó, amelyet [...]
Vibrátorokkal szeretkezik Ziegler Nikoletta és Nagy Eliza
Az is érdekes eset volt, amikor egyik leszbijelenet után, a lányok mondták, hagyjuk magukra őket [...]
A kielégületlen nő bűn, potencia problémával irány az INTIM CENTER szexshop
A nemileg kielégületlen nő vétek, irány a szexshop! Ha potencia probléma miatt hiánya van a [...]
Potencianövelő reklámban Kelemen Anna és Koncz Gábor a legjobb potencianövelők
Egy potencianövelő reklámban együtt szerepel Kelemen Anna playmate, ex pornós és Koncz Gábor. A színész Koncz Gábor [...]