Krasznai Tündi a legmegosztóbb személyiség az idei X-Faktor-versenyzők között. Utánajártunk, hogy miért kezdett el fiatalon a felnőttfilmek világában dolgozni és építgetve tehetségét eljutni az X-Faktor élő show-jáig.
Gyakran jelenik meg Tereh Istvánnal Krasznai Tünde, aki Jenny Noel néven expornós. Itt a Szexpláza oldalon is nyelte a gecit, cikk itt. Most ismét meglepő dolgot árult el magáról. Ellepték a sztárok az óbudai Symbolt, de ki hinné, hogy az apropót egy költő estje adta?!
A házigazda, Végvári Tibor verseit hallhatták a megjelentek. Krasznai Tünde és Tereh István újra együtt jelent meg az eseményen. A fotósok láttán felnevetett az énekesnő: – Nem vagyunk együtt.
Tünde az este folyamán Hajas Lászlóval és menedzserével bulizott. Felszabadultan táncolt, de amikor egy kis szünetet tartott, megkérdeztük: érdeklik-e a versek, esetleg írt-e ő is korábban? Kiderült: ráhibáztunk. – Mindenki ír verseket – közölte. – Igen, tizenöt évesen papírra vetettem a gondolataimat erotikus témában. Sőt, megmutattam a tanáromnak, és az ő tanácsára az írással is komolyabban akartam foglalkozni.
S hogy mi volt a kiskamaszként írt erotikus mű? Egy fájó élményről szóló novella.
– Egy hozzám közel álló személyről és a vele kapcsolatos szép emlékeimről írtam a novellát. Nekem ez az önkifejezés miatt volt fontos. Másfél évig dolgoztam rajta. Gondolkoztam, hogy kiadatom, de a költözködések során elveszett. Ma már nem tudnám megírni olyan jól, mert nem vagyok abban az érzelmi állapotban. Az évek múltával elhomályosodtak az élmények – mondta sejtelmesen az énekesnő. Többet nem árult el róla, mert nem akarta feleleveníteni a tartalmát.
Érdekes, hogy Tereh István, az énekesnő menedzsere is szerelmi témákról verselt.
– Ezeket az írásaimat mindig eltettem, és később elővettem, magányomban olvasgattam – fogalmazott öniróniával Tereh István.
Sarka Kata a nagy duettbeli párjával, LL Juniorral érkezett.
– Bár nekem nincs tehetségem az íráshoz, de fontos, hogy ne csak SMS-t váltsunk egymással, néha verselni is kell – mondta Sarka Katalin, akihez később férje, Hajdú Péter is csatlakozott. LL Junior olykor a feleségét engeszteli ki verseivel.
– Szeretem leírni a szerelmes gondolataimat, s nekem fontos a papír is. Körbeégetem a lapot, így régiesnek látszik – ecsetelte az énekes.
Végvári Tibort sokan Hajdú Péter jobbkezének tartják: ő a Frizbi című műsor főszerkesztője. A szerző elárulta, egyik verse ihlette az est hangulatát, melynek címe: Világvége csodaországban – írja a Borosonline.
Pornós Krasznai Tünde
G. Attila gyártásvezető több mint tíz éven át dolgozott neves hazai és külföldi felnőttfilmeket gyártó producerekkel, rendezőkkel. Bár már nem tevékenykedik ebben az iparágban, szívesen mesélt arról, amit csak ő láthatott, hallhatott. Kiderült, hogy az X-Faktor mostani szériájának egyik szereplőjével, Krasznai Tündével is dolgozott együtt. Elmondása szerint a lányt már akkor jobban érdekelte az éneklés, mint a filmezés. Krasznai Tünde pornós énekesnő perverz szexet is vállalt a Szexplázában is.
“Tünde úgy került hozzánk, hogy az egyik modellem hozta el magával egy válogatásra. Teljesen kezdőként érkezett. Már akkor úgy tűnt, hogy nem igazán érdekli a felnőttfilmek világa. Nálam talán négyszer vagy ötször dolgozott” – kezdi Attila, akinek csak jó emlékei vannak Tündéről. “Mindig a zenéről beszélgettünk. Őt már akkor is az éneklés érdekelte. Angolul tanult, karaokézott, énektanárhoz járt. Az összes pénzt, amit a forgatásokon megkeresett, arra költötte, hogy a hangját, a zenei tehetségét képezze” – magyarázza a volt szervező, aki szerint Tünde a filmezés mellett jobban tudott az éneklésre koncentrálni.
Krasznai Tünde amatőr pornó a producerrel
“A forgatások után sokkal több ideje jutott Tündének eljárni énekórákra, mert egy hét alatt leforgattak egy egész filmet, így a hónap többi napján tudott az álmára összpontosítani. A keresetéből pedig tudta finanszírozni a tanulás költségeit. Szerintem abban az időben nem gondolta át annak a súlyát, hogy esetleg pont a karrierje beindulásánál kerül elő a múltja, ami kellemetlenségekkel járhat” – ecsetelte Attila.
A szavazatok alapján kiderült, hogy Tünde a legkevésbé kedvelt női előadó az X-Faktor idei szériájában. A műsor közösségi oldalán is sokan támadták a lányt a múltja miatt. A gyártásvezető nem érti, mi lehet ennek az oka. Ő úgy gondolja, ha valaki tud váltani és továbblépni, azt segíteni kell. Attila az adult modelljeit mindig próbálta abban segíteni, hogy a filmezés után is megtalálják a helyüket az életben. “Voltak zenészismerőseim, próbáltam segíteni Tündének. A lányom akkor egy lemezkiadóban dolgozott, őt is kértem, hogy vigye be Tünde demófelvételeit” – mesélte Attila.
Cikkek Krasznai Tünde témában
– A gyerekeknek nem énekelhetett Krasznai Tünde pornós maca
– Kurvák, sittesek, stricik az RTL Klub műsoraiban szerepelnek
– Roccó faszával alázza Krasznai Tünde X-faktoros énekesnőt
– Krasznai Tünde Rocco Siffredi nagy faszával kínlódik
– Krasznai Tünde szájbahugyozós pornóvideója itt nézhető
– Pornós múltja kísérti Krasznai Tündét az X-Faktorban.
– Krasznai Tünde X-Faktoros szadómazó pornóvideója itt.
– A rendőrszopó Krasznai Tünde már nem pornósztár hanem énekesnő.
– Krasznai Tünde X-faktor élő show és pornóvideó.
– Krasznai Tünde alias Kolcsár Tünde, Jenny Noel az X-faktor mentorház után.
– Krasznai Tündének mentőöv az X-Faktor, és további cikek az expornós lányról: Krasznai Tünde így énekel és így pornózik.
– A pornós lány a Szexpláza pornós plázacicái között is megtalálható. Kolcsár Tünde szexvideó és pornóvideó itt.
– Krasznai Tünde részegen karambolozott. Krasznai Tünde pornóban hatalmas dildót dug a pinájába.
– Krasznai Tündi (Jenni Noel) X-faktoros énekes a Szexplázában is nyelte a gecit.
– Pornózó magyar lányok a Szexpláza oldalon.
– Kolcsár Tünde (Krasznai Tünde) Jenny Noel néven baszik és szopik.
– Pornóslányok tablója itt.
– Magyar lányok pornóznak privát castingon Szexpláza plázacicák.
– Kolcsár Tünde, Krasznai Tünde, Jenny Noel plázacica Szexpláza.hu pornósa.
– Jenny Noel, Kolcsár Tünde (Krasznai Tünde) a seggébe kapja a faszt.
– Vajon mit fog csinálni Jenni Noel a fasszal.
– Jenny Noel, Kolcsár Tünde seggbe kúrva.
– Szexpláza plázacicák privát castingon, Kolcsár (Krasznai) Tünde bemutatja szextudását.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Ha ezekre a faszéhes csajokra nem áll fel, tuti potenciazavarod van
A merevedési zavarok hátterében egyrészt pszichés, másrészt főként érrendszeri problémák húzódnak. Jelentősen rontja a szexuális [...]
Miért néznek a férjek pornót?
Szexfüggőség, vagy ahogy a tudósok nevezik, a pornófília semmiképpen sem a XXI. század betegsége. A [...]
Öregkori szex
A lenyugvó nap ereje, önkielégítés és szex idős korban cikk itt olvasható. Az időskori szex [...]
Annyi kell a nődnek, hogy merev farokkal dugd amíg el nem élvez
Ha már szexelsz, annyi jár a nődnek, hogy merev pénisszel dugd az élvezésig. Persze, lehet [...]