Kovács István, Kovi sminkese volt, mostanra profi dominaként űzi a szado-mazo tevékenységet Lady Jenny, akihez nem csak férfiak, de nők és házaspárok is járnak. Néhány feleség egyenesen kéri, hogy foglalkozzon a férjével. Az asszony szerint a testi-lelki kínzás levezeti a hétköznapi feszültségeket, oldódik a mindennapos stressz. Szexre viszont nincs lehetőség. Tizenkilenc éves korában kezdett domináskodni, egy véletlen helyzet ismertette meg a szado-mazoval Lady Jennyt. Akkoriban sminkesként dolgozott egy jól ismert magyar pornócégnél, Kovács Kovi István kezei alatt. Több filmforgatáson is jelen volt, akaratlanul is látta, miről szól ez a számára akkor még furcsa stílus.
A szado-mazo nemcsak a kínról szól
“A dominastúdióban az előkészületek közben tetszett, hogy a férfi szolgák úrnőnek szólítják a dominát, hogy remegve várják, mikor néz rájuk, szól hozzájuk, érinti meg őket álmaik úrnője” – mesélte a Velvetnek Lady Jenny. “Eleinte mókásnak tartottam azt a mérhetetlen rajongást, megalázkodást, amivel a szolgák a hölgyekhez viszonyultak. Aztán egy forgatási napon az egyik komorna lebetegedett, a forgatókönyvben benne volt egy szerep, amire nem volt modell. A producer megkérdezte, nincs-e kedvem elvállalni ezt a jelenetet. Kicsit meglepett. Lady Jenny a legjobb nevű magyar domina mellé került néhány forgatáson, aki elmondása szerint türelemmel tanította, praktikákat mutatott neki a szünetekben, néhányszor pedig a forgatási napokon kívül is. “Egyre jobban megtetszett ez az élet, ez a furcsa, bizarr légkör. Tudom sokan értetlenül állnak a szado-mazóhoz, azt hiszik, ez csak a kínról szól, mások szexet álmodnak bele. Valóban, van alapja mindkét meglátásnak. De igazából ez csak két véglet, a szado-mazo ennél lényegesen többről szól” – magyarázta, és hozzátette, a témáról órákig is lehetne beszélni, és egyszer, ha sok ideje lesz, könyvet ír erről.
Nők, házaspárok is járnak a dominához
“Dominához főleg férfiak járnak” – folytatta. “Természetesen időnként előfordul egyedülálló hölgy, ritkán házaspár is. Nehéz behatárolni, milyen társadalmi réteget érdekel ez a fajta játék. Néhány éve még elmondhattam volna, hogy főleg értelmiségi, jó anyagi körülmények között élő, 40-50 év közötti korosztály az, akit érdekel a szado-mazo, mostanában viszont egyre több a fiatal, 19-25 éves érdeklődő, szolgálni, vagy szenvedni vágyó férfi. A szolgáim között megtalálható a taxis, az ügyvéd, sebészprofesszor, egyetemi tanár, rendőr, bankár, bróker, üzletember, politikus. Sokuk rendszeres, visszajáró szolgám. Egyre többen érkeznek külföldről, sok osztrák, német, jelentkezik szolgálatra. Néhányan messzebbről is, például Svédország, Izrael, Spanyolország, Kanada, hogy néhányat említsek.
Családi állapotukról, munkájukról, életükről viszont ritkán érdeklődik a domina. “Van, aki magától mesél, van, akit akaratlanul felismerek, közéleti szereplései miatt. Természetesen, hozzájuk sem rohanok oda, hogy: Helló! Láttalak a délelőtti parlamenti közvetítésben! Szerintem mindketten tudomásul vesszük, hogy ez egy diszkrét kapcsolat. Nem tartozik másra, ami kettőnk között zajlik.”
A kíntól oldódik a mindennapos stressz
Lady Jenny azt sem tartja elítélendőnek, ha valaki nős emberként jár hozzá. Ugyanis nem szeretkezni mennek hozzá, erre lehetősége sincs. “Vágyai vannak, amit otthon nem mer elmondani, vagy nem kap támogatást a vágyai beteljesítéséhez. Nem hiszem, hogy ezzel megcsalja a feleségét, vagy nem szereti kellőképpen őt és a családja minden tagját. Szerintem inkább levezeti a hétköznapi feszültségeket, kiéli vágyait, oldódik a mindennapos stressz. Boldogabban, kiegyensúlyozottabban tér haza. Nem egy szolgám parancsba kapja, hogy lepje meg a feleségét valami aprósággal, amikor tőlem hazamegy. Néhány feleség pedig egyenesen kéri, hogy foglalkozzak a férjével. Sőt, javaslatot is tesznek, hogy mennyire és miért büntessem meg őt. Ezt van úgy, hogy egy lezárt borítékban küldik el, van aki sms-t ír, vagy felhív.”
Az asszony minden szolgáján más és más praktikát alkalmaz kellő hatékonysággal, ezért meglehetősen nehéznek találta kérdésünket, hogy ezek közül mi a kedvence: “Nekem az érdekem, hogy a subom ragaszkodjon hozzám, imádjon, élvezze a szeánszot, tudja, hogy bennem megbízhat. Ezt a kötődést elérni, ez az, amit igazán kedvelek. De, hogy írjak konkrét dolgot is, a fenekelés – spanking, amit igazán kedvelek. Szeretek ütni pálcával, korbáccsal, vagy paskolóval. Kedvelem a cipő és lábimádatot, a taposást. Szerepjátékok közül a tanárnő-diák, a póni és kutyatréning, amit talán kicsit jobban szeretek a többi szerepjátéktól.”
Nincs 8 napon túl gyógyuló sérülés
Annak ellenére, hogy a legtöbb esetben itt nem enyhe fájdalomról van szó, és a kezdő jelentkezők többségének fogalma sincs, mire vállalkozott, Lady Jenny elmondása szerint arra még nem volt példa, hogy feljelentették volna testi sértés miatt. Mivel közös megállapodás szerint játszanak: a domina nem okoz 8 napon túl gyógyuló sérülést, és általában van egy menekülőszó. “Ez főleg olyan szolgáknál szükséges, akik nincsenek még tisztában önmagukkal, akik nem sűrűn voltak még nálam – így én sem biztos, hogy megérzem, hol a határ. A menekülőszó kimondásakor azonnal megállunk, a kötelékeit eloldozom. Kap pár perc pihenőt, eközben megbeszéljük mi volt az, ami miatt ki kellett mondania a menekülőszót, és van-e kedve tovább folytatni? Minden szeánsznak azonnal vége van, ha a menekülőszó háromszor kerül kimondásra. Ha a szolga rosszul lesz, orvosi segítségre van szüksége. Ilyenre nálam még nem volt példa, de számolni kell vele.”
Hétköznapi életben az Úrnő egész normális életet él, saját cége van, a dominaság csak egy játék. Szerep, amibe beleéli magát: élvezi, ahogy imádják és félnek tőle, olyan környezetben, ami nagyon bizarr, nagyon extrém.
Soha nem fogalmazódott meg így bennem, hogy most én domina leszek, és ezt meg akarom tanulni” – folytatta Lady Jenny korábban megkezdett [1] beszámolóját és kiderült, hogy szolgáltatása nem a munkája. “Nem ebből élek, van normális polgári foglalkozásom is. Igaz, meglehetősen sok időmet a BDSM teszi ki, filmforgatások, szolgák. Szerencsére saját cégem van, így az időmet magam osztom be. Érnek támadások, legtöbbjük olyan emberektől érkezik, akiknek igazából semmi köze ehhez az életformához, az ég egy adta világon semmit sem tudnak róla, rólam. Esetleg megnéztek egy SM filmet, és ebből vonnak le egyoldalú következtetést.” A domina elmondása szerint nem is szokott foglalkozni ezekkel a támadásokkal, nincs ideje és energiája mindenkinek elmondani, mi is az a szado-mazo, mit miért tesz. “Őket általában meghagyom a saját hitükben. Konstatálom, hogy megint én vagyok a perverz, mert ilyen filmben szerepelek, ő pedig a normális, mert ő csak megvette, letöltötte, megnézte – esetleg onanizált rá párszor.”
Ez csak egy szerep
Nekünk viszont mesélt, így megtudtuk, hogy a domina feladata meglehetősen összetett dolog. A praktikákat például nem elég névről ismerni, tudni kell őket biztonsággal alkalmazni. “Felelősséggel tartozunk a szolgánk életéért, egészségéért, lelkiállapotáért. Egy rosszul sikerült szeánsszal lelkileg–pszichikailag is megtörhetünk embereket.
Nekem talán szerencsém volt a filmezéssel, sok, a témában tapasztalt emberrel találkoztam, láttam őket dolgozni, segítettek, ha valamit nem tudtam, rosszul csináltam. Rengeteg filmet megnéztem, itt megint csak azt tudom mondani, hogy szerencsére ismerem a filmgyártás menetét, így filmnézéskor tudom, mikor áll meg a kamera, miért mutat mást, mikor álltak meg a szereplők pihenni, mit rontott el a domina-, esetleg a sub a jelenetben” – magyarázta Lady Jenny, aki a saját filmjeit is vissza szokta nézni – főleg vágáskor, így látja azt, hogy máskor mit kell másként csinálnia.
Szerintem ez a tanulás – de ez nem tudatos dolog, mert érdekel, mert élvezem, így gyakorlatilag észrevétlenül ragadnak meg bennem az információk. Ezen túl fontosnak tartom, hogy a domina pontosan tudja, mikor kezdődik és ér véget a szerepe.” De ez mégiscsak egy szerep – tette hozzá, hiszen nem mindig játszható, élhető, alkalmazható. “Van család, barátok, ismerősök, akik nem igénylik a dominanciát feltétlenül. Néha tudni kell megállni, életszerűen, emberien viselkedni. Még a szolgáinkkal is. Nagyon ritkán van az, hogy csak munkaként tekintek egy-egy forgatásra, vagy szolgára.”
Élvezi, ha imádják, félnek tőle
Lady Jenny az esetek többségében teljesen beleéli magát a szerepébe, nem kifejezetten a kínzás okoz örömet neki, hiszen van olyan szeánsza, ahol csak lelki megalázás szerepel. “Az egész helyzetet élvezem, a kommunikációt egy másik emberrel, olyan környezetben, olyan helyzetben, ami nagyon bizarr, nagyon extrém. Élvezem a másik ember reakcióit, élvezem azt, hogy imádnak, félnek tőlem, ha látom, hogy teljesen átadja magát nekem. Valójában azt tehetek, amit csak akarok. Ehhez nagyon nagyfokú bizalom szükséges a másik fél részéről. Ezt a bizalmat kivívni, ez, ami igazán élvezetes számomra. “
Munkája során már több esetben is előfordult, hogy a szolgának jelentkező személy megfutamodott. A domina pont ezért nem is szívesen fogad teljesen kezdő, önmagával és a vágyaival tisztában nem lévő szolgát. “Sokan megnéznek néhány fotót, filmet. Izgalmasnak találják a helyzetet. Aztán a kötél szorít, a tűszúrás fáj, a viasz éget, és a pálca! Az nagyon fáj!” – számolt be a kínosabb szituációkról.
Ha idegesítik, dűhítik, nem kínoz
“Egyébként minden szeánsz más és más, nincs előre megírt forgatókönyv – ezt még a filmeknél sem kedvelem. Természetesen vannak mozzanatok, ami szerint felkészülök egy szeánszra.” Új szolga esetén például mindig kér egy bemutatkozó emailt, vagy telefonon tesz fel kérdéseket. Mi a szolga elképzelése, vágyai, miről álmodik, milyen tapasztalattal rendelkezik. “Ez nem azt jelenti, hogy a szolga fogja a saját elképzelése szerint alakítani a szeánszot. Pusztán nekem ad támpontokat. Milyen ruhát vegyek fel, milyen cipőt, csizmát. Milyen eszközöket készítsek elő. Amennyiben úgy ítélem meg, hogy nem szimpatikus a hozzáállása, nem tetszik a stílusa, egyszerűen megkérem, keressen más dominát. Nem vagyok hajlandó olyan embert fogadni, akivel nincs meg az összhang, aki idegesít vagy dühít.”
Fontosnak érzi többek között, hogy a szolgával legalább néhány percig kötetlenül elbeszélgethessen, mielőtt elkezdődik a szeánsz. Megisznak egy kávét, vagy üdítőt. “A beszélgetés végén elmondom a szabályokat, a menekülőszót, ha ez szükséges. A viselkedésére vonatkozó feltételeimet. A szerepjáték során használandó megszólításomat, stb. Ezután elküldöm tisztálkodni, hiszen senki sem szívesen ér hozzá egy izzadt, rossz szagú emberhez. Még akkor sem, ha közöttünk szó sincs semmilyen szexuális kapcsolatról.
Amint a szolga belép a stúdióba – már egy másik világban van – itt már a szerepjátékunk szerint játszunk.”(Velvet)
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Így növelhető a férfi erekció, tartósan merev lesz a pénisz szex közben végig
A modern ember nagy jelentőséget tulajdonít a harmonikus intim életnek. Ez az alapja egy erős [...]
Legyen stabil az erekciód TOP potencianövelőkkel
A merevedés stabillá tétele, hogyan lehet? Erről sokat olvashatsz a potencianövelés blogban, de kérdés, hogy [...]
Úristen hogy vegyek szexshopból ajándékot, mit válasszak meglepetésnek?
Úristen! Hogyan vegyek szexis ajándékot? Mit vegyek? Ez a kérdés, amikor erotikus ajándékot szándékozunk adni [...]
Dildók, műpéniszek minden fajtában kaphatók az INTIM CENTER szexshopban
A legjobb dildók, műpéniszek minden fajtában kaphatók az INTIM CENTER szexshopban! A mesterséges pénisz akár [...]
Hozzászólások lezárva.