Luxusprostituáltak százezrekért

A luxusprostituáltak minden kultúrában többet – igényes társaságot és barátnő-élményt – jelentettek a férfiak számára, mint a szimplán szexuális szolgáltatást nyújtó kéjhölgyek. A legújabb kor hetérái exkluzív partikon vesznek részt, luxushotelekben és a társadalmi elit rendezvényein mutatkoznak, és persze milliókat keresnek. Utánajártunk, hogyan lehet valakiből exkluzív kéjhölgy.
A magát Eszternek nevező lány 27 éves korában, 9 évvel ezelőtt kezdett el luxusprostituáltként dolgozni. “Ez a megoldás egyszer minden nőben felmerül, aki egy kicsit is jobban néz ki egy varangyos békánál” – állítja. “Nem bántam meg semmit, már 1998-ban akár napi 50 ezer forintot is meg tudtam keresni.”
Fogalomzavar: A szexuális szolgáltatások piacán meglehetősen nagy káosszal szembesülhet az, aki nem mozog otthonosan ebben a világban. A hostessek és hostok általában nem nyújtanak szexuális szolgáltatásokat, és igen változatos munkaköröket töltenek be. Ebbe a kategóriába sorolják a szórólapot osztogató vagy joghurtot kóstoltató diáklányokat is, de a különféle rendezvényeken dolgozó formaruhás lányokat és fiúkat is.
A hostess jelentéséhez ma már a vendégkísérés tevékenysége is kapcsolódik, ami tulajdonképpen már az escort, de ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vacsora egy szállodai szobában fog véget érni. Az escort szó ugyanis eredetileg kísérőt jelent, szexuális szolgáltatások nélkül.
Manapság az escort megnevezést leginkább a prostitúció eufemizmusaként használják, vagyis az escortok nemcsak a rendezvényekre, hanem az ágyba is elkísérik ügyfeleiket. Pár évvel ezelőttig escortnak a művelt, nyelveket beszélő luxusprostituáltakat nevezték, ma viszont már az “egyszerű” prostituáltak közvetítésével foglalkozó ügynökségek és masszázsszalonok is escortként hirdetik magukat.
Éppen ezért nem egyszerű kiszűrni az elit vendégkísérő szolgáltatásokat, ha például az interneten kezdjük a keresést. Sokat elárul a színvonalról az ügynökség honlapja: az igényesen szerkesztett, diszkrétebb site-okat érdemes alaposabban is szemügyre venni, de ha fedetlen testrészek, ostorok és villogó feliratok borítják el a képernyőt, jobb, ha tovább keresünk. Pozitív jel, ha egy honlap kétnyelvű, ugyanis az igazán magas színvonalú szolgáltatásokat főleg külföldi ügyfeleknek szánják.
Nem mindenkinek kellenek a cicababák: Kísérletképpen bejelentkeztem egy VIP escort szolgáltatást hirdető telefonszámra, lássuk, mit is kell tennem, ha vendégkísérettel szeretnék foglalkozni. A vonal másik végén levő profi “üzletkötő” a közepéve vágva belekezdett, hogy akár a jövő héten indulhatok Párizsba vagy Athénba a legközelebbi 5 napos turnusra, és kereshetek akár 4000 ezer eurót, azaz 1 millió forintot is.
Az órabér 300 euró, vagyis 75 ezer forint, ennek a felét kell leadni. Kérdésemre, hogy ebben mi a VIP szolgáltatás, megtudtam, hogy ez az órabér magasabb, mint az átlag, és abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy exkluzív kliensekkel foglalkozhatok. Hogy kik ők, és mitől exkluzívak, arról nem derült ki semmi.
Persze bármikor becsúszhat egy 12 órás munka, de először “meg kell, hogy legyen a kölcsönös bizalom”. A nyelvtudás és a diploma egyáltalán nem érdekelte ezt az ügynökséget, kizárólag a profi fotóhoz ragaszkodtak (volna).
A másik csapdát a kvázi “társkeresők” jelentik, ahol a magyar üzleti elit tagjai hosszú távra keresnek barátnőt, kölcsönös szimpátia alapján. A hölgyeket az előre megbeszélteknek megfelelően támogatják anyagilag.
Itt már szigorúbbak a követelmények: 18 év feletti, átlagon felüli külsővel rendelkező, intelligens lányokat keresnek, akik rendelkeznek “egyéni stílussal” is. “Nem jelent problémát, ha eddig nem tudott magára költeni havi 200 ezret” – nyugtat meg a közvetítő. “Nem mindenkinek kellenek a cicababák.”
A barátnő-élményt kell megfizetni: Bár mint kiderült, fotó kötelező, az ügynökségek nagy részénél a modell háttér nem feltétel, de persze sok helyen előnyt jelent. A magasságnál és a mellbőségnél fontosabb az igényes és kulturált megjelenés, illetve az egyéni kisugárzás.
“Ez egy olyan “szakma, ahol erős kommunikációs képességre van szükség, akárcsak egy idegenvezetőnél” – meséli Szilvia, egy escort ügynökség vezetője. “Nagyon fontos az empátiás készség, hogy a kísérő minél rövidebb idő alatt fel tudja mérni az ügyfél kimondatlan igényeit is.”
Nem attól lesz valaki jó escort, hogy úgy néz ki, mint egy modell, hanem attól, hogy mennyire képes ráhangolódni a partnerére, és mennyire tud alkalmazkodni az adott szituációhoz. A szolgáltatás különlegessége éppen a “barátnő-élmény”, és ez az, amiben különbözik a futószalag jellegű randevúktól.
A luxusprostituált legyen tájékozott, mert sokféle érdeklődésű körű emberrel kell kapcsolatot teremtenie. Az egy vagy két nyugati nyelv ismerete alapkövetelmény, az életkor tekintetében azonban megoszlik a közvetítők véleménye.
A hostess jelentéséhez ma már a vendégkísérés is kapcsolódhat: Van, ahol csak 28 év alattiakat alkalmaznak, máshol a 40 éves kor sem akadály. Egy másik ügynökség szerint a túlságosan fiatal, 19-21 éves lányok nagyon tapasztalatlanok, és nem tudnak megfelelően viselkedni bizonyos szituációkban.
A jelentkezők ugyanolyan személyes interjúkon vesznek részt, mintha például egy menedzserasszisztensi állásra jelentkeztek volna, de itt arról is nyilatkozni kell, hogy mi az, amit bevállalnak.
Az elit escort sohasem neccharisnyás, bőrminiszoknyás jelenség, egy luxusprostituált egyáltalán nem lehet kihívó vagy feltűnő. Előfordul, hogy egy szállodába többször is vissza kell menni, persze mindig egy másik vendég kíséretében. “Úgy kell kinéznie, mint egy szolid, értelmiségi nőnek a szomszédból, a személyi asszisztens imidzsét kell fenntartania” – mondja Szilvia. “Természetesen nem árt, ha azért rendelkezik bizonyos érzékiséggel is” – teszi hozzá.
Tündérmesék? Az ügynökségek a királynői életmód lehetőségével csábítják magukhoz a csillogásra és befolyásos “barátokra” vágyó lányokat. Az egyik, számos fórumon hirdető angol székhelyű cég azt ígéri, hogy körbeutazhatom a világot, bekerülhetek a világ legelőkelőbb köreibe, exkluzív partikon vehetek részt, könnyen és gyorsan rengeteg pénzt kereshetek.
Mindezért cserébe 4-5 csillagos hotelekben fogok tehetős üzletemberekkel eltölteni néhány napot, színházba, étterembe és városnézésre fogom elkísérni a partneremet. És ezzel 1 hét alatt akár 1-2 millió forintnak megfelelő összeget is meg tudok keresni, a két szép szememért, természetesen. És ha aggályaim lennének, hogy esetleg egy sejk háremében fogom végezni a sivatag közepén, az ügynökség naponta felhív vagy küld egy sms-t. Ez azért megnyugtató.
Az ápoltság alapkövetelmény, de nem árt, ha valaki szexi: Egy komolyabb ügynökség szállodában (a hotelban remélhetőleg egy Hasfelmetsző Jack is visszafogja magát) vagy saját “bázisán” bonyolítja a találkozókat, hogy ezzel is kiküszöbölje a veszélyes helyzeteket. Ezenkívül nem vállalnak olyan ügyfeleket, akiknek a “hagyományostól” eltérő igényeik vannak. Ezt úgy lehet kiszűrni, hogy a megrendelőt alaposan kifaggatják az elképzeléseiről.
További alapszabály, hogy az escortot nem küldik ki olyan helyre, ahol többen is szórakozásra vágynak, és az ügynökség folyamatos telefonkapcsolatban áll a lányokkal.
Mennyit ér egy nő? A “vendégkísérés” ára ma már szinte mindig tartalmazza a szexuális szolgáltatást is. Természetesen előfordul, hogy a megrendelő ettől eltekint, mert valóban csak egy igényes társalgásra vagy egy dekoratív kísérőre van szüksége, de általában nem ez a jellemző.
Itt jön a tündöklő életmód ára: Eszter felvilágosít, hogy a lányok nem minden esetben látják előre az ügyfelet. Neki ez soha nem okozott gondot: “Teljesen mindegy, hogy a megrendelő hogy néz ki. Biztos vagyok benne, hogy a lányok nagy része ugyanígy van ezzel.”
A szolgáltatás minimális időtartama Magyarországon 2 óra, ez nagyjából 75 ezer forintba kerül. A 4-12 órás időtartam ára átlagosan 150 ezer forint, 24 órára pedig 200-250 ezer forintot kérnek el. Többnapos programok esetén minden további nap újabb 180-200 ezer forintot kóstál.
Az árak európai viszonylatban egyáltalán nem számítanak magasnak, Svájcban például 600 eurót, azaz 150 ezer forintot is ki kell fizetni a luxusprostituált egyetlen órájáért. Az ügynökségek “marketing” szolgáltatást végeznek a hölgyek számára, és ezért a fenti összegek 30-50 százalékát teszik zsebre. A többi az escortnál marad.
Van, ahol 600 euró egy luxusprosti órabére: Ez a pénz már nem is tűnik olyan soknak, ha számolunk azzal, hogy a tökéletes megjelenés számos kiadással jár. Bár az ügyfelek, illetve az ügynökségek nem mindig ragaszkodnak az exkluzív márkákhoz, tilos topisan és igénytelenül megjelenni, a különböző fórumok tanulsága szerint néha még az is elvárás, hogy a legújabb, legdrágább parfümöket használják a lányok.
Megveszlek kilóra, kisanyám: A magyar ügyfelek közül csak a magas jövedelemmel rendelkező vállalkozók, a felsővezetők, a leggazdagagabb orvosok és ügyvédek engedhetik meg maguknak ezt a fajta szolgáltatást, meséli Eszter.
Vannak olyanok is, akik nem tudják értékelni a szolgáltatás exkluzív mivoltát, és a hozzáállásukat a “megveszlek kilóra, kisanyám” kifejezéssel lehetne a legjobban jellemezni. Ők általában külső és ár alapján választanak. A hazai ügyfelek másik része egyszerűen el szeretne tölteni néhány órát egy kulturált, igényes és művelt nő társaságában, persze teljes diszkréció mellett.
Az escort ügynökségek nagy hányada külföldi ügyfélkörrel dolgozik. A nyugat-európai országokban az efféle szolgáltatás jóval régebbi múltra tekint vissza, mint nálunk, és a hazai ügyfelek a többnapos szolgáltatásokat általában nem tudják megfizetni.
Ezért van az, hogy a nyugat-európai tehetősebb rétegek kiszolgálására komplett szexturizmus szerveződött a kontinens keleti felén. A törzsközönség pedig nem pocakos, kopasz, perverz öregekből és unatkozó yuppie-kból áll, ahogy azt mi elképzeljük, hiszen leggyakrabban 35-40 éves brókerek és bankárok kérik a magyar konzumhölgyeket.
A dohányzás és az ivás alap: Ez egy üzleti szolgáltatás, aminek ugyanúgy megvannak a saját szabályai, mint bármilyen más tevékenységnek, amiért fizetünk. Az egyik escort ügynökség az autószerelőbe vetett bizalomhoz hasonlítja ezt a jóval bonyolultabb helyzetet.
Az első és legfontosabb szabály, hogy tisztelettel kell bánni a kísérőkkel. Nem szabad elkérni a hölgyek privát mobilszámát vagy e-mail címét, és kísérleteket tenni az ügynökség megkerülésére. A következő szabály, hogy tilos alkudozni, a hentesnél sem szokás – teszi hozzá Eszter. “Ebben a műfajban ez nem elegáns, mindig fix árakkal dolgozunk.” A pénzt diszkréten, lezárt borítékban szokás átadni, rögtön a találkozó elején. A borravaló nem kötelező, a diszkréció és a személyes higiénia viszont igen.
A fényűző életmódnak persze megvan az árnyoldala is: A luxusprositutáltak fényűző életmódjának természetesen rengeteg árnyoldala is van. Eleinte az önbizalom határa a csillagos ég, az újdonsült hetérák az egyik elit partiról a másikra csöppennek, és olyan anyagi lehetőségeik vannak, amiről eddig nem is álmodtak. Egy idő után azonban annyira kényelmessé válik az életük, hogy nem veszik észre a rájuk váró egyéb lehetőségeket.
“Az escortoknak bűntudatot okoz az, amit csinálnak, és elkezdik ezt extrém költekezéssel kompenzálni” – avat be Eszter a szakma lélektani buktatóiba. Éppen ezért a konzumlányok anyagi helyzete nem stabil, állandó hullámvölgyek lépnek fel. Azzal, hogy természetes női ösztöneik ellen cselekednek, vagyis olyan férfiakkal létesítenek testi kapcsolatot, akiket nem szeretnek, óriási stressznek teszik ki magukat.
Az állandó partnerek, a család és a barátok előtt sok esetben titkolózniuk kell, ami csak erősíti a rájuk nehezedő nyomást. “Tiszta fejjel ezt nem lehet sokáig csinálni – mondja Eszter. “A dohányzás és az ivás alap, de van, aki a drogokkal is kapcsolatba kerül.”
A társadalmi kapcsolatok fokozatosan leépülnek, és egyre kisebb a lányok esélye arra, hogy visszamenjenek dolgozni. Nem tudnak mit kezdeni a 8 órás munkaidővel, a szakmai önéletrajzukban pedig óriási fehér foltok vannak.
Eszter nagyon nehezen tudott kiszállni a mókuskerékből, és most is a szexiparban dolgozik, immár irodai alkalmazottként. Egy rehabilitációs programot szeretne létrehozni, mert úgy gondolja, hogy a jelenleg igénybe vehető segítség nem az a szint, amire a luxusprostituáltaknak szüksége van.
Itt ugyanis nem az a probléma, hogy bántalmazzák őket a futtatók. “Az escortok nem a vendégektől sérülnek, hanem saját maguktól.”
További cikkek kurva témában: Luxuskurvák perverz férfiakkal, fülledt orgiákban – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1. rész2. rész3. rész4. rész – Luxus escortlány ajándékba – Egykori magyar kurvát tüntettek ki Kanadában


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ezek a lányok az Intim Center szexshop vibrátoraival és szexkütyüjeivel élvezkedtek

A Szexpláza pornófilmekben látható szexkütyüket, vagy a producer, vagy rendező vette meg az Intim Center [...]

Potencianövelés, a leghatékonyabb tabletták és szerek az erekció érdekében

Potenciazavarról erektilis diszfunkcióról, röviden ED akkor beszélünk, ha a férfi nem tud olyan erekciót elérni [...]

Így növelhető a férfi erekció, tartósan merev lesz a pénisz szex közben végig

A modern ember nagy jelentőséget tulajdonít a harmonikus intim életnek. Ez az alapja egy erős [...]

Síkosítók és masszázs termékek az élvezetesebb szexért

Kenőanyagok, intim kozmetikumok és higiéniai termékek – az intimitás, az erotikus játékokkal és játékokkal való [...]