Miss Alpok Adria Szoboszlón

Nem csak nyáron, hanem télen is sikerül tető alá hozni szépségversenyt Hajdúszoboszlón. Ezúttal az Aqua Palace látja vendégül megyénk szépségeit. Ők pedig cserébe még forróbbá teszik a hangulatot az élményfürdőben…
Február 9-én szombaton, 16 órakor kezdődik a hajdúszoboszlói Aqua – Palace élményfürdőben az Alpok Adria Szépségverseny Hajdú-Bihar megyei döntője. Az előválogatás után tizenhárom lány jutott be a döntőbe. Közülük kerül ki az a hölgy, aki a “Megye Szépe” cím elnyerését követően továbbjut az országos válogatóra.

A nagy hagyományokkal bíró verseny története 1988-ban kezdődött, ekkor koronázták az első Alpok-Adria szépségkirálynőt. A szépségverseny Olaszországból, de ma már kilenc ország (Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia, Szlovákia, Magyarország, és San Marino) szép lányai versenyeznek a címért. Hazánk a kezdeti években csupán néhány, szűk körből kiválasztott versenyzővel képviseltette magát a Miss Alpe Adria fináléjában, de 2001-ben az olasz licence tulajdonosok a nemzeti verseny rendezési jogát kizárólagos szerződésben átadták a magyar PraMiss Kft-nek, amely azóta sikeresen bonyolítja le a magyarországi rendezvényeket.
A hajdú-bihari döntő próbáin aztán kiderült, hogy a zsűrinek – melynek tagja lesz Gurbán György, a hajdúszoboszlói Városi Televízió főszerkesztője – most sem lesz könnyű dolga, erről fotóink is árulkodnak. Ugyanis olyan mezőny gyűlt össze, melynek tagjai között több versenytapasztalattal bíró versenyzőt is láthatunk majd.
Ezúttal négy szoboszlói lány is megmutatja magát, Kállai Diana, Tóth Daniella, Szoboszlai Anett és Varga Fruzsina személyében. S, hogy a verseny még vonzóbb legyen, az esemény sztárvendége Pál Dénes, a Voice énekverseny győztese lesz, aki nem csak hangjával varázsolja majd el a közönséget, hanem pontozni is fog a zsűri tagjaként. A lányok bikiniben, szexi fürdőruhában is megmutatták magukat.
A szervező, Katona Erzsébet kérdésünkre elmondta: maga is úgy véli, hogy szép lányok, érdekes egyéniségek mérkőznek meg a koronáért. Na meg a jutalmakért, a különdíjakért is, hiszen ezekben sem lesz hiány. Forrás: Hvtv cikk itt.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Népszerűbbek a szexuális segédeszközök – rendelj vagy vásárolj a legjobb szexshopban

Egy nemrég végzett felmérés szerint az amerikai felnőttek majdnem fele rendelkezik vibrátorral vagy más hasonló [...]

Merev péniszed fogja csodálni a nőd az INTIM CENTER potencianövelőjével

A férfiak több mint harmada potenciazavarral küzd, melynek súlyossága eltérő lehet és rohanó világunkban sajnos [...]

Top potencia szerek, rendelés és személyes vásárlás szexshopból

Erekciós problémáról, potenciazavarról akkor beszélhetünk, ha a kívánt szex valamilyen ok folytán nem következik be. [...]

Az Intim Center a legjobb budapesti szexbolt és online szexshop

Ha intim shopot keresel, akkor a legjobbat megtaláltad. Az Intim Center szex shop a legjobb [...]