Nő kétszer

Furcsa dolog megkívánni egy nőt, én nem tudom kezelni, legalábbis a valóságban nem, mert a fejemben olyan magától értetődően történik minden. Mondják ugyan, hogy egyrészt természetes a vonzódás, másrészt szükségszerű, harmadrészt pedig minden nőnek illik törekednie a másik nő megtapasztalására. Ez utóbbival egyébként egyet is értek, mégpedig a nőiség miatt. Nem azért kell egy nővel együttlennem, hogy másféle szexualitást tapasztaljak meg, illetve ezért is, de ennél hangsúlyosabb, hogy magát a nőiséget kell megtapasztalnom, a bőrmön, a számban, a pinámban, az ereimben éreznem, úgy, ahogy magamban- magamon sosem tudom érezni.
Sokáig kifejezetten kerestem a potenciális nőpartnerek társaságát, interneten is. De mindig volt valami, ami nem tetszett, sőt, taszított. Valószínűleg a saját nő-képemnek nem megfelelő alanyokkal hozott össze a sors. Aztán rájöttem, hogy nem kell keresni, mert vannak körülöttem olyan nők, akik hatással vannak rám, akiken megakad a szemem, akik érintése libabőrössé tesz. És még ennek ellenére is, egy kicsit mindig erőltetni kell a dolgot. Mert nem tudok erre úgy gondolni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
És van a nő, aki vonz, kívánom, hogy megérintsen és hogy megérinthessem. Látom, hogy összerezzen, mikor megsimogatom- akár csak a kezét. A zene ritmusára lüktető, alkoholmámoros bulikon egy kicsit mindig úgy mozdul- egy kicsit mindig úgy mozdulok, hogy a mellünk összeérjen. Egymás előtt öltözünk át. Már nem rejtünk el semmit. Sok- sok apró gesztussal jelzi, hogy kíván. És ez megőrjít néha. Mert ahhoz is egy harmadik, egy férfi vezető keze kellett, hogy a csók elcsattanjon. Hogy a keze a mellemre tapadjon, vagy a fenekemre csússzon.
Ha a szexről beszélgetünk, mindig a kettőnk közötti vágy a végpont. És a szenvedés, hogy átázott bugyival ülünk egymás mellett- és nem tudjuk, hogyan tovább. Hogy megváltoznánk-e utána, hogy a barátságunk mennyire erős. Vagy, hogy meddig lehet fokozni azt a mindenünket átitató, vagy inkább átmaró vágyat, ami már elmaradhatatlanul jelen van a gesztusainkban és beszélgetéseinkben, az egymásról alkotott képünkben, az egymás iránt érzett szeretetünkben és törődésünkben.
Egy nőt kívánni furcsa dolog…

Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Dildó műpénisz választék ami szexshopban kapható

A szomorúság legjobb gyógymódja a szex, és ezzel nem lehet vitatkozni. Ezért, ha úgy dönt, [...]

Szexshop Budapesten az első és legjobb az Intim Center az Astoriánál

A legjobb szexbolt az ön élvezetéhez az INTIM CENTER. Miért választják vevőink online áruházi szexboltot, [...]

Dildó és vibrátor – Anális és vaginális izgatás Szabó Ildikóval

A nők és lányok számára nagyon lényeges az előjáték, mivel nem jönnek olyan könnyen izgalomba [...]

Szexuális termékek ajánlója a legjobb szexhoptól, az INTIM CENTER minden nap nyitva!

A N°1 szexshop Budapest belvárosában, minden nap nyitva tart ✓ Nőket, férfiakat és párokat szeretettel [...]