Pucér keblekkel állt az őrjöngő férfinép előtt!

Carmen Electra csak helyttesítette Mel B-t egy Las Vegas-i show-n, de vadító tánca és meztelen keble olyan sikert aratott, hogy a szervezők szeretnék állandó fellépőnek szerződtetni. 

Carmen Electra egyáltalán nem tűnt szégyellősnek csütörtöki Las Vegas-i show-ján, amelyen vendégszereplőként mindent bevetett a közönség elkápráztatására.
Carmen az eredetileg Mel B nevével fémjelzett műsorba ugrott be, de a jelek szerint túlszárnyalta az egykori Spice Girl produkcióját. 
Mel ugyanis csak szexi alsóneműre vetkőzik tánc közben, Carmen viszont majdnem mindent ledobott: a műsor végére pucér keblekkel állt az őrjöngő férfinép előtt.

– Carmen vadító volt! Szeretnénk rendszeresíteni a szereplését, mert kirobbanó sikert aratott – mondta a klub egyik vezetője. A szexi színésznőnek egyébként egy vegasi show volt a legnagyobb álma, ezért a kaszinótulajdosnak nem kell majd sokáig unszolnia. 
– Ezt élvezem igazán! Imádok közönség előtt fellépni! Feldob, ahogy tűzbe hozom a pasikat – mondta a próbák során Carmen a The Sunnak. Carmen szereplése után Mel B kénytelen lesz felkötni a fehérneműt, ami jelen esetben azt jelenti, hogy többet kell mutatnia magából, ha meg akarja tartani állását..


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Kicsi a péniszed, és nagyobb, vastagabb farkat szeretnél?

A legtöbb pasi elégedetlen nemi szervének méretével. A pénisz hosszát és vastagságát célzó lehetőségek a [...]

Szexshop online webáruház árukereső

Szexplaza.hu erotikus weboldal és online szex shop áru és tartalom kereső. Írd be a keresendő [...]

Ilyen testhelyzetekben használd a vibrátorodat

Otthon van az első titkos játszóeszköz a szexboltból? Nos, ha nem tudtál úrrá lenni a [...]

Szexshopban személyes vásárlás? Akkor az Intim Center, Budapest Károly krt. 14. a nyerő!

Szexshopban személyes vásárlást tervezel? Akkor az Intim Center szexbolt a legjobb, Budapest, Károly krt. 14. sz. [...]