Legkedvesebb fantáziáim egyike egy kényelmes bőrfotellel, dohányzó asztallal, sötét színű bútorokkal berendezett könyvtárszobában játszódik. A hamutartóban szivarvég, a kristálypohárban konyak, a férfi kezében újság. Azt játszuk, hogy nem vesz észre engem, hiába a lenge öltözékem és minden próbálkozásom. A férfi hűvös és elutasító, hiszen “fontosabb” dolga van nálam. Én viszont nem adom fel, a csábítás minden trükkjét bevetve próbálom megkapni őt, hogy aztán diadalként éljem meg, amint végül leteper majd. Úgy tűnik, a valóság ennél egy kicsit mindig “butább”, de annál nagyszerűbb.
Hanyatt feküdtem, de ahelyett, hogy rám mászott volna, csak feltérdelt az ágyra. A könyvért nyúlt, amit nekem hozott ajándékba. Találomra kinyitotta és olvasni kezdte hangosan. Gondosan válogatta ki a mondatokat, zömében arról szóltak, hogy a nő miként csal az ágyába más nőket. Felültem az ágyon és lassan kihámoztam a farkát a nadrágjából. Ő tovább olvasott, én pedig szopni kedtem. Sóvárogtam az első sóhajok és nyögések hangja után, amit ajkaim csalogatnak elő belőle. Vártam, hogy olvasás közben akadjon el a lélegzete és elnyújtva nyögje ki a szavakat. És hallgatva mindezt, még mohóbban szívtam magamba őt. Azt akartam, hogy ne veszítse el a türelmét, és folytassa az olvasást. A szeretett fantáziaképek jártak a fejemben, és kívántam, hogy még kéresse magát egy kicsit, játszon a vágyammal, hiszen már alig vártam, hogy végre félredobja a könyvet és a magáévá tegyen.
A végkifejletről úgy érzem, nem illendő beszámolnom. Egyelőre nem tudom pontosan, hol van a két ember közti intimitás határvonala, de úgy érzem ennyi tartozik hozzám: kedves és alaposan “kitaposott” fantáziaképek felismerése a valós eseményekben. Ez önmagában is csodás élmény, pedig nem (csak) ezért szeretem.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Hogyan lehet megérteni, hogy itt az ideje, hogy menjen a szexboltba játékokért? Van egy egyszerű [...]
Hét gyógynövény-kivonatnak hirdetett, de valójában Viagrával és más hasonló szerekkel „feljavított” potencianövelő szert talált a [...]
Mindenféle szépségversenyről hallottunk már, de olyanról, ahol vaginákat díjaznának, még sosem. Brian Sloane szerint ez [...]
A Boom Boom potencianövelő vezeti az eladási listát, a legtöbben ezt rendelik vagy vásárolják a [...]