Venczik Yvette

Venczik Yvette megvalósítja a férfiak álmát.

Venczik Yvette 19 éves egyetemista élete első szépségversenye a Bed Beach-en, metsző hidegben rendezett Miss Maxim, amit megnyert, így beszélgettünk vele. Mielőtt azonban a szépségkirálynő személyiségének mélyebb összefüggéseit feltárnánk, a verseny eredeti szervezője, Keleti Györgyi mondott a Velvetnek néhány kedves mondatot a pályakezdő modellről.
“Yvette olyan típusú baba, akinek nincs túl nagy melle, kis szőke, aranyos, kedves mosolyú, nekem ő típusom. Nincs megműtve. Használható mindenre, akár fashion fotózásra, akár portréra. Éreztem, hogy nyer, mert a férfiak álmát megvalósítja. A hajszínével, a babásságával. Igen, ez a jó szó rá. Ismerem jól Yvette-et, az aranyosságával el tudja adni magát. Jó vele dumálni, együtt dolgozni, mindent csinálni. Saját a haja, saját mindene.”
Nem vetkőzött volna – Mint arról Venczik Yvette beszámolt, mielőtt jelentkezett volna a Miss Maximra, Keleti Györgyi megnyugtatta, ezen a versenyen nem kell levetkőzniük az indulóknak, és aktok nem jelennek meg róluk a lapban. “Semmiképp nem vetkőztem volna. Ezekre a feadatokra vannak más lányok rajtam kívül, akik sokkal bevállalósabbak. Tudtam persze, hogy ez egy férfimagazin, de megoldottuk a kérdést.”
A kommunikáció szakos egyetemista elmondta, ha lediplomázik, rendezvényszervező szeretne lenni, vagy pedig “a szépségiparban szeretnék elhelyezkedni. Nagyon érdekelnek a sminkcuccok, meg ilyenek. Valami kozmetikai szóvivő lennék.” Látva, most nem minden feltétel adott a mélyebb rétegek feltárására, villámkérdésekkel folytattuk a beszélgetést.
– Kedvenc olvasmányod?
– Utálok olvasni. Kiskoromban egyetlen kötelező olvasmányt sem olvastam ki töviről-hegyire. Nagyon nehezen ment az olvasás, szenvedtem vele.
– Kedvenc ételed?
– Minden, ami csirke, vagy pulyka. És feta.
– Szereted a tengert?
– Nagyon. Főleg hogy türkízkék.
– Hol voltál nyaralni?
– Most nem voltam. Csinálom a jogsit.
– Milyen autót szeretnél majd?
– Nem nagyon értek az autókhoz. Legyen négy kereke, meg egy kormánya, amit tudok vezetni. Nem vagyok márkasznob.
– Hova vágysz a legjobban?
– Puerto Rico-ba.
– Szeretsz divatlapokat nézegetni?
– Igen. Most pedig azt szeretem, hogy én vagyok a középpontban, szép ruhát adtak, hajat, sminket, és még egy színvonalas újságban is megjelennek majd a képeim. Engem nem divatfotózásra szoktak hívni, azt mondják, nagyon babaarcom van. Babydoll, szexi, ami férfimagazinokba való.
– Van barátod?
– Nincs. Az igazi olaszos, latinos srácok tetszenek: kreol bőr, kék szem, sötét haj. Van is itt egy kiszemeltem, pont ott áll. De úgy érzem, nincs szükségem párkapcsolatra.
– Voltál már itt white partin?
– Életemben nem voltam white partin. Tegnap majdnem mentem, de végül nem.
– Hogy öltözöl fel, ha bulizni indulsz?
– Próbálok csinosan felöltözni, hogy megakadjanak a szemek. Kicsit kihívó, mindenféleképpen magas sarkú, jó erős smink. A ruha pedig minél rövidebb, annál jobb. De azért persze le tudjak ülni benne.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

A LEGJOBB szexshop érdekel? Az INTIM CENTER az Astoriánál, ez a tuti!

Az Intim Center elsőként az országban 1989-ben nyitott és azóta üzemel. A további szexáru-üzletek az [...]

A férfi potenciája, a szex közben sokáig merev pénisze, istenné teszi a nő előtt

A férfi potencia a megfelelő keménységű és idejű merevedési a hosszú párkapcsolat tika! Hogy lehet [...]

Vibrátor kisokos, jól válassz és így használd, az élvezés nem marad el

A legjobb erotikus termékek online áruháza lehetőséget ad arra, hogy online vásároljon bármilyen szexuális játékkal, [...]

Felcsatolható dildó és álarc szexkellékek Hornyák Viktória castingján

Felcsatolható dildó, sokak szerint műpénisz vagy műfasz és egy álarc szexkellékek Hornyák Viktória castingján. Az [...]