Cini fóbiás lett hatalmas mellétől, amelytől mihamarabb szeretne megszabadulni. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy új szakasz kezdődik az életében.
Mint két idegenről, úgy beszél farmeringje mögé bújtatott hatalmas melléről Zalatnay Sarolta, akivel A Nagy Duett című műsor próbáján találkoztunk. Fásult nyugalma mögött a tinédzserkorát idéző versenydrukk is feszül, mert – mint mondja – nagyon szeretne jól teljesíteni a show-ban, de a koncentrálásban hátráltatja, hogy állandóan azt figyeli, ki vet akár egyetlen pillantást is a mellére.
A TV2 műsora egy új életszakasz kezdetét jelenti számára, mert már nagyon régen várta, hogy ne a behajtók és a börtön kapcsán szerepeljen az újságokban, hanem azzal, amihez igazán ért: a zenével. Az új élethez megváltozott külső is dukál, most először vágatta félrövidre a haját és hatalmas mellének is búcsút int.
– Bejelentkeztem Krasznai doktorhoz, de nem implantátumcserére, az egészet kivetetem, örökre. Megszabadulok ettől a melltől. Nézd meg – mutat magára –, fóbiásan takargatom. Nem lesz egyszerű, két lépésben távolítják el.
Amikor arról kérdezzük, hogy mikor lett gátlásos, előbb tétovázik, majd kiböki a választ:
– Már évek óta így van. Először arra gondoltam, hogy csak le kell kicsinyíteni és jó lesz, de most már tudom, nem akarok implantátumokkal élni. Ugyanolyan kis mellű leszek, mint amilyen húszévesen voltam. Az vagyok igazán én, ezek itt nem hozzám tartoznak – pillant a mellére.
Az énekesnő szeretne minél előbb kés alá feküdni, erre azonban csak a TV2 hamarosan induló műsora után lesz alkalma.
– A forgatások miatt most nem mehetek, csak azt bánom, hogy nem csináltattam meg korábban – mondja, majd hozzáteszi: – Ha végigmegyünk Giannival a döntőig – ami nagyon nehéz lesz –, akkor utána azonnal a műtőasztalra fekszem, és ugyanígy lesz, ha esetleg menet közben kiesnénk a versenyből.
Zalatnay Sarolta szex, erotika, bulvár: Nyomoznak Zalatnay Cini ellen – Zalatnay Sarolta árverés – Zalatnay Cini meztelen táncosfiút tapogatott – Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? – Zalatnay Sarolta szőrös pinája – Zalatnay Sarolta nagy mellei – Zalatnay Sarolta nagy szőrös pinája – Zalatnay Sarolta Cini meztelenül a Playboyban
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Ha nincs igazi puncid, kapni művagina maszturbátort
A maszturbáció természetes folyamat, nem romlott, mint egyesek hiszik. A saját testével való játék egyértelművé [...]
Így lehet jól maszturbálni nőnek
Mielőtt elkezdené a női önkielégítést , olyan kellemes légkört kell teremtenie, amely lehetővé teszi, hogy [...]
A legjobb szexshop az INTIM CENTER ❤️ infók itt
A szexuális játékok megnyitják előtted a szexuális élvezetek varázslatos és izgalmas világát. Még a legkifinomultabb [...]
A sexshop vásárlás már életünk mindennapi része lett, íme a legjobb szexshop
Fedezze fel a legújabb felnőtt játékokat, fehérneműket és újdonságokat felnőtt boltunkban. Prémium termékválasztékunk biztosan örömet [...]