Takács Boróka a Plasztik cicákban az Üvegtigris pornóváltozatában még nem análozott

A seggbekúrás már alap a pornóban, de Takács Boróka a Plasztik cicákban az Üvegtigris pornóváltozatában még nem análozott. Persze aztán jó pénzért elvállalta.

A szőke Boroka Borres pornós egyik célkitűzése mikor belekezdett az iparba az volt, hogy egyszer megnyerje a Magyar Pornó Oszkárt. “El sem hittem, hogy ez valaha meg fog történni”. Pedig előbb egy európai év felfedezettje díjat is kapott. Bár a csütörtöki pornó díjátadó nem egészen úgy sikerült, ahogyan azt megálmodta, a díjnak mégis örül, de kevésbé volt meglepett, mint Brüsszel után. Itt legalább tudta, hogy jelölték. Hogy miért őt választották? Talán mert szimpatikusabb és különlegesebb mint a másik két jelölt, Yasmine Gold és Virginia.

Mikor megemlítettük, hogy feszültnek tűnt a díjkiosztó végén, elmondta, hogy nem ideges volt, hanem zavarta, hogy ilyen kevesen voltak; ráadásul a hangulat se volt túl jó. Már előre eltervezte, mit fog mondani, ha elnyeri a szobrot, de nem számított rá, hogy ő lesz az első díjazott. Így mikor “kiabáltak, hogy hol vagyok, én felmentem és teljesen mást mondtam, mint amit szerettem volna.” Hogy mi volt a baj a ceremóniával? Kicsit szervezetlennek tűnt. Boróka pasija és menedzsere, Ricardo sem tűnt elégedettnek. Szerinte a rendezvény magyaros volt. Színvonalproblémákkal.

Plasztik cicák magyar pornófilm, az Üvegtigris című magyar mozifilm pornó változata. Szereplők: Mya Diamond, Boroka Bolls, Janet Joy, Cony Ferrara, Lauro Giotto és a plázacicák közül Evila és Hajni. Töltsd le a teljes filmet egyben, vagy nézd meg a videómegosztó videói között. Tagi tartalomJelszó kéréseBelépés tagoknak.

Takács Boróka, ahogy angolul hívják Takas Boroka szerepel a pornófilmben. Ugyan Ricardo Soli az, aki megteremtette a magyar pornóipar számára Boróka Ballst, inkább a pornóbige teljesítményének köszönhetően vált ismertté a menedzser neve. (Tehát nem Soli volt csaja Balls, hanem Balls expasija Soli.) Már ha nem vesszük a számításba azt a botrányát, ami idén januárban tört ki, amikor is Solit aktuális nője, Juliette Shyn mellől rángattak ki a rendőrök és adtak át a francia hatóságnak. A vád nemzetközi bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem volt.

Soli végül hazajött, az ügynöksége elúszott, és azokról a csajokról is már csak hallomásból értesül, akiket ő fedezett fel. Mint például Takács Boróka Bolls, akivel egy ideig együtt is éltek. Ugye emlékeznek, ő az a pornós, aki állítólag szűzen csöppent bele az iparba – vagyis félig-meddig, hiszen ártatlanságát még a legelső forgatás előtt elveszítette a film producerével, feltehetőleg magával Solival.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Bíró Anna és Antal Annamária műpénisz és vibrátor szex

A magyar lányok Bíró Anna és Antal Annamária a forgatáson műpénisz és vibrátor szex jelenetben [...]

Egy jó potencianövelő és bízhatsz a péniszedben, kemény lesz a szex alatt

Ha már elpuhultál szex közben, lankadt az erekció esetén ne kockáztass, ne égesd magad a [...]

Szexuális termékek ajánlója a legjobb szexhoptól, az INTIM CENTER minden nap nyitva!

A N°1 szexshop Budapest belvárosában, minden nap nyitva tart ✓ Nőket, férfiakat és párokat szeretettel [...]

Szexkütyük hatalmas élvezésekhez az online szexshop és Szexbolt választékból

Több mint három évtizede fedezünk fel új örömpontokat, bemutatjuk a felnőttipar legújabb innovációit, és hangulatot [...]