…örömet szeretnénk szerezni orális szex közben.
A nők orális izgatásánál nagyon fontos, hogy biztonságban érezzék magukat, és hogy maximálisan megbízzanak partnerükben. Csak így tudnak feloldódni, és teljesen átadni magukat az élvezetnek.
Az állandó kommunikáció is fontos. A hölgyeknek jelezniük kell a partner felé, hogy hol jó nekik. Ezt akár szóban vagy apró nyögésekkel is megtehetik. A férfiak pedig érzéseiknek adhatnak hangot, ettől a nők könnyebben ellazulnak.
Érdemes megemlíteni a lábak helyzetét, mivel sok nő csak nyújtott lábbal képes elélvezni. Ezért a testhelyzetre mindenképpen figyelmet kell fordítani.
Lényeges az is, hogy orális szex közben nem szabad kapkodni. Lassan és gyengéden kell csinálni. A nők szeretik, ha az izgatás folyamatos, és egyenletes. Az izgatást sosem a csiklón kezdjük, mivel az ilyenkor még nagyon érzékeny. A nemi szerv közvetlen izgatását egyfajta “előjáték” előzze meg. Kezével először lágyan simogassa a nő erogén zónáit (pl.: hát, nyak, mell, comb belső fele). Ha már eléggé ellazult partnere, ereszkedjen le a nemi szervéhez!
Gyönyörködjön benne! A férfiakat a látvány is lázba hozza, így még nagyobb odaadással tudja partnerét izgatni.
Néhány szó a különböző szeméremszőrzetekről.
Vannak, akik szeretik a dús fanszőrzetet és vannak, akik egyáltalán nem kedvelik azt. Tény, hogy manapság a divat egyre inkább a csupasz nemi szervet követeli meg a hölgyektől. Ha partnerünk mégis meghagyja szőrzetét és félünk a szánkba kerülő kóbor szőrszálaktól, akkor az “előjáték” során ujjainkkal fésüljük végig partnerünk szőrzetét, így őt ezzel izgalomba hozzuk és a szőrszálakat is eltávolítjuk.
Tehát, miután partnere ellazult, kezével kezdje el simogatni a szeméremrés környékét, először körkörös, majd hosszanti irányban. Miután beindult a nedvesedés, elkezdhetjük használni ajkunkat és nyelvünket. A nemi szerv környékén is célszerű a fokozatosság elvét követni és a csiklót a legvégére hagyni. Sok nő szereti, ha végbélnyílását nyalogatják. Akár innen is el lehet indulni, aztán fokozatosan az ajkakon keresztül a csiklóig.
A szeméremajkak izgatásánál ügyelj arra, hogy ne húzd szét őket túl erősen, mert ezzel fájdalmat okozhatsz. Inkább nyelveddel izgereld, és idővel magától szétnyílik.
Sok nőt nagy izgalomba hoz, mikor a férfi nyelvével behatol a hüvelybe, és ott a pénisz mozgásához hasonló mozdulatokat végez. Izgatásnál nyelve mellett használja a kezét is, simogassa partnere erogén zónáit! Ujjad használhatod péniszed helyettesítésére: óvatosan csúsztatsd be a hüvelybe (mindenképpen legyen nedves az ujjad). Ujjaid a nyelvvel együtt használva sokkal összetettebb élvezetet nyújthat a hölgynek. Ha partnered már kellően felizgult, elkezdhető a csikló izgatása. A csiklónak nincsenek saját nedvei ezért fontos, hogy mindig nedves legyen. Az orgazmus alatt se hagyd magára a csiklót, viszont legyél még finomabb, hiszen ilyenkor minden fokozottan érzékeny. Az izgatást gyengéden folytatva újabb orgazmust érhetsz el.
Szeretkezés után hagyjon egy kis időt partnerének, mivel a nők orgazmus után még egy ideig izgalomban vannak. Ilyenkor megölelheted, simogathatod, kényeztetheted.
Orális technikák férfiaknak:
Csikló izgatása
A csiklót mindig tartsd nedvesen! Nyelved fel-le, jobbra-balra, illetve körkörös irányban “táncoltatsd”. Nyelved alsó, puhább felével még gyengédebben izgathatod partnered csiklóját.
Perineum izgatása
A perineum vagy gát a hüvely és a végbélnyílás közötti terület. Idegvégződésekben igen gazdag, ezért különösen alkalmas az izgalom fokozására. Simogatsd ezt a területet nyelveddel vagy kezeddel.
Behatolás a hüvelybe
Sok nő különösen izgatónak tartja, ha a férfi nyelvével be-behatol a hüvelybe. Ha nyelveddel a csiklót izgatod, benedvesített ujjad is bedughatod a hüvelybe.
A csikló szopogatása
Vedd ajkaid közé partnered csiklóját és az azt fedő bőrredőket, és óvatosan szopogatsd, szívd azokat. Ezzel eléred, hogy a csikló a saját “fitymájában” mozogjon. Ajkaiddal húzó mozdulatokat, csak az izgalom legfelső szakaszában végezz, miután partnernőd jelzett, hogy már közeledik az orgazmushoz – ekkor már ne “kalandozzon” el nyelveddel, csak az adott területre koncentráljon, a csikló ingerlése pedig legyen monotónabb és határozottabb.
Szalagocska izgatása
A szalagocska egy a csikló felett található bőrkapcsolódási pont. Hajlítsd fel nyelved felső ajkadhoz és végezz jobbra-balra mozgásokat az alsó, puhább részével.
Rezegtetés
Társadnál nagy izgalmat válthat ki, ha csiklójára teszed nyelved és óvatosan elkezded rezegtetni.
69
A Káma Szútra “hollóegyesülés”-nek nevezi, amit legtöbben “hatvankilenc”-nek vagy “franciázás”-nak hívunk. Vagyis amikor a partnerek fordítva fej-láb irányba helyezkednek el. Ez a póz lehetőséget ad arra, hogy egyszerre adják és kapják az ingereket. Van, aki szerint ez nagyon izgató, mások inkább szeretnek egyszerre csak egy dologra koncentrálni (adni vagy kapni).
Tipp: fokozhatod az izgalmakat, ha mindketten egy jégkockát vesztek a szátokba és lehűlt ajkaitokkal és nyelveitekkel izgatjátok egymást.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Szexshop kütyükkel ismerkedik Németh Zsuzsanna amatőr pornóban
A Szexpláza irodában a szexhopban kapható diamond sexshop minősítésű szexkütyük kerülnek elő a fiókból! Németh Zsuzsanna [...]
Szexshop higiénia: szájmaszk, kézfertőtlenítő vagy gumikesztyű az Intim Centerben
Az INTIM CENTER budapesti szexüzletbe belépéskor kézfertőtlenítőt, védőmaszkot és gumikesztyűt talál kis asztalon! A védőmaszk, [...]
Vibrátor és análkúp használata szex közben, ahogy mi csináltuk
Szexeltünk már sok helyen, most a lakására mentünk. Értem jött autóval, mint mindig. TV-t néztünk, [...]
Budapesti szexshop ajánló, Intim Center rendelés és szexbolt
A normál maszturbációs mozgások unalmasak lehetnek. Ha új fényes érzéseket akarsz, amikor kísérletezni akarsz, nem [...]