Dundika otthagyta férjét, most Majka dugja

dundika-majkaval-kavarMajkára cserélte a férjét Szentiványi Hajnalka,  Dundika: Majka Rómába vitte kéjutazásra Dundikát. Az eddig titokban randevúzó szerelmespár a Ferihegyi reptér tranzitjában bukott le, mert kézen fogva turbékoltak, csókolóztak.
Dundika nem sokáig szomorkodott tönkrement házassága miatt. Nyolc év együttélés után, néhány hónapja költözött el párjától, akivel válófélben vannak, s máris Majka oldalán vigasztalódik. A titkolt románcot egy olvasónk leplezte le, aki a minap meglepetten látta a Ferihegyi reptér tranzitjában, hogy a lemezlovassá avanzsált nyuszilány és az ózdi szoknyavadász csókolózva üti el a várakozás unalmas perceit.
– Úgy tűnik, Majka ezúttal Dundikának csapja a szelet. A repülőtéren láttam őket kettesben, kézen fogva, majd a Duty Free kévázóban várakoztak a Rómába induló repülőgépre. Szinte végig turbékoltak, mint a galambok. Vidámak voltak, látszott, hogy roppantul élvezték egymás társaságát, gyakran összebújtak és csókolóztak – számolt be a meglepő románcról a neve elhallgatását kérő olvasónk.
Telefonon utolértük Majkát, aki nem tagadta, hogy az olasz fővárosban tartózkodik, de útitársáról adott személyleírása a legcsekélyebb mértékben sem illik Hornyák Hajnalkára.
– Valóban Rómában vagyok, de egy szemüveges, szőrös férfival. Ha vele csókolózni láttak, akkor csak gratulálni tudok az olvasónak – mondta az Ezek megőrültek című show műsorvezetője. Információink szerint Majkát és a nyuszilányt az elmúlt hetekben többször is látták éjszakánként vásárolni a Váci úti hipermarketben. Az ózdi rapper baráti társaságában jó ideje nyílt titok, hogy összeszűrte a levet Dundikával. Majka és Hornyák két évvel ezelőtt egy videoklip forgatásán már munkakapcsolatba került egymással, de nem tudni, hogy akkor kezdődött-e köztük a vonzalom.
Szentiványi László, Dundika férje a Borstól értesült arról, hogy felesége Rómában vakációzik Majkával.
– Nem az én dolgom, már hónapok óta szétváltunk. Hajni azzal van, akivel akar. Ez az ő élete – mondta lapunknak Szentiványi, akit az a kérdés sem zaklatott fel: elképzelhető-e, hogy a rapper miatt ment tönkre a házasságuk. – Ezt Hajnitól kellene megkérdezni, nincs kizárva. Forrás: Bors
További erotika, szex Dundikával: Lázad a szakma Dundika lemezlovas karrierje ellen – Dundika, Hornyák Hajni fénykorában – Hornyák Hajnalka képek – Dundika Hornyák  Hajnalka – Dundika is nyomul a VB kapcsán – Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen – Dundika pénzért szexelne – Dundika és a kéjlepedő – Dundika vajon elélvezett a lovon? – Dundika és huga a pinák retusálva – Benkő farka megmoccant Dundikára – Dundika pinájáj mikor látjuk újra


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Bíró Anna és Antal Annamária műpénisz és vibrátor szex

A magyar lányok Bíró Anna és Antal Annamária a forgatáson műpénisz és vibrátor szex jelenetben [...]

A pasimnak a potencianövelőtől végre rendes merevedése volt

A pasimnak mostanában durván kőkemény merevedése, tartós erekciója van, és én is felizgulok csak egy [...]

Vibrátorral kéjeleg Nagy Eliza szex bevetés előtt

A szexmunkában MILF beosztású, 30 feletti Nagy Eliza művésznevén Candy Strong egy online szexshopban kapható, [...]

Az orgazmus hiánya a nőknél

Egy nőnek tanulmányoznia kell és meg kell értenie az igazi okokat, amiért nincs orgazmusa. Az [...]