A nemiség legalább annyira emberi tulajdonság, mint az agresszivitás. Éppen ezért ér minden pasinak elsajátítani néhány fojtástechnikát az orgazmus érdekében. Ahogy a gyönyörös nemi ingerület sem mindig okoz erőszakot, úgy a csajok sem mindig azért bunyóznak egymással, hogy a pasiknak erekciója legyen. Ennek ellenére még az újsulis punkok is tudják, hogy a nemiség és az erőszak, a kéj és a gyilok, ha nem is ikertestvérek, de legalábbis egymásból következnek. És most nem arra gondolok, hogy milyen lehet élvezetből kéjgyilkolni, vagy hogy mekkora perverz az az illető, aki bírja a femdom típusú pornót, és nem is arra, hogy ezért következik egymásból a kéj és a gyilok, mert akárkivel előfordulhat, hogy az izgalom dühöt vált ki belőle, tehát a nemi is, hanem arra, hogy verekedés és szex közben harapni, fojtani, szúrni, karmolni, csípni emberi tulajdonság.
Azt is mindenki tudja, hogy a világ állatai az emberekhez hasonlóan gyakran jönnek nemi indulatba, főleg párzási időszakban, néha egymásnak is esnek és durvulnak a szexért, viszont a civilizáltságunknak hála, nekünk fegyvereink is vannak. És most még az sem lényeges, hogy hányszor háborúztak valami nőügy miatt a világtörténelemben. A közvélemény persze elítél mindennemű erőszakot úgy általában, de ennek ellenére, és demokráciánknak hála, manapság minden nagykorú legálisan bérelhet például olajos birkózóshow-t. Az erotikus és sportkörökben elhangzó catfight angol kifejezés nem azt jelenti, hogy egy illető egy macskával küzd, hanem azt, hogy nő a nővel erőszakoskodik legálisan.
Csajbunyó. Az antik hagyományoknak és a pasik uralta szórakoztatóiparnak köszönhetően a csajbunyó világszerte népszerű tartalom a különféle szájtokon és tévécsatornákon. Mindenki legnagyobb megelégedésére a 2004-es athéni olimpián megszületett az első aranyérem női birkózásban. Az ukrán birkózónő bele se izzadt a győzelembe, és simán lekopírozta a növényisulis örömködést, de nem ismerek olyan pasit, aki erektálna a teljesítményétől. Persze klassz, hogy az egyenjogainknak hála a csajok sportszerűen bunyózhatnak a világversenyeken, de az is fain, hogy dübörög a nő a nő ellen küzd típusú erotikustartalom-szolgáltatási iparág is, és nem törvénytelen a pénzünket például a nyilvános olajosszex-bizniszbe. Mindenki tudja, hogy hiába keres hivatásos küzdősportolónők teljesítményéről készült felvételeket az erotikus és/vagy pornográf tartalmat kínáló médiumokban. Ennek ellenére az erotikuscsajbunyó-piac egyik legnépszerűbb terméke az olajos birkózás. Főleg az álleszbis változatok népszerűek az erőszakos érzékiségre gerjedő férfifelhasználók körében az ilyen-olyan szájtokon. Egyébként az olajos birkózásnak legalább annyi köze van a szexhez, mint Földünk ásványianyag-tartalmának a háborúkhoz, de mindenki tudja, hogy a nemiség legalább annyira emberi tulajdonság, mint az agresszivitás. Ennek ellenére bármelyik pasi kerülhet olyan helyzetbe, hogy például olajos szex közben a csaj arra kéri, hogy harapja meg a mellbimbóját, vagy hogy fojtogassa egy kicsikét az orgazmusért. Ha nem akad a közelben nejlonzacskó vagy fólia, akkor nem árt, ha kézben van egy egyszerű Shime-waza, azaz ér minden pasinak elsajátítani néhány hatékony fojtástechnikát az ügy érdekében.
Akik nem tudják elképzelni, hogy miféle összefüggésben is lehet egymással a szex és az erőszak, hogy mennyiben is következik egymásból a két dolog, azoknak ér megnézni ezt a filmet. A durva szex iránt érdeklődő, a nemiség és az erőszak összefüggéseit megismerni vágyó illetőknek pedig szinte kötelező. Kivált az a jelenet, amiben megtekinthető a durva szex egyik iskolapéldája. A szexjelenet egy lépcsőn játszódik. Miután a nő kisírja magát a férfi vállán, hirtelen felindulásból otthagyja, kilép a nappaliból, és elindul a lépcsőn felfelé. A pasi meg utána, és a lépcső aljánál utoléri a csajt. A férfi megfogja a nő alkarját, a nő erre arcul csapja. A pasi torkánál fogva a falhoz nyomja a csajt. A nő kiszabadítja magát, elküldi a búsba a férfit, és elindul fölfelé a lépcsőn. A pasi a bokájánál fogva földre viszi a csajt, erre a nő még egyszer pofon üti. Majd orgazmusmentes snellezésbe csapnak. – írja a Borsa
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Feleség vagyok és szexboltban vásároltam
Miért ne lehetne félénk, ha elmegy egy szexboltba, és mi az első három játék, amelyet [...]
A potencia fokozásához így növelhető a vágy és az erekció
Korral is jár a nemi vágy és tesztoszteronszint csökkenése. A libidó, a tesztoszteron többségében fiatal [...]
Vajon ki milyen szexkellékért jön be az INTIM CENTER szexshopba?
Az első alkalom egy felnőtt boltban nagyon ijesztőnek tűnik egyesek számára. Valójában nagyon érdekes. És [...]
A LEGJOBB SZEXSHOP érdekel?
Ha erotikus terméket keresel, akkor felmerül a kérdés, hogy hol szerezd be. Szexboltokból is elég [...]