Egy nagyvárosi szexshopban, szexuális segédeszközöket árusító boltban dolgozom. Élvezem a munkámat, hiszen szeretem a szexet és nem tabu számomra erről beszélni. Érdekelnek a különleges segédeszközök, és a szexi fehérneműk. Ha van éppen partnerem, mindig veszek valami izgalmasat, hogy felforrósítsam a levegőt. Jelenleg éppen csak én és a vibrátorom vagyunk. Egyik nap különös dolog történt velem. Eddig még sohasem fordult velem elő, hogy megkívánjak egy vásárlót, de most, Jani szinte megbabonázott. Egy átlagos napon belépett az üzletbe egy jóképű, elegáns férfi, Jani. Megkért, hogy segítsek neki valami jó filmet választani, ami nagyon izgató. Mivel nagyon felizgatott már maga a megjelenése is, kacéran csak annyit mondtam neki, hogy “Nem vagyok én elég izgató neked?” A meglepettségtől alig jutott szóhoz.
Kihámozta ruhámból feszes melleimet és csókolgatni, harapdálni kezdte. Szenvedélyessége feltüzelt engem is. Letérdeltem el, a számmal kikapcsoltam az övét, és kivettem nadrágjából kemény farkát. Szopni kezdtem a farkát, miközben ő a hajamba túrt, gyengéden belemarkolt,és ritmikusan mozgatni kezdte a fejemet. Szinte tövig bekaptam. Harapdáltam, nyaldostam. Jani egyre jobban élvezte. Mikor már úgy érezte nem bírja tovább, kivette a számból falloszát, és a földre fektetett. Elém feküdt, és nyalogatni kezdte a puncimat, miközben belémdugta ujját, és mozgatni kezdte bennem. A forróság elöntötte a testemet. Minden porcikám remegett.
Imádok a faszon lovagolni…
Csiklóm egyre keményebb lett, puncim egyre jobban lüktetett. Már nem bírtam tovább, magamra húztam, megfogtam még mindig kemény farkát és a puncimba dugtam. Ritmikus mozgásba kezdtünk, Szeretkezésünk gyengéd, és érzelmes volt eleinte, majd mikor már mindketten egyre türelmetlenebbek lettünk, és a gyönyört akartuk, Jani begyorsított. Egyre gyorsabban és vadabbul kezdett el mozogni bennem, mígnem szinte egyszerre feszültek meg izmaink a gyönyörtől. Mindketten egy csodás orgazmust éltünk át, de azért még választottunk neki egy nagyon izgató filmet.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Péniszpumpa férfiaknak, vákuumpumpa pénisznövelésre és maszturbálásra
Mi az a péniszpumpa? A péniszpumpa egy olyan eszköz, amelyet a pénisz növelésére használnak. A [...]
Tuti jó potencianövelők! Rendelés vagy vásárlás az INTIM CENTER szexshopból
A szexet a férfiak és a nők is az élet egyik nagyon fontos dolgának tekintik, [...]
Szex shop eszközökkel kéjelegve dugja mag Horváth Andrea
A Szexpláza online sex vibrátor shop választékából Horváth Andrea ezeket próbálgatja: vibrátor, dildó, gésagolyó, korbács. [...]
Top potencianövelők természetes anyagokból afrodiziákum hatással
A rohanó élet és a sok stressz miatt egyre több férfi szembesül a csökkenő libidó [...]