Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski

polanski_tinilannyalA rendezőnek újabb áldozata került elő: nemi erőszakkal vádolja egy régi nőismerőse. Edith Vogelhut azt állítja,  Roman Polanski neves rendező ugyanott erőszakolta meg, ahol 1977-ben az akkor 13 éves Samantha Geimert, csak ő akkor már legalább kiskorú nem volt. Ha igaz, amit az egykori modell állít, Polanski ecstasyt adott neki, megbilincselte, majd análisan közösült vele – mindezt a nő akarata ellenére.
Az egykori modell, Edith Michelle Vogelhut – más néven Shelli Paul – azzal vádolja az épp a napokban szabadlábra helyezett Roman Polanski filmrendezőt, hogy 1974-ben megerőszakolta őt. Az akkor 21 éves nő most májusban – 36 évvel a történtek után – jelentette a Los Angeles-i rendőrségen az esetet: vallomása szerint a rendező ugyanott, Jack Nicholson hollywoodi házában támadt rá, ahol a hírhedtté vált Samantha Geimer eset is történt, kábítószert tömött bele, majd többször análisan megerőszakolta, mielőtt elengedte volna. Edith Vogelhut története nagyon hasonlít Samantha Geimerére: az akkor 13 éves Geimert Polanski 1977-ben modellfotózás meséjével csábította Nicholson villájába, ahol leitatta és begyógyszerezte az aktus előtt.
Edit Vogelhut a Radar Online-nak videóinterjúban vallott az általa elszenvedett sérelmekről. Mint elmondja, Polanskival egy novemberi éjszakán futottak össze egy puccos hollywoodi vacsorán, melyet a Keresztapa producere, Robert Evans adott. Miután végigbulizták az estét, az akkor 21 éves Vogelhut felment a rendezővel Nicholson lakására. „Tudtam, hogy szex lesz a vége, de nem számítottam semmi szokatlanra…nem gondoltam, hogy meg fog kínozni” – mondta a nő.
Miután Nicholsonnál ittak még egy kis brandyt, a nő ecstasyt (MDMA-t) kapott a rendezőtől, aki azt mondta neki: „Ez igazán jó cucc. Jól fogod magad érezni tőle, el fog lazítani. Be fog indítani”. Ezután vettek más irányt az események: „Azt mondta nekem: fordulj a hasadra. Aztán pillanatok alatt megbilincselt. Megragadta a hajam, felrántotta a fejem, amil-nitritet tolt az orrom alá [ez beszippantva stimulálja a nemi vágyat ] és análisan megerőszakolt. Fájt. Ez erőszak volt. Többször, erőszakosan közösült velem análisan” – állítja Vogelhut.
A kérdésre, hogy miért közel 40 év múlva jutott eszébe jelenteni a történteket, így indokol: „Több oka van, hogy mostanáig hallgattam. Megaláztak és nem tudtam senkinek elmesélni, azok, akikkel együtt buliztam aznap este Hollywoodban, nem hittek volna nekem” – tette hozzá a nő, aki Charlotte Lewis angol színésznő esetét látva döntött úgy, ő is kiáll a nyilvánosság elé. Lewis 2010 májusában állt elő azzal, hogy őt a rendező 16 éves korában erőszakolta meg Párizsban.
Vogelhut másik oka lehet persze az is, hogy nagyon kapóra jön neki egy kis nyilvánosság, mivel most készül kiadni önéletrajzi könyvét, melyben a modellkedés és magazinszerkesztés viszontagságai mellett egy teljes fejezetet szán Polanskival való viszonyára.
A rendőrség egyelőre nem kommentálta Vogelhut esetét, de a nő ügyvédje, Michael Griffith elmondta a Radar Online-nak, hogy a kaliforniai törvények értelmében nem indíthatnak pert Polanski ellen, mert a bűntény elévült. Továbbra is kapcsolatban maradnak azonban a helyi hatóságokkal, akik folytatják a nyomozást az ügyben.
Polanskinak anno Geimerrel való erőszakoskodása miatt kellett elhagynia Amerikát: 1977-ben nemi erőszakkal és drogokkal való visszaéléssel vádolták a rendezőt, aki ekkor menekült szülőföldjére, Franciaországba. 2009-től Svájcban volt házi őrizetben és végül ez az ország „mentette meg”: nem adták ki az Egyesült Államoknak a 77 éves Oscar-díjas rendezőt és visszavonták az ellene hozott “szabadság-korlátozási előírásokat”. Ennek értelmében Polanski elhagyhatja svájci házát, és az országból is távozhat, a döntés ellen Amerika pedig nem fellebbezhet.
További Polanski bejegyzések: Roman Polanski Legalább egy numera összejött – Sharon Tate volt Polanski felesége akit brutálisan meggyilkoltak – Polanski szerepért kúrta seggbe a 16 éves Charlotte Lewist


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Fétis szexet kedvelő barátnő

A fetisiszta lányt szeretnél? Ha Te nekiállsz a neten fétis szexet kedvelő lányt keresni és mondjuk [...]

Egy jó maszturbálásra a műpunci a legjobb

A szexshop áruházak egyik legérdekesebb és ugyanakkor érdekes része, mivel ezek a termékek teljes méretben [...]

Ezerféle szexjáték kategóriákba rendezve található az online szexshopokban

A szexuális játékok olyan tárgyak, amelyeket szexuális élvezet előállítására terveztek. Az Ukrajnában megvásárolható legnépszerűbb intim [...]

Korai magömlésre tanácsok és Long Love magömlés késleltető szer

A korai magömlés szexuális diszfunkció, amelyet az jellemez, hogy a férfi nem képes ellenőrizni az [...]