Az elmúlt húsz évre reflektálnak a Modemben: A Modem július 30. és október 25. között megtekinthető Kis magyar pornográfia című kiállításán szereplő alkotások a rendszerváltás óta eltelt időszak egy-egy meghatározó, rendszerspecifikus jelenségére reflektálnak.
Huszonöt évvel ezelőtt megjelent egy irodalmi alkotás, amely rendkívül árnyalt és élvezetes leírást adott a kádárizmus évtizedeiről. Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című műve sokak számára revelatív módon jelenítette meg a “létező szocializmus” abszurdnak ható mechanizmusait, keserveit és örömeit. A rendszerről szólt, amelynek javíthatóságáról akkor már évtizedek óta gondolkodott a magyar értelmiség egy része. A rendszerről, amelyet baráti körben mindenki szidalmazott, de amelynek végéről akkortájt kevesen mertek álmodozni. A könyv megjelenését követő öt év múlva végül a rendszer megbukott.
Új rendszer jött létre. Pontosabban: az elmúlt húsz évet az új rendszer kialakulásának és megszilárdulásának időszakaként élte meg a magyar társadalom. Ez alapvetően más, mint a régi – ám mechanizmusai néha ugyanúgy abszurdnak hatnak, mint az előző esetében. Az egykori várakozások nem igazolódtak. Az új rendszer nem lett igazságosabb, az emberek nem lettek boldogabbak. De immár maguk dönthetnek, magunk dönthetünk a sorsunkról, mindennapjaink kereteit pedig a jog, s nem a politikai önkény jelöli ki. S az is szabadságunkban áll, hogy mindezt másképp gondoljuk. Az elmúlt húsz év, az új magyar demokrácia megteremtésének időszaka kusza és botrányosan durva volt. Mi történt ebben az országban? Mi történt ebben a rendszerben? Sokan sokféle választ adnak erre.
Kiállító művészek: Baglyas Erika, Bukta Imre, Csontó Lajos, Csurka Eszter, Eperjesi Ágnes, Esterházy Marcell, feLugossy László, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Keserue Zsolt, Kicsiny Balázs, Kis Varsó, Koronczi Endre, Köves Éva, Lakner Antal, Lovas Ilona, Nagy Kriszta, Nemes Csaba, Németh Hajnal, Szabó Dezső, Szirtes János, Szűcs Attila, Wahorn András – írja a Kultúra.hu
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
BDSM szex az fájdalmat adni vagy kapni az INTIM CENTER kellékeivel
A BDSM és a fétis kiegészítőkkel rendelkező részben sok vásárló némi aggodalommal néz ki, vagy [...]
Szexshop Budapest belvárosában, INTIM CENTER szexbolt és online webáruház
A legtöbben nem merik megélni szexualitásukat. Elnyomják vágyaikat, ami hatalmas nagy hiba. Egy pajkos kis [...]
Ezek a legjobb potencianövelők férfiaknak, rendelés és bolt
Ha növelni szeretné a szexuális hatékonyságot, és álmait szeretné adni partnerének, akkor a megfelelő helyre [...]
Ki jár gyakrabban szexboltba srácok vagy lányok?
Az egzotikus termékek iránti kereslet nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg, növekszik. Egyre többen válnak merésszé [...]