“A nyelvével most az én csiklómat kényeztette, az ujjai helyett elővette a fiókból a vibrátorát, és puncimhoz illesztve, belém nyomta….” Pár hete vagyunk egy pár Nórival, azóta az életünk csak a szexből és az élvezésből áll. Nóri a fiúkat is szereti, de mégis velem éli át a legnagyobb élvezetet, amit csak a szexel elérhet, és erre büszke vagyok. A legutóbb is hatalmas orgiát csaptunk, csak mi ketten csajok. Egy esti fürdés után, miután kijött a zuhany alól, pólója szinte rátapadt formás melleire, aminek a látványától rögtön elöntött a vágy, puncim hevesen lüktetni kezdett, és a forróság ölembe áramlott. Tudtam, hogy élvezni akarok, csak tőle, az édes kis szájától, ügyes nyelvétől, így hozzá léptem, átöleltem keskeny derekát, és szájon csókoltam. Nyelvem rögtön bejutott meleg szájába, ahol már várt rám pici nyelvecskéje. Szánk egymáshoz tapadt, csókoltuk egymást, ahogy csak értük, miközben lassan megszabadultunk a ruháinktól. Finom illatú nedves bőre vonzott engem, így az ágyra fektettem, és melleire borultam, és kezembe véve formás kebleit, mellbimbóit számba véve finoman harapgáltam a rózsaszín dudorokat.


Nyald a puncimat, simogasd a mellemet!


Nyald a puncimat, simogasd a mellemet!
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Miért néznek a férjek pornót?
Szexfüggőség, vagy ahogy a tudósok nevezik, a pornófília semmiképpen sem a XXI. század betegsége. A [...]
Vibrátor kisokos, jól válassz és így használd
A legjobb erotikus termékek online áruháza lehetőséget ad arra, hogy online vásároljon bármilyen szexuális játékkal, [...]
Szexshop kellékek, érdemes benézni egy szexshopba, mindig van újdonság
Szexshop intim üzlet, szexbolt egy online áruház is, amely felnőtt termékek széles választékát kínálja, az [...]
Művagina élvezkedő női hanggal, valósághű műpunci rendelhető vagy megvehető
Realiszitus punci vibrátorral és ki és bekapcsolható nyögdécselő, kéjelgő női hanggal. Szuper vagina maszturbátor valósághű [...]