Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző, Valami Amerika 2002

A Valami Ameriká-ból származik Liptai Claudia lent látható megdugása. A szerencsés férfialany ezúttal Szabó Győző, akinek a filmbéli lelketlenségét csak még jobban kihangsúlyozza, hogy ezt a bombázót is kizárólag érdekből cipeli ágyba. Amúgy a jelenet sajnos nem egy nagy kunszt, Liptai Claudia playmate mostanság már mindent megmutatott, sőt adásban is fogdosták a mellét, de a filmben művésznőből szemérmetlenül keveset mutatnak, pedig jót tett volna a film hangulatának, ha kivillant volna egy vagy két azóta már tudjuk milyen,  szeplős cici. A Valami Ameriká-ból meg kell még említenünk Oroszlán Szonja és Varga Zsuzsa éneklős, vetkőzős, egymást simogatós klipszerű jelenetét is, de az idomok sajnos itt is takarásban maradtak. Szintén említést érdemel még Szabó Győző félbeszakított irodai hódítása is (nézd meg!), ám ez annyira életszerűtlenül próbál vicces lenni, hogy akár Tahi Tóth László is előadhatta volna Nyertes Zsuzsával.

Tartalom: A történet valahol Ausztriában kezdődik, a hegyeshalmi határátkelő felé vezető úton, de ez talán kevésbé lényeges, mint az érkező személye. Ő az “amerikai”, aki egy jobbkormányos luxusautóban szivarozva, Alex Brubeck néven érkezik Magyarországra, szülőföldjére, amit még fiatalon hagyott el. Neki ez az utazás a rég várt hazatérést, egy magyar reklámfilm-rendezőnek, Tamásnak pedig a “nagy lehetőséget” és a talán még nagyobb kalamajkát jelenti. Tamás bátyját, Ákost – a menő építési vállalkozót – és öccsét, Andrást – a világban helyét keres művészlelket – hívja segítségül. Az a tervük, hogy elszórakoztatják az európai ügyeit intéző amerikai producert, hogy megnyerjék Tamás filmjéhez, mint tőkéstársat. Alex, amíg lehet, titkolja származását és azt ígéri, beszáll a produkcióba a filmhez szükséges pénz felével. Az összeg másik felét – ami ez esetben hatvan millió forint – viszont a testvéreknek kéne előteremteni. Mégpedig hat nap alatt. Megszerezhetik a pénzt, de vajon mi lesz az ára? A pénzügyi dolgok gyakran érzelmi problémákkal járnak együtt, a férfiak meg többnyire nőkkel, de még milyenekkel. Tamásnak ott van Eszter, Ákosnak pedig Timi, a nőiesség két markáns képviselője, akiket még véletlenül sem lehet összetéveszteni. Terka néniről, a bejárónőről nem is beszélve, akit mint anyjukat tisztelik a fiúk. Természetesen ebben a történetben is ők, a nők állnak mindennek a hátterében és mint általában, a megoldást is bennük kell keresni a felmerülő problémákra. Abból pedig akad bőven, pláne ha vígjátékról van szó.
[Videók]


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Szexi ajándék szeretett partnerednek intim shopból

Szexajándékok férfiaknak és nőknek! Az erotikus játékok ajándéktárgyak formájában is vannak, amelyek tökéletesek ajándéknak egy [...]

A szexi ruci durván izgatja a férfiakat, sok van az intim szexshopban

A történelem fejlődésével a divat is fejlődött. Annak ellenére, hogy a leghíresebb divattervezők – férfiak, [...]

Glory Cafe szexklub

A hely jellegéhez igazodva szinte minden lehetséges. Főleg attól függ, mit szeretnétek. Leginkább ismerkedésre és [...]

Ezek a potencianövelők természetes anyagokkal jó segítség a szexben

A potencianövelő tabletták és potencianövelő kapszulák és krémek hatóanyagai kifejezetten a merevedésre hatnak, így önbizalmat [...]