Felébresztettem mert szexet akarok

Az ágyon heverésztünk. Pár perce még aludt, de nem tudtam kivárni, hogy felébredjen, úgyhogy megcsiklandoztam a száját. Ásítozva beszélgettünk és a mellem simogatta közben. Úgy döntöttem, kezdeményezek, és félrehúztam a melltartóm a pulóverrel együtt a bal mellemről. Tetszett neki, hogy a mellbimbón összeráncosodott és keményen ágaskodott a meleget adó tenyere felé. Azt mondta, nem szabad bedőlni egy mellbimbónak. Odanyúltam, hogy az ujjait összeszorítsam rajta. Szeretem, ha a mellbimbómba csípnek, vagy húzkodják -ilyenkor mindig gyönyörködöm a finom, komótos ringásában, mintha az anyaföldet mozdítaná az a kéz. Tovább beszélgettünk, de semleges dolgokról. Nem kértem, hogy szorítsa erősebben, vagy húzza jobban, de a kezemmel mutattam az irányt. És be kellett húnynom a szemem, mert már magába akart szívni a lustán ébredező vágyunk. Láttam, hogy a csípőjét ütemesen a takaróba fúrja. Játszani támadt kedvem. Mivel egymással szemben feküdtünk, de a fejünkkel átellenben, úgy döntöttem, hogy a szó szerinti játékkal csábítok tovább. Megszabadultam a ruháimtól, és a kezem a pinámra csúszott. Simogatni kezdtem, széthúztam az ajkait, mutogattam neki, mindezt karnyújtásnyira az arcától. A térdem környékét nyalogatta és pislogás nélkül figyelte a kezem mozdulatait. Közelebb toltam magam, ő is közelebb nyomakodott. Elérte volna a pinám, de leragadt a combom belső részén. Tovább nyaldosta a bőröm. Most akkor ki játszik kivel? Elvesztettem az öntudatom, hirtelen a szájába akartam dörgölni a vággyal átitatott pinám, de most ő nem fogadott. Egészen föléhajolt a szájával, és éreztem a forró leheletét a csiklómon. Nem tudtam kivárni, ő sem. Belenyalt és belefalt. Káprázatos volt. És arra gondoltam, akkor és ott, hogy én is puncit akarok nyalni. Mert ez a világ legizgalmasabb dolga. Ő akarta ennyire, vagy én vártam túlságosan? Mintha magamévá tettem volna a vágyát, és már helyette, vagy vele együtt, vagy az ízlelőbimbói által akartam belekóstolni végre abban a csodába, ami bennem lüktet.


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Ringasd el magad

Ha hiszed, ha nem, a gyerekek már egészen kiskorban el kezdik felfedezni a testüket. Simogatják, [...]

Potencianövelő vásárlás az INTIM CENTER szexshopban, rendelés webshopból

A potenciával kapcsolatos problémák minden embert aggasztanak, különösen reproduktív korban. A probléma azonban annyira kényes, [...]

A nagy dildót szereti Mazurek Melinda, szenvedélye a méretes műfasz

Mazurek Melinda nagy dildós leszbi maszturbálós jelenetét egy másik magyar lánnyal csinálta.  producer a SZEXPLÁZA SZEXSHOP [...]

Ez a szexbolt évtizedek óta segít helyrehozni a párkapcsolatokat

A kapcsolat felfrissítéséhez menjetek el egy szexboltba, mondja a pszichológus. A szerelem nem örök, egy [...]