A Homoszexuálisok és Leszbikusok Lejáratás Elleni Szövetsége szerint a homoszexuális és biszexuális szereplők száma a tévéműsorokban az utóbbi időszakban nagy százalékban emelkedett, ami azt jelenti, hogy a társadalom egyre inkább elfogadja és tudomásul veszi a szexuális másságot.
A 15 éves “Hol tartunk a tévében” című jelentésből az derül ki, hogy a főműsoridőben 2010-2011-ben rendszeresen megjelenő műsorokban megjelenő színészek 3,9 százaléka játszik homoszexuális, leszbikus vagy biszexuális szerepet. A 2009-2010-es évadban ez az arány csak 3 százalék volt. A homoszexuális és leszbikus karakterek közül ebben az évadban csak hat nem fehér.
Az ABC, a CBS, a Fox, az NBC és a CW által rendelkezésre bocsátott információk alapján a szervezet 84 bemutatott sorozatot vizsgált ebben az évadban. Bár a drámasorozatokban a rendszeres vagy visszatérő karakterek száma nem változott tavaly óta, a vígjátékokban jelentősen emelkedett.
A csatornák közül az ABC áll az első helyen a képviseletben, itt a rendszeres karakterek 7,2 százaléka, vagyis az összes 152-ből 11 szereplő homoszexuális. Ezt követi a Fox 5 százalékkal. A legtöbb homoszexuális és biszexuális karaktert, vagyis 10 rendszeres és visszatérő szereplőt az HBO vonultatja fel. A True Blood – Inni és élni hagyni sorozatban hat ilyen karakter jut szerephez.
“A homoszexuális karakterek számának emelkedése azt tükrözi, hogy egyre inkább megértik és tudomásul veszik a szexuális másságot, mint jelenséget, és egyre több filmkészítő és csatorna fogadja el az iparág új szabványaként” – véli Jarrett Barrios a szervezet elnöke.
További bejegyzések: Melegpornózott Szabó Zsófi választottja – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Potencianövelőért nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, az INTIM CENTER szexshopban van!
A legjobb potencianövelők az INTIM CENTER szexshopból! Nem kell gyógyszertárba, Rossmannba vagy DM-be menni, itt [...]
Puha pöccsel még ne legénykedj, csak ha már tartósan kemény vagy
A pasik szexuális működése potenciazavar miatt sokszor visszaesik, zavarok lépnek fel. A tesztoszteronszint csökkenése miatt [...]
A vibrátor használata szex közben vagy masztizáskor
A vibrátor használata szexben vagy masztizás közben. Gyakori kérdés a legjobb budapesti szexshopban, hogy hogyan [...]
Sexshop Budapest, Károly krt-i üzlet és online webáruház ajánlója
Sexshop Budapesti üzlet Intim Center Astoria és online webáruház ajánlója. Régen az volt a közfelfogás, hogy akiknek [...]