Nyomozást rendel el az ügyészség ismeretlen tettes ellen a Pécsi Egyházmegyét érintő, kedden nyilvánosságra került feljelentéssel összefüggésben. „Az ügyészség szerint szükséges a feljelentésben foglaltak tisztázása” – indokolta a döntést Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője az MTI-nek szerdán. Az Index.hu. kedden azt írta, hogy bűncselekményekkel, köztük pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel gyanúsította meg egy ismeretlen Mayer Mihály pécsi püspököt, valamint az egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ügyvezetőjét, Wolf Gyulát.
Petréteiné Malomsoki Csilla elmondta: az ismeretlen személytől származó feljelentés kedden érkezett a főügyészségre, és a pécsi püspökséget, illetve egyházmegyét érintő pénzügyi, gazdasági, s egyéb visszaélésekkel kapcsolatos. Ezek felvethetik a csalás, a hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúját. „Szexuális indíttatású magatartásokról is szó van a feljelentésben… A teljes cikk itt olvasható.
További papi botrányok: Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
Ringasd el magad
Ha hiszed, ha nem, a gyerekek már egészen kiskorban el kezdik felfedezni a testüket. Simogatják, [...]
Szexuális termékek ajánlója a legjobb szexhoptól, az INTIM CENTER minden nap nyitva!
A N°1 szexshop Budapest belvárosában, minden nap nyitva tart ✓ Nőket, férfiakat és párokat szeretettel [...]
Szexjátékok vásárolni Budapesten az Intim Centerben a legjobb
Érdemes felkeresni egy intim áruházat a fővárosban? Mit adhatnak az intimitáshoz szükséges játékok a partnereknek [...]
Mi az ami kilóg a webkamerás és OnlyFans lányok vaginájából? Lovense Lush!
A vibrátorok közül egy szuper vibri, amely törli a határokat és a távolságokat! A távolsági [...]