Február vége óta 200 fölé emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma, akik jelentkeztek a holland katolikus egyház által megadott telefonszámon. Az egyháznak meg kellett emelnie az alkalmazottak létszámát a folyamatosan érkező bejelentések kezelésére.
Jan Waaijer a holland katolikus egyház szóvivője arról beszélt, hogy megrendítette őt a panaszok, bejelentések áradata. A telefonvonalat azt követően bocsátották az egyház szexuális áldozatainak a rendelkezésére, hogy kipattant a szexuális molesztálási botrány a ‘s-Heerenberg fiúiskolában, ahol a 60-as, 70-es években a szerzetesek tömegesen szexuálisan kihasználták a fiúkat.
A szóvivő szerint a katolikus egyház mára már olyan érett, hogy képes önkritikát gyakorolni és megbirkózni a problémáival. A holland sajtó szerint, egy meg nem nevezett nagy biztosító társaság egymillió eurót különített el a katolikus egyház szexuális áldozatainak kártérítésére Hollandiában.
További egyházi szex: Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A vad, elsöprő szex sok nő vágya, ha nem vagy képes rá használj potencianövelőt
Vad szex! Sokan el sem tudják képzelni, hogy mit jelent a vad szex. Ilyenkor előjön [...]
A férfi potencia karbantartása fontos, hogy sose legyen gond a behatolás
A férfi libidó rejtély. Az emberi libidó rejtély a test számára. Valaki a szexuális vágyat [...]
Szexbolt és online szexshop áruk férfiaknak, nőknek és pároknak
Hisszük, hogy a szex többről szól, mint a jó érzés. Ez a választásról szól. Ezért [...]
Az Intim Center a legjobb budapesti szexbolt és online szexshop
Ha intim shopot keresel, akkor a legjobbat megtaláltad. Az Intim Center szex shop a legjobb [...]