A vatikáni szabályok nem védenek a pedofil papoktól, gyerekek ezreit rontották meg, mert még mindig nem veszi elég komolyan a világ felháborodását a Vatikán a molesztált gyermekek ügyében. A Szentszék statisztikája szerint 2004 óta 848 papot zártak ki a szolgálatból, 2 ezer 572 vádlottra enyhébb büntetést szabtak ki. A hét elején Silvano Tomasi érsek, a Vatikán ENSZ nagykövete adott ki adatokat az ENSZ kínzás elleni bizottságának meghallgatásán, amelyek csak tovább borzolták a kedélyeket. Eközben az ügyek kivizsgálására létrehozott szentszéki bizottság megállapításai is hiányosságokat tártak fel, de azt is elismerték, hogy a változásban csak reménykedni lehet. A papok kislányokkal és kisfiúkkal szexelnek és linkgyűjtemény itt.
Több ezer pedofil papot büntetettek meg Vatikánban. Több mint 3500 papot büntetett meg a Vatikán tíz év alatt pedofilcselekmények miatt – derült ki egy ENSZ-jelentésből. Az eddig szigorúan őrzött dokumentumban az is olvasható, hogy közülük 848-at papi reverendájától is megfosztottak, mert gyerekeket erőszakoltak meg. De volt olyan pap is, akit éppenséggel csupán másik beosztásba helyeztek, ahol gyermekekkel soha nem érintkezhet, de olyanra is volt példa, hogy életük végéig vezekelniük kell. A döbbenetes számadatok pedig nem is teljesek, mert ezek csak azok az esetek, amiket egyáltalán jelentettek, és amit bizonyíthatónak tartottak. A jelentést a Vatikán ENSZ nagykövetétől, Silvano Tomasi (képünkön) érsektől kérte el az ENSZ emberkínzásokért felelős emberjogi bizottsága.
– Az elmúlt tíz évben sokat javult a Vatikán szemlélete a pedofíliával kapcsolatban, amely nem csak a Vatikánban terjedt el – fogalmazott diplomatikusan a sajtóban az érsek.
Cikkek a témában: Gyerekekkel szexelő papok után nyomoznak – Az egyház és a gyerekzaklató pedofil papok viszonya – Elfogatóparancs a pedofilbotrányos papság pápája, XVI Benedek ellen szex miatt – Szexpartizó papok miatt mondhatott le a pápa – A pápa bűnrészes a pedofil papok ügyében – Homoszexuális orgiák a Vatikánban is többször – Sex, hazugság, reverenda: főpapok fedezték a püspök titkait – Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt.
Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!
Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]
Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.
Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!
Ezeket láttad már?
A Boom Boom potencianövelő táplálékkiegészítő az egyik legjobb a piacon
A Boom Boom potencianövelő már 7 éve az egyik legjobb a piacon. A Boom Boom [...]
Budapesti szexshop ajánló, Intim Center rendelés és szexbolt
A normál maszturbációs mozgások unalmasak lehetnek. Ha új fényes érzéseket akarsz, amikor kísérletezni akarsz, nem [...]
Nemi kielégülést biztosítunk nőknek, férfiaknak, pároknak INTIM CENTER
Az INTIM CENTER nemi kielégülést biztosít a világ legjobb gyáróitól beszerzett szex segédeszközeivel nőknek, férfiaknak, [...]
Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai is találhatók
A nemi szervek zavara számos összetett ok következménye, amelyek a szervezet működésének zavaraihoz vezetnek. A [...]