Szex, hazugság, reverenda: Egyházi sötét perverz titkok

A Szentszék budapesti nagykövetét a vatikáni államtitkárság értesítette arról, hogy több magyar egyházi személy homoszexuális visszaéléseiről szóló bejelentés érkezett, Juliusz Janusz azonban nem kezdett belső vizsgálatba, hanem inkább eltussolta az ügyet – írja az Index.
A nunciusról egy, a januárban lemondott pécsi püspök által kezdett perben derült ki, hogy a diplomáciai úton továbbított dokumentumok alapján bizalmasan értesítette az érintetteket az ellenük szóló bejelentés tartalmáról. A Vatikánban nem magyarázták, hogy a pápa Mayer Mihály lemondatása után két héttel miért helyezte Koszovóba magyarországi megbízottját. A hazai egyházi körök már a februári bejelentéskor összefüggésbe hozták a pécsi egyházmegyében kirobbant botránnyal, amely a gazdasági és szexuális visszaélésekről szóló vádak nyilvánosságra kerülése után Mayer Mihály pécsi püspök lemondását eredményezte. Akkor azonban még nem volt világos, hogy a nuncius milyen szerepet játszhatott az ügyben.
Időközben azonban több olyan, Juliusz Janusz által szignált bizalmas levél is nyilvánosságra került, amelyek azt bizonyítják, hogy a nuncius évekkel az októberben Mayer ellen tett rendőrségi feljelentések előtt tudomást szerzett számos, súlyos visszaéléssel kapcsolatos vádról, de hallgatott, sőt meggátolta az egyházon belüli vizsgálat lefolytatását.
Az Index úgy tudja: egy magánszemély 2009 februárjában négyoldalas bejelentést küldött Tarcisio Bertone kardinálisnak, a Vatikán államtitkárának a magyar katolikus egyház több prominensét, köztük Mayer Mihályt érintő homoszexuális vádakról.
A feladó azután postázta a katolikus egyház római központjába a fénykép- és hangfelvétel-melléklettel kiegészített levelet, hogy a magyarországi egyházvezetés válaszra sem méltatta, holott erkölcsi jellegű, vagyis nem egyházkormányzati kérdésben a metropolita érseknek is van jelzési kötelezettsége.
Juliusz Janusz, akinek Bertone kardinális megküldte az anyagot, 2009 májusában bizalmas, csak a címzettek kezébe adható levélben értesítette a bejelentés szereplőit az ellenük felhozott vádakról, és elárulta a bejelentő nevét.
A bírósági eljárás anyagában található levél szövegéből arra lehet következtetni, hogy minden érintett külön-külön megkapta a rá vonatkozó rész kiollózott másolatát. Mayer püspök a nunciustól érkezett információk alapján 2009 júniusában, anélkül, hogy az ellene felhozott vádak ügyében bármilyen érdemi nyomozás történt volna, rágalmazásért feljelentette a magánszemélyt.
A nunciushoz hasonlóan járt el a pécsi püspökség ügyében Ternyák Csaba, jelenlegi egri érsek is, amikor Wildmann János, a pécsi Egyházfórum főszerkesztője segítségért fordult hozzá. Wildmann – függetlenül a Bertone kardinálishoz forduló magánszemélytől – már 2006-ban informálta az akkor Rómában tartózkodó Ternyák Csabát a Mayer környezetében zajló visszaélésgyanús ügyekről, közöttük pedofília gyanújáról, és kérte, hogy mint a vatikáni papi kongregáció titkára szorgalmazzon vizsgálatot.
Ternyák Csaba elszabotálta a kérést, és ő is tájékoztatta az érintetteket a hozzá érkezett levélről és a levélíró személyéről. Ternyák később azt írta az Egyházfórum vezetőjének, hogy „az esetleg papságunkat is érintő, törvénysértést vagy bűncselekményt megfogalmazó vádakkal legyen szíves közvetlenül a nyomozó hatóságokhoz fordulni”.
További papi perverziók és bűncselekmények: Pedofil nyomozás egy apácák által vezetett intézményben – 21 pedofilgyanús papot függesztettek fel – Lázadozik a volt pécsi püspök: médiaháború folyik ellenem – A püspökségnek volt fekete kasszája is – Feljelentések után lemondott a püspök – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Az egyházi pedofilbotrányok igazából melegügyek – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Papi szex, oltár előtt szopatta a pap, 80 ezer Ft-ot kapott, cikk itt. A fiú állítása szerint meg is dugta a papot. Pénzért mindenre kapható, riport készítés közben megdugta az anyját is. Templomban szopott a homoszexuális pap – 12 éves kislányt gyalázott meg a pap – Pedofil képek a plébánián – Szexuális molesztálási botrány Hollandiában – Feljelentések után lemondott a püspök – Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap – Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok – Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap – A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában – Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek – Buzibárokba járnak a papok – Pedó pornótól hangos a Vatikán – Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval – Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál – Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot – Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök – Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa – A pedofília nem csak a katolikusoké – Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap – Papi pedofília az olasz papokkal is – Homoszexuális papok – A pedofília nem csak a katolikusoké – Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi – Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt – Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata


Kattints (koppints) a képre, vagy IDE és új dimenzióba kerül ez élvezés az életedben!


Iratkozz fel a levelezőlistánkra, értesítést küldünk ingyenes hozzáféréssel amikor a Tagi tartalom újra elérhető lesz. Ha érdekelnek szexhírek, ingyenes xxx erotika és kedvezmények erotika témában.
[newsletter_form]

Ami rád vár az több ezer pornófilm, videó és képek tagoknak, pornófilmek és videók, szexmozi, pornóképek, rar pornó, videómegosztó, magyar amatőr és profi pornós lányok.


Szuper SZEX SHOP BLOG és tuti POTENCIANÖVELŐK!


Ezeket láttad már?

Sexshop INTIM CENTER és szalonzene Budapesten, a Károly krt. 14-ben

Sexshop és szalonzene a budapesti történelmi Károly krt. 14-ben. Szexshop 25 éve nyitott Magyarországon először. [...]

A legjobb budapesti szexshop az Intim Center az Astoriánál

Az INTIM CENTER egy nagyszerű online szexbolt, és nagyon klassz. Emberi navigáció, kényelmes részek a [...]

Boom Boom potencianövelő rendelés, vagy személyes vásárlás Budapesten

Aze egyik legjobb potencianövelő szer Boom Boom potencianövelő rendelés vagy személyes vásárlás Budapesten. A Boom [...]

Ázsiai lányok is szeretik a vibrátort

A japán tinilányok is szeretik a vibrit. Ázsiai lányok is szeretik a vibrátort, igaz ők [...]